Honvédelmi Minisztérium

Dr. Hende Csaba

honvédelmi miniszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 30

Hírek

Átadták az életmentő újraélesztő készüléket

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 9. 12:42

Százhuszonöt személyt jelöltünk ki az állományból, akik megfelelő szakképzésben részesültek. Ily módon nemcsak maga az újraélesztő készülék, hanem annak kezelője is azonnal bevethető a nap huszonnégy órájában! - hangzott el az első defibrillátor átadásán a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében, július 8-án.

Kórusok találkozója Debrecenben

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 8. 14:50

Csaknem hatszáz énekes érkezett Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és a romániai Bihar-megye huszonöt településéről az V. Nemzetközi Katonadalok Fesztiváljára.

Rákóczi-emléktúra Szentesen

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 8. 14:48

Háromszáz év után is szükség van arra, hogy megemlékezzünk azokra a történelmi eseményekre, személyekre, amelyek, akik itt, Közép-Európában egy egységet teremtettek és összefogták az embereket az akkor dúló önkény ellen. E gondolat Szentesen hangzott el, amikor az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred névadójáról elnevezett kerékpáros emléktúra résztvevői július 7-én megérkeztek a településre.

Eskütétel Szentendrén

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 8. 14:46

Önök most az ország nyilvánossága előtt tettek esküt arra, hogy hazájukat az életük árán is megvédik- fogalmazott dr. Benkő Tibor vezérezredest. A Honvéd Vezérkar főnöke ezt azon az ünnepségen mondta, amelyen ötvennégy tiszthelyettes-jelölt és százhuszonkettő szerződéses legénységi állományú katona tett esküt július 8-án.

A HAVARIA laboratórium munkacsoportot rendelte ki Benkő Tibor vezérezredes Kiskunlacházára

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 7. 18:43

A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer részét képező, készenléti szolgálatot ellátó HAVARIA laboratórium munkacsoportot rendelte ki dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kérésére a kiskunlacházi volt szovjet katonai repülőtérre. Közlemény.

Hiteles, valós pályamodell készül a katonák számára

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 7. 16:20

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum soros ülését tartotta a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A tanácskozáson a tárca részéről részt vett dr. Simicskó István parlamenti államtitkár és dr. Szarka Gábor kabinetfőnök, a munkavállalói oldalon pedig megjelentek a HOSZ, a HODOSZ és a BEOSZ vezetői.

„MOLO workshop” Cipruson

Honvédelmi Minisztérium, Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2011. július 7. 15:07

A katonai megfigyelő és összekötő tisztek tapasztalatainak átadásáról, a jelenlegi helyzet megismeréséről, a problémák és gondok lehetséges megoldásáról tartottak értekezletet az UNFICYP- misszió famagusta-i táborában.

Műszakiak kiképzése a Tiszán

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 7. 14:53

A beosztásuk ellátásához nélkülözhetetlen csónakmotor-gépkezelői igazolvány megszerzése volt a célja annak a felkészítésnek, amelyen június végén vettek részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalj katonái.

Új katonai életpályamodell

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 6. 13:22

A korábbi megállapodásnak megfelelően a Honvédszakszervezet és a Honvédelmi Minisztérium között az elmúlt napokban vezetői és szakértői szinten intenzív egyeztetés folyt a Magyar Honvédség 2011-2021. közötti időszakra készülő humánstratégiájáról és az új katonai életpályamodellről.

Vezénylő zászlósi látogatás a Ludovika Zászlóaljnál

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 6. 12:53

Egyik legfontosabb célkitűzésként említette meg a tiszthelyettesi és legénységi állomány erkölcsi és anyagi megbecsülésének magasabb szintre emelését Kriston István. A Magyar Honvédség új vezénylő zászlósa ezt az MH Ludovika Zászlóaljnál tett csapatlátogatáson fogalmazta meg a honvédtiszt-jelöltek előtt.

