Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Átadták a Keresztény Kulturális Akadémia által alapított Cornelius-díjat január 12-én, szombaton a fővárosban; a díjat az idén a sajtó képviselői kaphatták meg.
Ez az emlékoszlop és a nemzeti lobogó legyen figyelmeztető jel arra nézve, hogy miként tudjuk elkerülni azokat a nemzeti sorscsapásokat, amelyeket a múltban elszenvedtünk – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor vezérezredes Pákozdon, január 12-én.
Megemlékezés-sorozattal készül a Honvédelmi Minisztérium (HM) a doni katasztrófa, vagyis az 1943. január 12-én vívott csata hetvenedik évfordulója alkalmából a hétvégén.
Elkészült a NATO-radarállomás huszonnyolc méter magas betontornya a Tolna megyei Medinán, a radarberendezést a tervek szerint augusztusban helyezik el a létesítményben.
Az Országgyűlés elnöke avatta fel a nemzeti emlékhelyet jelző márványoszlopot (sztélét) december 4-én Székesfehérváron, miután részt vett a város Szent István-emlékéve hivatalos megnyitójának számító díszközgyűlésen. Az eseményen jelen volt Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
A Szent Korona méltó megőrzése és visszaszolgáltatása ritkán emlegetett, de nagyon erős köteléket vont Magyarország és az Egyesült Államok közé - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter január 5-én Budapesten, a korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott ünnepségen.
Hódmezővásárhelyen is a Magyar Honvédség oszt vizet addig, amíg a megyei jogú város és térsége meg nem oldja az arzénmentesítést. Erre a feladatra a település már 1,6 milliárd forintot nyert - jelentette be a polgármester csütörtökön a dél-alföldi városban.
Az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia is csatlakozik a budapesti székhelyű NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központhoz.
Kiemelkedően sikeres évet tudhat maga mögött a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. Közlemény.
A legfontosabb jövő évi célkitűzések között szerepel a „helikopter-képesség" megőrzése és a szállítógépek helyzetének rendezése - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter december 30-án, vasárnap az MTI-nek adott interjújában.