Az év végére kétezer önkéntes tartalékost készíthet fel a honvédség a feladataik ellátására - mondta dr. Benkő Tibor Honvéd Vezérkar főnök hétfőn a a budapesti Petőfi Sándor laktanyában tartott sajtótájékoztatón.
Benkő Tibor kiemelte: a múlt héten bevonult ezerháromszázhetvenkilenc műveleti tartalékos tíznapos kiképzése jól halad; a következő hetekben újabb hetven tartalékost hívnak majd be felkészítésre. A vezérezredes emlékeztetett: tavaly már kiépítették a katonai objektumok őrzésével, védelmével foglalkozó, mintegy kétezer fős védelmi tartalékos rendszert, ebben az évben pedig szeretnék a műveleti tartalékosokat is felkészíteni. A tervek szerint 2014-re összesen nyolcezer tartalékos katonája lesz a honvédségnek.
A műveleti tartalékosokra békeidőben, a haderő kiegészítéseként, a katonák tehermentesítésére, alkalmanként külszolgálat céljából számít a honvédség. Miután többségük egykor aktív szolgálatot teljesített (volt hivatásos katonák és rendvédelmi dolgozók), kiképzésüket és tudásukat inkább frissíteni, kiegészíteni kell, nem pedig az alapoktól kezdeni.
A Honvéd Vezérkar főnök még szeptember közepén az MTI-nek adott nyilatkozatában azt mondta: ma egy átlagos önkéntes műveleti tartalékos negyevenhét éves, jó fizikai és pszichés állapotban van, illetve rendelkezik katonai alap- és szakismerettel. A szerződéssel rendelkező önkéntes műveleti tartalékosok mintegy hét százaléka nő. A tartalékos rendszer fejlesztése most azért is különleges, mert a kedvezőtlen gazdasági körülmények között is elkülönített a tárca 1,2 milliárd forintot erre a célra. A következő évi költségvetésben az Országgyűlés a kormány javaslatára 2,1 milliárd forintot irányzott elő erre a célra - mondta akkor Benkő Tibor.
(MTI, Honvédelmi Minisztérium)