Nyíregyháza fennmaradó, mintegy 6,53 milliárd forintos adósságát is átvállalja az állam - közölte Hende Csaba sajtótájékoztatón a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen csütörtökön.
A honvédelmi miniszter elmondta: tavaly év végén 18,67 milliárd forint volt a nyírségi nagyváros adóssága, amelyből első lépésben mintegy 12,1 milliárd forintot vállalt át az állam a kormány döntése alapján. Ennek folytatása a második lépcsőben a fennmaradó 6,53 milliárd forintos adósságkonszolidáció.
Amennyiben nem történt volna meg az adósságátvállalás, akkor 2,8 milliárd forint lett volna az az összeg, amit a város költségvetéséből az adósság törlesztésére kellett volna fordítania - közölte a miniszter.
Hozzátette: február végéig minden magyar település megszabadul a maradék adósságától és kikerülhet abból az adósságcsapdából, amelybe a Gyurcsány-Bajnai kormány hibájából kerültek.
Hende Csaba emlékeztetett, 2002-ben olyan vidék- és önkormányzat-ellenes politika zajlott, ami újabb és újabb feladatokkal terhelte meg az önkormányzati rendszert anélkül, hogy ehhez a szükséges forrásokat hozzárendelték volna. A települések rá voltak kényszerülve vagyonuk felélésére és az eladósodásra, emiatt 2005 és 2010 között a négyszeresére nőtt a magyar települések adósságállománya.
Az adóssághegy, amely 2010-re "maga alá temette" Nyíregyházát és a többi települést, meghaladta az 1200 milliárd forintot - hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: ezzel a "vidékromboló" politikával szemben a kormány mindent megtesz azért, hogy valamennyi önkormányzat tiszta lappal kezdhesse a gazdálkodását.
Nyíregyháza ezután a gazdaságfejlesztésre, a foglalkoztatási programokra koncentrálhat, de több pénz juthat szociális programokra, a közbiztonságot javító intézkedésekre is - fejtette ki Hende Csaba. Az adósság átvállalásáért cserébe a kormány azt kéri az önkormányzatoktól - folytatta a miniszter - , hogy készítsenek el egy gazdaságfejlesztési- és növekedési tervet, amelyben bemutatják a településük jövőképét és a lehetséges kitörési pontokat.
"A kormány intézkedéseinek köszönhetően immár kijelenthetjük, hogy bekövetkezett a gazdasági fordulat. Tartós, sőt, várakozáson felüli a gazdasági növekedés" - fogalmazott Hende Csaba. A miniszter a Brüsszel által 2014-re prognosztizált öt százalékos gazdasági növekedési adatra utalva elmondta, a brüsszeli elemzők túlságosan optimistán ítélik meg a magyar gazdaság növekedési potenciálját.
Az a Magyarország, amely az előző szocialista kormányok tevékenysége miatt 2010-ben Európa "beteg embere" volt és a szakadék szélén állt, mára a pozitív növekedési számadatokról vitázik Brüsszellel - mondta a miniszter. A rezsicsökkentésnek és az adócsökkentésnek köszönhetően a munkavállalók zsebében több pénz maradt, a vállalkozások versenyképességét pedig foglalkoztatási programokkal, az uniós források maximális kihasználásával, új forráselosztási rendszerrel, valamint olcsó hitelekkel segítette a kormány - sorolta Hende Csaba.
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere a tájékoztatón elmondta, a meglévő bankhitelek mellett 4,6 milliárd forint kifizetetlen számlát örökölt a jelenlegi városvezetés, amely összeget éppen a helyi és megyei kis- és középvállalkozásoknak nem fizetettek ki.
A polgármester kiemelte, a kormány segítsége nélkül nem lehetett volna konszolidálni a város adósságát, mivel a nagymértékű eladósodás miatt már nem volt hitelképes a város. Kovács Ferenc közlése szerint az adósság a helyi adóbevétel mintegy egyharmadát tette ki.
Petneházy Attila fideszes önkormányzati képviselő a tájékoztatón hangsúlyozta, új időszámítás kezdődik a város életében. Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) megyei kormánymegbízott arról szólt, az adatok szerint a megyében 200 ezren dolgoznak, ez a szám pedig új foglalkoztatási csúcsot jelent.
A 229 megyei település több mint háromnegyede küszködött adóssággal, Nyíregyháza mellett Tiszalökön például 325, Tiszavasváriban 272, Ibrányban 100, Nyírteleken pedig 17 millió forint adósságot vállal át az állam - közölte a kormánymegbízott.
(MTI)