Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A MH Központi Kiképző Bázis Helyőrségzenekara - kiegészülve ezen az estén a Magna Cum Laude együttes három előadójával - fergeteges sikerű koncertet adott október 5-én a bázis művelődési központjának színháztermében. A színvonalas zenei est a 36. Zenei Világnap méltó eseménye volt.
Legyünk büszkék arra, hogy ezredünk Nagysándor József nevét viseli! De legyünk is e név viselésére méltóak azzal, hogy megőrizzük emlékét! - hangzott el azon a megemlékezésen, amelyet az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred tartott október 6-án.
A Magyar Honvédségnek szüksége van példaképekre és az aradi vértanúk pontosan ilyenek! Sőt, nemcsak a katonáknak, hanem a mai fiataloknak is szükségük van rájuk! Ez a példa nélküli kiállítás pontosan megmutatja a vértanúk lelkületét- fogalmazott dr. Szarka Gábor október 6-án. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke nyitotta meg a Magyar Golgota Mártíremlékei című, az aradi vértanúk ereklyéit bemutató kiállítást a Pécsi Galériában. A megnyitó előtt koszorút helyezett el a mártírok emlékművénél.
Azóta tudjuk, hogy mekkora súlya van a magyarságunknak, mit ér a köztársaság, milyen súlya van az alkotmánynak, mit jelent a piros-fehér-zöld szín, micsoda súlya van a haza szónak és mennyit ér a szabadságunk- fogalmazott Dr. Dankó István. A Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára e gondolatokat a több száz honvédtiszt - köztük hat, később Aradon kivégzett vértanú - lefegyverzésének a helyszínén, Gyulán hangsúlyozta.
Az aradi tizenhárom vértanú példája megmutatja, hogy az igazságtalanságba soha, semmilyen körülmények között nem szabad beletörődni, s tanúbizonyságát adja a hit erejének is – jelentette ki dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Szentendrén, a nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen.
A százhatvankét esztendővel ezelőtt kivégzett tizenhárom vértanúra emlékeztek Aradon. Az ünnepségen a Honvédelmi Minisztériumot, a Magyar Honvédséget dr. Benkő Tibor vezérezredes képviselte.
A nemzeti gyásznapon az aradi vértanúkra emlékeznek hazánkban mindenütt. A budapesti, a gyulai, a szentendrei, a pécsi, s az aradi megemlékezésen a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elöljárói és részt vettek...
Magyarország összehangolja a NATO-elképzelésekkel most készülő saját középtávú Afganisztán-stratégiáját - biztosította a szövetséges országok védelmi minisztereit október 6-án, csütörtökön Brüsszelben Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Helyezést nem sikerült elérnünk, de a tisztes helytállás dicsősége a miénk! Jövőre mindenképp újra ott a helyünk ezen a versenyen, és akkor már nem jövünk haza kupa nélkül! - fogadkozott egy diák az idei pákozdi járőrverseny eredményhirdetése után.
Háromtagú szlovén delegáció látogatott el Szentendrére - Igor Tomašič vezénylő zászlós vezetésével - az MH Központi Kiképző Bázisra és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolába október 5-én.
Az ENSZ vezető tisztségviselői és a missziót látogató delegációk különböző szintű vezetői a magyar-szlovák együttműködést példaértékűnek értékelték- hangzott el a külszolgálatból, Ciprusról hazatért magyar és szlovák békefenntartók köszöntésén Szolnokon október 5-én.
Aki átlapozza ezt a kötetet, láthatja: a Ludovika olyan hagyomány, amit érdemes követnünk! Kitűnő embereket képzett, s egyetlen szempontot tartott szem előtt, az emberi minőséget- hangsúlyozta dr. Szarka Gábor. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke Siposné Kecskeméthy Klára és B. Kalavszky Györgyi „A Ludovika” című könyvét mutatta be október 5-én a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dísztermében.
Fogadalmat tenni komoly dolog, hiszen csak nagy dolgokra érdemes. A nemzet, a haza védelme ilyen- fogalmazott köszöntőjében dr. Szarka Gábor. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke a bátonyterenyei Fáy András Szakképző Iskola és Kollégium 10. évfolyamos rendésznövendékeinek fogadalomtételére látogatott el október 5-én.
Hazánkat az MH Támogató Dandár parancsnoka, Budapest helyőrségparancsnoka, Kun Szabó István dandártábornok képviselte. A szeptember 20-24. között megrendezett Fővárosi Helyőrségparancsnokok Találkozóján az együttműködésben partner fővárosok - Budapest, Bécs, Berlin, Bukarest, Ljubljana, Pozsony, Prága, Varsó – parancsnokai vettek részt.
Az ISAF RC North új parancsnokhelyettese, Eric Wendt, az Egyesült Államok hadseregének ezredese látogatást tett Camp Pannóniában október 4-én. Ez a beosztás átadás-átvétele kapcsán történt. Az új parancsnokhelyettes a következő néhány napban bejárja az északi régióban található csapatokat azért, hogy megismerje azok feladatát, s találkozzon a vezetőikkel.
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vendégeként többnemzetiségű delegáció látogatott Debrecenbe, hogy megismerje a második világháború ottani eseményeinek színhelyeit. „A város környékén történt ütközetek néhány mozzanatának helyszínét tekintették meg, valamint a vasútállomást, amelyet stratégiai fontossága miatt bombáztak a szövetségesek”- tájékoztatott dr. Lippai Péter ezredes, a dandár megbízott parancsnokhelyettese.
