Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Magyarország addig tartja fenn jelenlétét az Althea elnevezésű bosznia-hercegovinai katonai EU-műveletben, ameddig az szükséges - erősítette meg Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Brüsszelben, az uniós országok védelmi minisztereinek tanácskozása után újságíróknak adott tájékoztatásában.
Székesfehérvár hadtörténetét feldolgozó tárlat már harmadik éve fogadja látogatóit. Elsősorban iskoláscsoportokat, hisz a gyerekek - a honvédelmi nevelés részeként – nagy érdeklődéssel szemlélik az eseményeket igazoló leírásokat, kiállított műtárgyakat.
MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ a már meglévő kapcsolatit szeretné továbbfejleszteni annak érdekében, hogy elsősorban a különböző műveleti területeken végzett tevékenységét még hatékonyabban tudja ellátni. Ezt a cél is szolgálta az az eszmecsere, amelyet március 21-én tartottak a hazai kormányzati és nem kormányzati szektor szervezeteinek képviselőivel.
Vészhelyzeti gyakorlatot tartott az MH Pápa Bázisrepülőtér március 21-én, együttműködve a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) és a Boeing állományával. A látottakról elismerően nyilatkoztak a megfigyelők is, hangsúlyozva a szolgálatok felkészültségét.
Beköszöntött az újév, a „Nowruz” Afganisztánban március 21-én. Ezen a napon a tavasz első napját is ünneplik, amely a megújulást és a reményt szimbolizálja. A hagyományoknak megfelelően a földbirtokosok összegyűlnek, hogy együtt köszöntsék az újévet és áldást kérjenek a bő termésért. Erre a jelentős eseményre meghívást kapott Somogyi János alezredes, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport parancsnoka.
Kedves vendégeket fogadott az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred a nemzeti ünnep alkalmából. A hazafias nevelés szép példája volt az a találkozó, amely a katonák, valamint a székesfehérvári Felsővárosi Óvoda Maci-csoportja között jött létre.
A Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola rakétaműszerész hallgatók szakmai gyakorlati óráinak a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred ad otthont.
A szabályzatok ismeretéből adtak számot az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái március elején. A harmadik alkalommal megrendezett ezredszintű vetélkedő jutalma egy vándorserleg volt.
Először lőttek gépágyúval légi célra modern kori magyar vadászpilóták, valamint most indíthattak először légiharc-rakétát a Gripen-program katonái a „Légi Fölény 2012” elnevezésű éleslövészeti gyakorlaton, Svédországban.
Az MH Altiszti Akadémia a nemzetközi kiképzés részeként évente több alkalommal is megszervezi a „Képezd a Kiképzőt” elnevezésű programot. Az elmúlt három hétben hasonló elnevezéssel, de alapvetően más céllal és tartalommal szervezte meg azt. Ennek oka az, hogy feldolgozzák az Egységes Alapkiképzési Programjában történt változásokat.