„Szeretnék hidat építeni a honvédséghez kötődő társadalmi szervezetek és az aktív, illetve a volt katonák között, mert szükség van azokra az információkra, tapasztalatcserére, amivel külön-külön is rendelkezünk” - mondta Kun Szabó István dandártábornok az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) parancsnoka a társadalmi szervezetek vezetőinek és képviselőinek szervezett találkozón.
A rendezvény elsődleges célja a kölcsönös együttműködés kialakításának elindítása volt. Kun Szabó dandártábornok kihangsúlyozta: a támogatásnak, segítésnek nagyon sok formája van és ez nem mindig a pénz - amivel a meghívott vendégek is egyetértettek.
A találkozón a parancsnok bemutatta a dandár működését, valamint az elmúlt és az idei év első felében végrehajtott feladatokat, illetve felvázolta azokat a terveket, amelyek még megvalósításra várnak. Ezt követően a május 18-án – Hősök terén és a Napozóréten - megtartott Helyőrségi Tavaszi Szemléről készített összefoglaló filmet nézték meg. Kun Szabó dandártábornok előadásában kitért a dandár új névválasztásának okaira, és röviden bemutatta vitéz Szurmay Sándor katonai életpályáját.
A találkozón 24 egyesület, társadalmi szervezet képviseltette magát. A felszólalásokban egyértelműsítették, hogy nagyon vártak már a társadalmi szervezetek felé történő nyitásra, a kölcsönösségen alapuló munkakapcsolat kialakítására, hiszen mindannyian rendelkeznek a másik fél számára is biztosítható képességekkel.
Több esetben elismerésként hangzott el, hogy a dandár szerteágazó és sokszínű programokat vállal fel Budapest helyőrségben, amely valóban segíti a katonák és a társadalom közötti kapcsolat kialakítását, erősítését. Nagyobb szerepvállalással, tehát az egyesületek, szervezetek bevonásával, alkalmak biztosításával még színesebb rendezvények valósíthatóak meg, melyhez képességek felajánlása is társult a vendégek részéről.
A rendezvény végén a jelenlévők megállapodtak, hogy félévenként találkoznak. Ez a kezdeményezés kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerjék egymás képességeit, közösen gondolkodjanak az együttműködés megvalósíthatóságáról, és sok tekintetben példaértékű törekvést valósítsanak meg a közös munka során.
(MH Budapest Helyőrség Dandár)