Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A városfejlesztési folyamatok egy rendkívül jól előkészített közös munka eredményei, amely hozzásegít mindannyiunkat ahhoz, hogy Szombathely továbbra is élhető város legyen, annak minden előnyét kiaknázva- mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a vasi megyeszékhely országgyűlési képviselője a „Savaria 2020-A velünk fejlődő város” címmel megrendezett konferenciát megnyitó beszédében.
A korábbi évekhez képest nem változott a külföldön tartózkodó katonák szavazási lehetősége, sem a szabályozás, sem a tényleges lehetőségek tekintetében.
Az Önkéntes Tartalékos Rendszer bizonyította létjogosultságát és működőképességét - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden egy budapesti konferencián.
Az elmúlt években végrehajtott változtatásoknak köszönhetően mostanra jelentősen javult a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ pénzügyi helyzete és szakmai színvonala - mondta a honvédelmi miniszter hétfőn, az intézményben tartott értékelőjén.
Afrikában van olyan törzs, mely minden érzését, így az örömét, a bánatát is tánccal mondja el. Az emberek nem azt kérdezik egymástól, hogy mit mondasz, hanem azt, hogy mit táncolsz? Tegyék ezt önök is ma itt!- mondta Hende Csaba Szombathelyen, a táncsport egyik legjelentősebb magyarországi viadalának megnyitóján.
A Honvédkórházba költözött a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (KEKK). Az intézményt és annak új vezetőségét Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntötte az új telephelyen pénteken.
Látványos az az előrehaladás, amelyet az M86-os számú főút építésében elértek az út építői - hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője csütörtökön a főút Vát és Szombathely közötti, a tervek szerint június végéig elkészülő szakaszának bejárása közben tartott sajtótájékoztatón.
Holland katonai gépjárműkonvojok érkeznek Szlovéniából, Koperen keresztül – közúton – Veszprém-Újmajor térségébe március 18-án, kedden délutántól kezdődően a későesti órákig. Közlemény.
A medinai radarállomás teljessé teszi Magyarország légtérellenőrző képességét, amely a nemzet és a NATO-országok közös védelmét szolgálja - mondta a honvédelmi miniszter a 3D-s radartorony átadásán kedden a Tolna megyei Medinán.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Résztvevő Államok megfigyelő csoportja Kijevben várta meg a krími népszavazás eredményét március 16-án, vasárnap.