Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának harci búvárai segítették a több mint kilencven éve elsüllyedt Ferenc József csatacirkáló régészeti feltárását. A roncs negyvenöt méter mélységben fekszik az Adriai-tengerben, a montenegrói és a horvát határ találkozásánál.
Magyar búvárok merültek az 1919. október 17-én, az Adrián elsüllyedt Ferenc József csatacirkáló roncsához. Az expedíciót a debreceni székhelyű Czakó Búvár Kft. szervezte, tudományos munkájukhoz a Magyar Honvédségtől kértek segítséget. Miklós Bence zászlós, Molnár Zsolt törzsőrmester, Bíró Lajos őrmester és Hollós Péter szakaszvezető, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóaljának harci búvárai május végén, négy napon át segítették a negyvenöt méter mélységben fekvő hajótest feltérképezését, állapotának dokumentálását.
Miklós Bence zászlós, a kutatásban résztvevő katonai csoport parancsnoka hazaérkezésük után újságírói kérdésre válaszolva elmondta: két napra kaptak kutatási engedélyt, a Bocskai-dandár harci búvárainak feladata a víz alatti biztosítás volt. Ezen kívül megfigyeléseket végeztek, részt vettek a hajó állapotának dokumentálásában, valamint fényképeket, videofelvételeket készítettek és világosítottak.
A nagy mélység miatt naponta csak egyszer merültek, az első alkalommal megkeresték és kibójázták a hajót, az állapotfelmérést a következő két napon végezték. A negyedik alkalommal ismét csak egy kisebb mélységű merülést hajtottak végre: a jó látási viszonyokat kihasználva a „magasból” fényképezték és filmezték a roncsot. A merülések végén, felfelé menet minden alkalommal úgynevezett dekompressziós megállásokat kellett beiktatniuk: kilenc, hat és három méteren „pihentek” pár percet. A munkát a szigorú horvát törvények ellenére a hatóságok nem ellenőrizték, megbíztak a magyar búvárokban, hiszen az expedíció vezetője, Czakó László neve tudományos körökben biztosítékot jelent.
Az S.M.S. Kaiser Franz Joseph I. névre keresztelt hajót 1889. május 18-án fél tizenkettőkor Maria Josefa főhercegnő, a későbbi IV. Károly király anyja bocsátotta vízre. Az első világháború után francia kézre került, huszonhat lefoglalt osztrák–magyar hajó lőszerkészletét tárolták rajta a Zanjicei-öbölben. 1919. október 17-én egy heves bóra alkalmával a tenger a nyitva maradt ablakokon keresztül elárasztotta a hajót, ami a tizenhét fős francia őrszemélyzetével együtt felborult és elsüllyedt. A roncs a bal oldalán fekszik a laza, iszapos aljzaton, a tatrészen már nincs ott a hajócsavar, az első hídon a kormányállásban viszont még mindig áll a sárgaréz kormányoszlop. A roncs a horvát törvények értelmében muzeális védettséget élvez, ezért csak fényképezni és videózni lehetett, szigorúan tilos bármit is elmozdítani.
A Magyar Honvédség búvárainak ez volt a második „extra mély” merülésük: az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj tűzszerész-búvárai 2008 októberében, szintén az Adriai-tengeren kegyeleti merülést hajtottak végre a Szent István csatahajónál. Hatvanméteres mélységben egy emléktáblát is elhelyeztek a roncson.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)
