„Nagyon fontos a számunkra az oladi plébánia, mert ez egy közösség, ahol az emberek szeretik és támogatják egymást, ahol figyelnek egymásra, ahol figyelnek a fiatalokra, a gyerekekre, a családokra, az idősekre” - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője Oladon, ahol ünnepélyes keretek között írták alá a plébánia és a közösségi ház megépítéséről szóló szerződést.

Olad, Szombathely egyik legrégebbi városrésze. Itt működik az a római katolikus egyházközösség, melynek tagjai összesen 25 millió forintot adtak össze azért, hogy új plébánia, valamint közösségi ház épülhessen a Márton Áron utcában. A tervek szerint a beruházás 65 millió forintból készülhet el, ehhez pedig szükség volt az önkormányzat anyagi támogatására, valamint arra is, hogy a város plusz területet adjon át ingyenesen az építkezéshez.

Az erről szóló szerződés írták alá Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében. A tárcavezető édesapjával, valamint Puskás Tivadar polgármesterrel és Lazáry Viktor alpolgármesterrel együtt 700 ezer forinttal járult hozzá a fejlesztéshez.

„Ha sikeresek akarunk lenni a jövőben is, akkor szükség van az efféle összefogásra, közös gondolkodásra, közös tervezésre, közös cselekvésre, közös munkára”- hangsúlyozta Hende Csaba.

A tervek szerint a plébánia és a közösség ház építése mellett kiszélesítik és így biztonságosabbá teszik a Márton áron utca érintett szakaszát is, ami így alkalmassá válik arra, hogy autóbuszok is közlekedhessenek rajta.

(HM)