Ezüstérmet szerzett a németországi Erfurtban megrendezett szakácsolimpián a Magyar Honvédség szakácscsapata, emellett egyéniben egy arany- és több ezüstérmet is nyertek a magyar delegáció tagjai.
A hidegkonyhai kategóriában az MH-csapatnak huszonhat óra alatt huszonháromféle ételt kellett elkészítenie: a nemzetközi zsűri a magyar katonaszakácsok versenymunkáját ezüstéremmel jutalmazta.
A szakácsolimpia honlapja (2012.olympiade-der-koeche.de) szerint a katonai válogatott mellett a magyar nemzeti csapatnak is sikerült dobogós helyet szereznie: melegétel-kategóriában bronzérmet kapott.
Az egyéni versenyekben is jól szerepeltek a magyar szakácsok és cukrászok. Erdős Hanna cukrász aranyérmet, Veress Péter szakács, Tóth Annamária és Magyar Szabolcs cukrászok pedig ezüstérmet szereztek munkájukkal.
A szakácsolimpiát minden negyedik évben rendezik meg a Nemzetközi Szakácsművészeti Vásár keretében, a négynapos eseményen közel félszáz nemzet több mint kettőezerötszáz versenyzője méri össze tudását. A felkészülés több mint egy évet vesz igénybe.
Idén a magyar nemzeti válogatott 35 ország csapatával, a katonai nemzeti válogatott pedig hét ország csapatával versenyzett. Versenymunkájuk során az egyik nap mindkét csapat egy összetett, több feladatsorozatból álló hidegkonyhás díszasztalt készített el, majd egy másik napon, ötórás élő munka során, 110 főre egy-egy háromfogásos menüt készítettek, amelyet a gasztronómiai szakkiállítás és vásár vendégei meg is kóstolhattak a nemzetek éttermében.
A versenyen nemzeti szakács-cukrász, nemzeti katonai, nemzeti ifjúsági válogatottak, valamint közétkeztetési, regionális csapatok és egyéni versenyzők is részt vesznek. A Kulináris Olimpiát 1900-ban hívták életre, akkor még frankfurti helyszínnel, és napjainkra olyan eseménnyé nőtte ki magát, amelyen négy nap alatt közel 45 ezer látogató fordul meg a világ minden részéről.
(MTI, Honvéd Vezérkar)