Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A harckocsizó fegyvernemi kultúra megőrzése a Magyar Honvédségnek és ezen belül az Összhaderőnemi Parancsnokság fontos feladata, hiszen ez a fegyvernem évtizedek óta szerves részét képezi szárazföldi csapatainknak – fogalmazott a harckocsizó fegyvernem napja alkalmából írt köszöntő levelében Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka. A levelet a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi-zászlóaljának ünnepi állománygyűlésén olvasták fel július 25-én, szerdán.
Menetgyakorlatok, álcázás, járőrözés, akadálypálya, fegyverismeret, lövészet és különböző túlélési technikák. Többek között ezekkel ismerkedhetnek azok a középiskolások, akik jelentkeztek a szolnoki KatonaSuli táborba. A július 23-án kezdődött ötnapos programnak az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis ad otthont.
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport állománya számára elengedhetetlen fontosságú a fizikai erőnlét, állóképesség megőrzése.
Többségében egyetemi és főiskolai tanulmányokat folytató fiatalok kezdtékmeg alapkiképzésüket július 24-én délelőtt a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján, a szentendrei Görgey Artúrlaktanyában. A negyvenöt bevonuló 18 és 32 év közötti önkéntes tartalékos (35 férfi és 10 nő) azország különböző részeiről érkezett, húszan közülük a Debreceni Egyetem hallgatói.
Megsérült három magyar EUFOR-katona vasárnap este Szarajevóban, amikor helyi futballhuligánok rájuk támadtak.
Nándorfehérvár diadala a maga idejében is csodának számított, és a történelem igazolta, hogy a mai napig is az. Csoda, amelyet a világpolitikai és katonai realitás ellenére vívott ki egy lelkes, jól vezetett had. Csoda, amit a kortársak közül senki nem várt, amire senki nem számított – csak remélt. Olyan hősies tett, amit egy mindent elnyelő, világverő szuperhatalom jól felfegyverzett, jól fizetett hadereje ellen vitt véghez Hunyadi János és Kapisztrán Szent János – e szavakkal köszöntötte a nándorfehérvári diadalra emlékezőket Kiskunmajsán Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
Az erős hit legyőzi a legkeményebb akadályokat is; erőt, kitartást ad céljaink megvalósításához – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az építendő Szent Adalbert–Boldog Zoltán-templom telkén július 22-én, a nándorfehérvári diadal emléknapján megtartott ünnepi szentmisén.
Nándorfehérvár története arról szól, hogyan győzhetünk – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter július 22-én, a nándorfehérvári diadal 556. évfordulója alkalmából megrendezett emléknapon a budai várban. Hunyadi János szobránál megtartott beszédében a miniszter az 1456-os esemény hősei előtt hajtott fejet.
A Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központ két zárógyakorlatot vezetett le 2012. július 16−19. között. Az egyik az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Erők (UNFICYP) kötelékébe készülő magyar kontingens, míg a másik a Sínai-félszigeten állomásozó Többnemzeti Erők és Megfigyelők (MFO) kontingensébe készülő állomány utolsó megmérettetése volt.
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalja 2012 júniusában Hetényegyházán, a MH VEK üzemanyag-ellátó bázisán hajtott végre műszaki előkészítő, rekultivációs és tereprendezési feladatokat.