A szeptember 28-án, Athienouban megtartott kontingens parancsnoki átadás-átvételi ünnepségen a leköszönő parancsnok, Kovács Imre alezredes beszédében megköszönte a katonák átlagon felüli teljesítményét. Üdvözölte ugyanakkor azt a hetvenhét magyar katonát - köztük Lukács Péter mérnök alezredest, a kontingens parancsnokát -, akik a következő egy évben szolgálnak majd Cipruson.
Magyarként büszkék lehetünk a Német Egység Napján. Berlinben, a Reichstag falán német és magyar nyelvű tábla állít örök emléket a két nép barátságának, kiemelve az 1989-es határnyitást és Németország újraegyesítésében játszott szerepünket- fogalmazott Fodor Lajos. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára azon a koszorúzási ünnepségen beszélt erről, amelyet Budapesten, a Stefánia Palota kertjében tartottak.
A Magyar Tartalékosok Szövetségének tagjai példát mutatnak az összes civil társadalmi szervezetnek kezdeményezőkészségből, aktivitásból és polgári felelősségvállalásból- fogalmazott Fodor Lajos. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a szövetség megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen bejelentette: Hende Csaba honvédelmi miniszter október 4-ét a Magyar Tartalékosok Napjává nyilvánította.
A honvédség a haza védelmének letéteményese, de csak akkor tudja feladatát hatékonyan ellátni, ha ezt civil társadalom is megérti és támogatja – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a XX. Katonanemzedéki Találkozón október 4-én, Balatonkenesén.
A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja egy kétnapos feladat során olyan távoli járásba jutott el, ahol az elmúlt évben magyar katona nem járt. A PRT által végrehajtandó CIMIC- projektek azonosítása és helyszíni felmérése, azok értékelésre történő előkészítése volt a feladat.
Olyan elszántságot láttam a honvédek arcán, olyan lelkesedést tapasztaltam meg a munkájukban, amely a legszebb korszakainkat idézi – mondta Hende Csaba napokkal a tragédia után, visszatekintve az iszapkatasztrófa mentési munkálataira. A honvédelmi miniszter október 4-én dr. Benkő Tibor vezérezredessel, Honvéd Vezérkar főnökkel együtt részt vett Kolontáron és Devecseren a 2010-es iszapkatasztrófa áldozatainak emlékére szervezett megemlékezéseken.
Az itt ülő szakemberek feladata, hogy felkeltsék a gyermekekben, fiatalokban, felnőttekben az érdeklődést az értékek iránt- hangsúlyozta dr. Simicskó István az Országos Múzeumpedagógiai Tanévnyitón. Az eseményt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Képzési Központ, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közösen szervezte – a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében – október 3-án.
A Műveleti Mentor és Összekötő Csoport tapasztalat-feldolgozó konferenciáját rendezte meg az MH Összhaderőnemi Parancsnokság az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében szeptember végén.
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport 12. állománya - az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében - immár második hete készül a misszióra. A hadszíntérismeret során a műveleti terület részletes földrajzi elemzését, a gyakran előforduló veszélyforrásokat, a támadások fajtáit, a támadókra jellemző harceljárások elemzését oktatták a katonáknak...
Csaknem félezer általános iskolás tagja van annak a honvédelmi szakkörnek, amelyet a 2011-12-es tanévben indított az MH 5. Bocskai István Lövészdandár. A gyakorlati és elméleti foglalkozásokon a hetedikes és nyolcadikos diákok jövő tavaszig a Magyar Honvédség életének egy-egy területét ismerik meg.
A múltat megismerni, betekinteni az előző korok, korszakok katonai eseményeibe, szokásaiba, megismerni a felszereléseket- nagy élmény egy katona számára, hiszen saját munkájának, hivatásának korai, történeti szeletét láthatja viszont. A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái közül egy csoport az elmúlt héten - törzskiképzés keretében - ellátogatott a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumba.
Majdnem egy évszázadig éltünk úgy, hogy a határokon átvezető utak sehová sem vezettek. Ami maradt, azt mutatja: érdemes összekötnünk az elszakadt szálakat. A mi nemzedékünknek az jutott, hogy újraszőjük ezeket a kapcsolatokat - hangsúlyozta Hende Csaba Aradon. Az ünneplők az 1848-49-es forradalomra és szabadságharc hőseire - köztük a tizenhárom aradi vértanúra -, a névtelen honvéd hősökre, s az 1944-ben a Vaskaput védő magyar katonákra emlékeztek az Aradi Magyar Napok kulturális rendezvénysorozatán, október 2-án.
Vitaindítónak, további közösségformáló akciók és rendezvények forrásának szánja A mi ügyünk című könyvében megfogalmazottakat Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A ferences rendi szerzetes gondolataiból összeállított Szent István-tervet méltatta október 1-jén - az eseményre magánemberként ellátogató - Hende Csaba.
Rohanó világban élünk, de az időseknek ebben a rohanó élettempóban is meg kell adni a megbecsülést – hangsúlyozta dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a tárca Idősek világnapja alkalmából tartott központi ünnepségén mondott köszöntőt szeptember 30-án, a Hadik Hotelben.