A városfejlesztési folyamatok egy rendkívül jól előkészített közös munka eredményei, amely hozzásegít mindannyiunkat ahhoz, hogy Szombathely továbbra is élhető város legyen, annak minden előnyét kiaknázva- mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a vasi megyeszékhely országgyűlési képviselője a „Savaria 2020-A velünk fejlődő város” címmel megrendezett konferenciát megnyitó beszédében.

A tárcavezetető elmondása szerint az elmúlt négy esztendőben óriási fejlődésen ment keresztül Szombathely és annak közvetlen térsége, ami főként annak köszönhető, hogy összesen 125 milliárd forintnyi kormányzati és uniós támogatás érkezett, illetve érkezik a városba. Ennek pedig hihetetlenül látványos eredményei voltak. Így például a Markusovszky Kórház közel 12 milliárdból újul meg, amelynek legjelentősebb hányadából az új belgyógyászati tömb épül fel.

(fotó: Besenyei Gergely)

Hamarosan elkezdődik a Haladás új sportkomplexumának kivitelezése, amelyre 9,6 milliárdot biztosít az állam. Hende Csaba kihangsúlyozta, hogy Szombathely további fejlődének záloga a gőzerővel épülő M86-os gyorsforgalmi út lehet, de az ipar számára rendkívüli előnyöket jelent a már villamosított Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal is. A honvédelmi miniszter külön aláhúzta, hogy a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz tartozó cégek már most jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a vasi megyeszékhelyen csupán 4,7 százalékos a munkanélküliség, ami messze az országos átlag alatt van. Ám a tervezett fejlesztéseknek hála az elkövetkezendő években még több ezer új munkahelyet hoznak létre ezek a vállalatok. Ennek viszont alapfeltétele az, hogy 2015-ben elinduljon a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában a mérnökképzés.

Hende Csaba kitért arra is, hogy Szombathely további fejlődésére rendkívül előnyösen hathat az a tény, hogy a kormány konszolidációs programjának hála a városnak nincs adóssága, mivel az állam 15 milliárd forint átvállalásával kiegyenlítette azt. Sőt 800 millió forint kézpénzbeli jutatással lehetőséget teremtett arra, hogy a település úthálózatát felújítsák.
 
A konferencián jelenlévők több fejlesztési program részleteiről is hallhattak az előadóktól, így például a város klímavédelmi és energetikai stratégiájáról is informálódhattak. Betekintést nyertek az Integrált Településfejlesztési Stratégia részleteibe.

(HM)