Ma is minden katonát jellemeznek azok az alapvető értékek – bajtársiasság, elődök tisztelete, bátorság, hazaszeretet, lojalitás – amelyek Király Bélát és bajtársait jellemezték- hangsúlyozta Domján László vezérőrnagy. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka Király Béla születésének századik évfordulója alkalmából tartott emléktábla-avatáson mondott beszédet.
Az emléktáblát a három éve elhunyt katona, tudós, nemzetőr parancsnok emlékének tiszteletére a Honvédelmi Minisztérium, Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa és a város támogatásával állították. Kaposvár büszke arra, hogy az 1956-os forradalom két meghatározó egyénisége, Nagy Imre mártír miniszterelnök és Király Béla vezérezredes is a város szülötte – hangsúlyozta Szita Károly, Kaposvár polgármestere az ünnepségen. Az emléktáblának helyet adó épület, az Együd Árpád Művelődési Központ szimbolikus helyszín: a 2010-ben megkezdett felújításon a munkagépek egy tejesüveget fordítottak ki a földből, amely tele volt 1956-os fényképekkel, amelyek a városi eseményeket örökítették meg.
Domján László vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka avatóbeszédében Király Béla katonai pályafutását elevenítette fel. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség büszke arra, hogy olyan elődök voltak tagjai, mint a vezérezredes. Időtől, helyszíntől és nemzetiségtől függetlenül ma is minden katonát jellemeznek azok az alapvető értékek – bajtársiasság, elődök tisztelete, bátorság, hazaszeretet, lojalitás – amelyek Király Bélát és bajtársait is jellemezték- hangsúlyozta Domján László.
Válóczy István nyugállományú dandártábornok, az emléktábla állítását támogató szervezet elnöke ünnepi beszédében a nemzetőrök összetartásáról, hősiességéről beszélt és hangsúlyozta, hogy a nemzetőrség emlékének ápolása, annak továbbörökítése olyan feladat, amelynek tisztelettel tesznek eleget a még élő bajtársak.
Az emléktábla-avatás a koszorúzással fejeződött be.
(HM Sajtóiroda)