A Tavaszi lendület 2012 elnevezésű hallgatói komplex szakmai gyakorlatot tartottak április 16-20. között az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán. A honvédtiszt-jelöltek a kisalegységek támadás és védelem közbeni tevékenységét gyakorolták.
A gyakorlatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) Katonai Vezetőképző Intézet Összhaderőnemi Műveleti Tanszéke tervezte, szervezte és vezette a katonai vezetői szakos, BSc képzésben résztvevő honvédtiszt-jelöltek számára.
A kiképzés április 19-i sajtónapján – amelyet megtekintett dr. Boldizsár Gábor ezredes, az NKE HHK dékánja és Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka – a héten gyakorolt feladatokat folyamatukban mutatták be az ideiglenesen létrehozott század katonái. Dr. Hajdú István nyugállományú ezredes, az Összhaderőnemi Műveleti Tanszék vezetője, a szakmai gyakorlat parancsnoka újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a tisztjelöltek számára rendezett gyakorlatok rendszerét tavaly alakították ki. Ennek lényege, hogy a katonai vezetőképző szakos hallgatók tanulmányaik ideje alatt több, egy-egy hét időtartamú, tábori körülmények között végrehajtott gyakorlaton vesznek részt. A gyakorlótéren töltött napok alatt pedig együtt dolgoznak a különböző fegyvernemi képzésben résztvevő honvédtiszt-jelöltek.
A szakmai gyakorlat parancsnoka hozzátette: a „Tavaszi lendület 2012” gyakorlaton a kisalegységek támadás és védelem közbeni tevékenységét gyakorolták. A gyakorlatra megalakított, úgynevezett gyakorlószázad alegységparancsnoki-, illetve törzsbeosztásait a negyedévesek, a rajparancsnoki feladatokat a harmadévesek látták el. „Ők így megtanulhatták, hogy milyen vezetőnek lenni, döntéseket hozni, és ezekért a döntésekért vállalni a felelősséget. Ráadásul a végzősöknek néhány hónap múlva már hadnagyként, saját alegységük parancsnokaként immár «élesben» kell döntéseket hozniuk” – emelte ki Hajdú ezredes.
A gyakorlat komplex harcászati helyzetbe állítása azért volt fontos, mert így a honvédtiszt-jelöltek beleélhették magukat a „fiktív szcenárióba”. Ráadásul az ócsai kiképzőbázison a valósághoz hasonlító tábori körülmények között éltek, ami ugyancsak segítette az összekovácsolódást és a közös munkát.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)