A kihívásokra ott és akkor kell választ adni, ahol és amikor azok keletkeztek, mert csak így tudjuk meggátolni, hogy kiterjedjenek olyan régiókra, amelyek már közvetlenül is veszélyeztetik hazánkat – fogalmazott Huszár János dandártábornok. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke a székesfehérvári kibocsátó és visszafogadó ünnepségen - február 29-én - elismeréseket is átadott.
A Sínai-félszigeten állomásozó Multinacionális Erők és Megfigyelők (MFO) szervezetében szolgálatot teljesítő rendőri és katonai összetételű kontingens 34. váltásának állománya bizonytalan térségbe indul- hangzott el az ünnepségen.
Huszár János dandártábornok hangsúlyozta: a felkészítés során a szakemberek mindent megtettek annak érdekében, hogy az állomány a folyamatosan „változó és romló biztonsági környezetben” helyt tudjon állni. Különösen fontos ez napjainkban, amikor vannak, akik komoly akciókkal veszélyeztetik a térség békéjét. Ezek a csoportok fenyegetést jelenthetnek a békefenntartó feladatokban részt vevő katonák számára is – mondta a szárazföldi haderőnem főnöke.
Huszár János dandártábornok elismeréseket adott át az ENSZ nyugat-szaharai választásokat ellenőrző missziójából (MINURSO) hazatért Gőcze Béla László őrnagynak és Ferenczi Zsolt József őrnagynak.
Napjainkban három földrész tizenhárom országában, tizenhét különböző misszióban mintegy ezer magyar katona vesz részt a nemzetközi válságkezelésben és a béke megőrzésében.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)