Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Afganisztánban a Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) tagjai méltóképpen ünnepelték a honvédelem napját. A OMLT-A 1.7 katonái számára nem csak a megemlékezés napja volt ez, hanem a héthónapos külszolgálat magasztos pillanatainak egyike, ezen a napon tartották a medálparádét is.
Egymásért vagyunk, együtt kell tennünk hazánk biztonságáért, hogy gyermekeink, unokák is megemlékezhessenek a múlt dicső időszakairól az idők végezetéig – hangsúlyozta a magyar honvédelem napja alkalmából tartott megemlékezésen dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 21-én, a Budai Várban.
Ebben nagy szerepet játszott a német légierő C-160 Transall típusú repülőgépe. Legendásan érzékeny, a rakétaindítás veszélyére reagáló önvédelmi rendszere szerencsére most nem lépett működésbe, így különösebb izgalom nélkül telt el az egy órányi út. Igaz, így a látványos infracsapdaszórás is elmaradt.
Nemzeti történelmünk legszebb fejezeteit a magyar katonák írták, erre mi, mostani katonák is méltán lehetünk büszkék- hangzott el a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal ünnepi állománygyűlésén. Az eseményen Márki Gábor, a honvédelmi tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára elismeréseket adott át.
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport 12. váltása (MH PRT-12) és a Német Manőver Zászlóalj közös együttműködésének köszönhetően új iskolát adott át Afganisztánban, Baghlan tartomány Gerdab falujában.
A Ludovika Fesztivál olyan alkalom, amelyen a civilek megtapasztalhatják, mire képesek az egyenruhások, a katonák pedig átadhatnak nekik belső erejükből, hazaszeretetükből – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 19-én délelőtt Budapesten, a III. Ludovika Fesztivál megnyitóján.
Bakondi György tűzoltó altábornagy levelében köszöntötte a Magyar Honvédelmi Nap alkalmából Benkő Tibor vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét, valamint minden munkatársát.
Olyan parancsnokságot hoztunk létre öt évvel ezelőtt, amelyik a kor katonai vezetésirányítási elméletének és gyakorlatának megfelelően integrálta a Magyar Honvédség minden egyes képességét – hangsúlyozta Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, a magyar honvédelem napja, valamint a parancsnokság ötödik születésnapja alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen, május 18-án.
Közel hétszáz honvéd vonult fel a Hősök terén, majd tartott bemutatót a Városligetben május 18-án. A Helyőrségi Tavaszi Szemle programjával a Magyar Honvédség egy korábban létező hagyományt élesztett fel, amellyel a budapesti helyőrség katonáinak szerteágazó tevékenységét mutatja be.
Az ünnepek közös megélése is az összetartás jelképe, ahogy az egymás iránti felelősség- és kötelességvállalás is- fogalmazott dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a társadalmi szervezetek központi ünnepségén, május 18-án Budapesten.