Ez egy olyan hivatás, amit csak meggyőződésből, elhivatottságból lehet ellátni – mondta Kun Szabó István dandártábornok. Az MH Támogató Dandár parancsnoka a Honvéd Koronaőrség fennállásának egyéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen vett részt május 30-án a budapesti Petőfi Sándor laktanyában.
Kun Szabó István dandártábornok ünnepi beszédében hangsúlyozta: rendkívül büszke vagyok arra, hogy kollégáimmal együtt a koronaőrséget felállíthattam. Nagyon jó volt érzés önökkel a kiképzés során mindennap találkozni és látni, hogyan fejlődnek.
A tábornok a Honvéd Koronaőrség első parancsnoka volt. Beszédében kiemelte: pontosan egy évvel ezelőtt, 2011. május 30-án álltak először honvéd koronaőrök az Országházban a Szent Korona mellett. „Egyszer válik az ember koronaőrré, amikor leteszi az esküt. Ha visszaemlékeznek arra az esküre, amit letettünk a Szent Korona mellett, akkor tudják, hogy azt soha nem lehet elfelejteni. Ez egy olyan hivatás, amit csak meggyőződésből, elhivatottságból lehet ellátni” – fogalmazott a tábornok.
Kun Szabó István dandártábornok a Honvéd Koronaőrség fennállásának egyéves évfordulója alkalmából névre szóló és sorszámozott koronaőr-érmet adományozott minden koronaőrnek.
Az esemény előtt a honvéd koronaőrök a Farkasréti temetőben megkoszorúzták vitéz Pajtás Ernő posztumusz vezérőrnagynak, a királyi koronaőrség utolsó parancsnokának sírját.
(HM Sajtóiroda; Zranyi Média)