Három nemzet műszaki katonáinak gyakorlata Romániában

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 6. 11:45

„TISZA-2011” elnevezésű közös magyar-román-szerb műszaki gyakorlatot tartottak a Déli-Kárpátok lábainál, a festői környezetben található Ramniču Valčea műszaki iskolájában, valamint a hozzá tartozó komplex gyakorlótéren június 26. és július 1. között.

Osztrák tiszti hallgatók csapatgyakorlaton

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 6. 11:10

A bécsújhelyi katonai akadémia végzősei vettek részt a Bocskai dandár hajdúhadházi és hódmezővásárhelyi helyőrségében tartott képzésen. Alexander Placzek és Philip Pierzl hallgató a műszaki támogatás összes feladatkörével megismerkedett, valamint résztvevője volt az alegységek felkészítésének.

Elköszöntek a főtanácsadótól

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 6. 10:59

Megköszönte Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredesnek minisztériumi tanácsadói, valamint a katonai pályája során az elmúlt csaknem fél évszázadban a honvédelemért, a Magyar Honvédség érdekében végzett munkáját Hende Csaba.

A haza védelme a legfontosabb feladat

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 6. 9:43

A tárca vezetésének átvételekor nem létező országvédelmi képességekről kaptam tájékoztatást. Feladatrendszerünk pedig a haza fegyveres védelmét tartalmazza első helyen, minden más csak ezután következhet! Legfontosabb célunk tehát az országvédelmi feladatok maradéktalan végrehajtására való félkészülés, az ehhez szükséges képességek kialakítása!- fogalmazott Hende Csaba az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, július 5-én.

A honvédelmi miniszter nyitotta meg a világbajnokságot

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 6. 8:30

Azokban a hónapokban, amikor megkezdődik a Duna-stratégia végrehajtása és Európa nemzetei megint közelebb kerülnek egymáshoz, nagyon fontos, hogy figyeljünk mindenre, ami a közeledést szolgálja. Meggyőződésem szerint ez a verseny ilyen! – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a NAVIGA 2011 – Élethű Hajómodellek Világbajnokságának megnyitó ünnepségén, június ötödikén, Bánkon.

Hatékonyabb toborzás, több repülés

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 5. 19:29

Stratégiai keretmegállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Repülő Szövetség július 5-én, a Budaörsi Repülőtéren. Fodor Lajos, a tárca közigazgatási államtitkára és dr. Kecskeméti Tamás, a szövetség elnöke látta el a kézjegyével.

Temetőfelújítás összefogással

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 5. 14:45

Felújítják és restaurálják a budapesti Kozma utcai izraelita temető első világháborús hősi halottainak parcellájában lévő sírokat a Honvédelmi Minisztérium anyagi áldozatvállalásával és az MH Ludovika Zászlóalj tisztjelöltjeinek munkájával- jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter július 5-én.

Lövésznap a Bocskai dandárnál

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 5. 11:00

A Lövésznap leglátványosabb része a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonai közelharc-bemutatója volt. A lakosság előtt is bebizonyították azt, hogy a felderítő katonák valóban a legjobb harcosok közül kerülnek ki!

Szabványosítási konferencia tartalmas előadásokkal

Honvédelmi Minisztérium, Védelemgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2011. július 5. 8:42

EDA – TRISTAND szabványosítási konferenciát tartott a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal június 9-én a Stefánia Palotában. Az esemény részét képezte a hazánkban megtartott közös Európai Védelmi Ügynökség Anyagi Szabványok Harmonizációs Csoport II. negyedévi kihelyezett ülésének, valamint a Visegrádi országok TRISTAND szabványosítási együttműködése soron következő találkozójának.

Fontos az esélyegyenlőség a tárca és a honvédség számára!

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 4. 19:29

A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium nagy figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalokra- hangzott el július 4-én, Tatán azon a megnyitón, amellyel az „Esélyegyenlőségi tábor” kezdődött meg.

Megállapodás a további eredményes együttműködés érdekében

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 4. 15:26

Együttműködési megállapodást írt alá Hende Csaba honvédelmi miniszter, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, illetve Sarkadi Sándor, az EMIH választmányi elnöke július 4-én, Budapesten.

