Önökben megvan az a tudás, akarat és elszántság, ami – az elöljárók megfelelő segítségével – biztosíték arra, hogy az idei esztendő feladatait is eredményesen teljesítsük – hangsúlyozta Kovács Ferenc mérnök ezredes, parancsnok Győrben, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred évértékelő és feladatszabó értekezletén.
Kovács Ferenc mérnök ezredes a katonákhoz szólva kiemelte: „a mögöttünk álló esztendő sok személyi változást hozott, hiszen többüknek új zászlóalj-, üteg-, szakasz- vagy rajparancsnoka lett. Így részben megújult, megfiatalodott parancsnoki állománnyal hajtottuk végre a 2011. évi feladatainkat.” A legfontosabbak között említette meg a „SHORAD 2011” légvédelmi rakéta (IGLA) éleslövészetet, az MH 1. légvédelmi rakétaüteg nemzeti képesség-ellenőrzését, a „LOGICAL DECISION 2011” többnemzeti helikopteres gyakorlatot, valamint az MH EUFOR 10. váltásának felkészítését.
Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka értékelésében kitért a parancsnokság vezető-irányító tevékenységére, a felkészítés és kiképzés eredményeire, az ezred nemzetközi szerepvállalására, majd részletesen elemezte az egyes főnökségek, szakágak, osztályok és zászlóaljak elmúlt évi munkáját. Kiemelte a szakmai felkészültséget, a gyakorlati feladatok végrehajtását, a katonák fizikai felkészültségének javulását, valamint az összefogást.
Az idei esztendő fő feladatai között említette meg a parancsnoki felügyeleti átfogó ellenőrzésre történő felkészülést, az MH EUFOR kontingens váltások felkészítését és biztosítását, a NATO feladatokra kijelölt alegységek felkészítését és biztosítását, a NEWFIP 2012 elektronikai harcgyakorlatot, a vezetési pont és tűzvezetési rendszergyakorlásokat. Kovács Ferenc megköszönte a teljes személyi állomány szolgálatát, lelkiismeretes munkáját. „Meggyőződésem, hogy a tavalyi feladatokat az ezred tisztességgel teljesítette, ugyanezt a pozitív helytállást és eredményességet várom el önöktől az idei évi feladatok végrehajtása során is!”- hangsúlyozta a parancsnok.
Sáfár Albert dandártábornok, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese kiemelte: személyesen győződhetett meg Győrben, majd hadműveleti területen is arról, hogy az EUFOR 10. váltásának felkészülése eredményes volt. A nemzetközi kötelék parancsnokai folyamatosan dicsérik a győri katonák hadműveleti területen végzett munkáját. Az Összhaderőnemi Parancsnokság ezt a hozzáállást várja el a következő EUFOR váltásoktól is. A tábornok hangsúlyozta: az idei és a következő évek legfontosabb feladata a megszerzett képességek megőrzése.
A győri alakulat több mint egy légvédelmi rakétás alakulat, hiszen több területen is bizonyított már az elmúlt időszakban – emelte ki Kovács János mérnök alezredes a Honvéd Vezérkar képviseletében. Tolmácsolta dr. Benkő Tibor vezérezredes köszönetét az elvégzett munkáért, s elvárását, hogy a következő időszakban is hasonló szakértelemmel, jó hozzáállással, valamint fegyelmezetten járuljon hozzá az alakulat minden katonája a Magyar Honvédség, illetve a győri ezred működéséhez, hírnevének öregbítéséhez.
(HM Sajtóiroda; MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred)