A nyugat-magyarországi régióban kiemelkedő jelentősége lesz 2014 és 2020 között a kreatív járműipari fejlesztéseknek, a kormányzat pedig biztosítani kívánja az ehhez szükséges infrastruktúrát és humánerőforrást - mondta Hende Csaba szombaton a Nemzeti Kreatív Intézet szombathelyi regionális központjának bemutatásán.

Hende Csaba hangsúlyozta: a helyi gazdasági szereplők által megfogalmazott igény teljesül azzal, hogy 2015 szeptemberétől Szombathelyen megindul a gépészmérnökképzés, amelyhez szavai szerint szorosan kell kötődnie az innovációs tevékenységnek, a kutatásnak és fejlesztésnek is.

MTI Fotó: Kászoni László

Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora elmondta: már zajlik a gépészmérnökképzés akkreditációja és terveik között szerepel a villamosmérnök-képzés akkreditáltatása is. Szavai szerint a kreatív központ alapításában és működtetésében az egyetem Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja is részt vesz, az ott folyó munkákba szeretnék "becsatornázni" azt a tudományos szellemi potenciált, amellyel az intézmény oktatói rendelkeznek.

Hende Csaba a rendezvényhez kapcsolódóan Szombathely főterén kipróbálta azt az Opel Adam városi kisautót, amelybe egy szombathelyi mérnökcsoport intelligens eszközöket épített be, így például egy okostelefon segítségével vagy távoli internet kapcsolattal, de akár hangutasítással is vezérelhető a jármű számos funkciója.

Fórizs Zoltán, a Nemzeti Kreatív Intézet szombathelyi regionális központjának vezetője elmondta: egyfajta stratup inkubációs központként szeretnének működni, hasonló módon mint ahogyan a Google Budapesten nemrégiben megnyitott oktatóközpontja, amellyel szavai szerint már felvették a kapcsolatot.
Szőcs Géza kormánybiztos bejelentette: a 2015. évi milánói világkiállítás Magyarországot bemutató pavilonját 2016 júliusától Szombathelyen állítják majd fel, az épület az egyik fő látványeleme lehet az ide tervezett kreatív- és mobilizációs központnak.

Korábban ismertetett elképzelések szerint a volt szombathelyi szovjet laktanya területére megálmodott több mint 6,4 milliárd forintos nagyszabású beruházás - amely uniós források felhasználásával állami beruházásként valósulhat meg - digitális oktatási és innovációs központot, nemzeti történelmi és ökológiai élményparkot, huszár emlékközpontot, közlekedéstörténeti élményparkot és látogatóközpontot, valamint egy nyugat-magyarországi kulturális logisztikai és digitalizációs központot is magában foglalna.

A rendezvény több együttműködési megállapodás aláírásával zárult, az aláírók között volt a Nyugat-Pannon Jáműipari és Mechatronikai Központ, a Vas Megyei Gyáriparosok és Munkaadók Szövetsége, valamint Szombathely önkormányzata is.

(MTI)