Véget ért a XVII. Debreceni Nemzetközi Katona-zenekari Fesztivál

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 4. 9:10

A zene az emberek számára ugyanolyan fontos, mint a levegő, nem tudunk nélküle élni- hangsúlyozta dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a fesztivál zárónapján, július 3-án.

Összetartozunk az áldozatokkal

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 4. 9:05

A magyar történelem sötét korszakában az állam és a nemzet egy jelentős része „megméretett és könnyűnek találtatott”. Összetartozunk az áldozatokkal és a rájuk való emlékezéssel hitet teszünk amellett, hogy a jelenben is összetartozunk jelentette ki dr. Szarka Gábor. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke ezt a Szombathelyi Zsidó Hitközösség - a deportálások 67. évfordulója alkalmából tartott - holokauszt megemlékezésén mondta július harmadikán.

Az égiek vigyázzanak rájuk!

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 4. 9:00

Katonák, rendőrök, tűzoltók, vám- és pénzügyőrök és határőrök: mindannyian olyan hivatás képviselői, akik a hazát, illetve az emberek biztonságát és békéjét testi épségük és életük kockáztatásával védik. Nagyon fontos, hogy az égiek vigyázzanak ezekre a különleges emberekre – mondta dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke július harmadikán, a Peruška Mária kegyhelynél.

Katonák, civilek együtt ünnepelnek…

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 2. 17:35

Bízom benne, hogy Debrecennek sokat jelent a lövészdandár! Köszönöm a katonáknak és az alakulatnak, hogy ilyen szépen ápolják a hagyományokat és példásan működnek együtt a várossal- hangsúlyozta dr. Szarka Gábor. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke ezt azon a Szent László napi ünnepségen mondta, amelyet a lövészek fegyvernemi napja alkalmából tartott az MH 5. Bocskai István Lövészdandár.

Négy nap, négyszáz katonazenész

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 2. 13:40

A katona-zenekari fesztivál azt üzeni, hogy a katonazenészek megtalálták azt a közös nyelvet, amit az emberiség már oly régóta szeretne megtalálni, hiszen a zene mindannyiunk számára egyformán érthető!- fogalmazott Dr. Simicskó István. A Honvédelmi Miniszter parlamenti államtitkára Közép-Európa egyik legnagyobb katonazenei seregszemléjét, a XVII. Debreceni Nemzetközi Katona-zenekari Fesztivált nyitotta meg.

Légibemutatón vett részt Hende Csaba Ausztriában

Honvédelmi Minisztérium, 2011. július 2. 12:05

Norbert Darabos osztrák szövetségi védelmi és sport miniszter meghívására Hende Csaba honvédelmi miniszter részt vett a Zeltweg-ben megrendezett „AIRPOWER 2011" légibemutatón.

Zászlószalagot kapott a bázisrepülőtér

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 1. 17:27

Az alakulat katonái kiváló munkájukkal méltónak bizonyulnak a csapatzászló szellemiségéhez- fogalmazott Orosz Zoltán altábornagy. A Honvéd Vezérkar főnök-helyettese ezt azon az ünnepségen mondta, amelyen dr. Schmitt Pál köztársasági elnök által adományozott zászlószalagot adta át az MH Pápa Bázisrepülőtér állományának, a bázis fennállásának tizedik évfordulója alkalmából.

Katonai felmérő

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 1. 17:17

Az éves feladattervnek megfelelően tartották meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár blokkosított kiképzésén részt vett állományának ellenőrzését Hajdúhadházon.

A honvédség helyzetéről volt szó a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága ülésén

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. július 1. 17:10

A Magyar Honvédségnek elsődlegesen az ország védelmére kell képesnek lennie, és a haderőre vonatkozó terveket is ennek szellemében kell alakítani!- hangsúlyozta dr. Benkő Tibor vezérezredes. A Honvéd Vezérkar főnöke a Magyar Honvédség helyzetéről tartott előadást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen június 30-án.