Emlékeznünk muszáj, hogy történelmünket meg tudjuk tartani - hangoztatta a honvédelmi miniszter január 12-én, szombaton a budai Várban - a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán - a doni katasztrófa 70. évfordulóján tartott megemlékezésen.
Hende Csaba - miután véget ért az évforduló alkalmából a Mátyás templomban tartott szentmise - elmondta: a Magyar Királyi Honvédséget arra tervezték, hogy egy regionális konfliktus esetén a siker reményében tudjon szembeszállni közel hasonló erejű ellenfeleivel, de nem arra, hogy két világhatalom konfliktusában, a kor legmodernebb fegyverei ellen vegye fel a küzdelmet, rendkívül szélsőséges időjárási viszonyok között.
A feladatot, amit a magyar királyi 2. hadseregre bíztak, nem lehetett megoldani - hangsúlyozta a tárca vezetője, hozzátéve, hogy nem lehetett a rendelkezésre álló erőkkel és eszközökkel a kijelölt lehetetlenül hosszú védőszakaszt megtartani, különösen a megfelelő felszerelés, fegyverzet, utánpótlás és tartalék híján. „Ők megtették a kötelességüket, amit a haza nevében megköveteltek tőlük és annál sokkal többet is: mindazt, amit lehetett" - mondta Hende Csaba.
A miniszter beszédét követően megkoszorúzták a múzeum udvarán lévő emléktáblát, majd Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke megnyitotta az éjjel 3 óráig tartó virrasztást. Beszédében azt hangoztatta, hogy a doni katasztrófával kapcsolatban le kell számolni a téveszmékkel: „valós számok és valós ítélkezés" kell a témában. „Ez a hadsereg azt tette, amit tehetett, végig velük volt (...), hogy a haza mindenek előtt" - hangsúlyozta.
A virrasztás ideje alatt a Kapisztrán téren hagyományőrző bemutatót, valamint korabeli felszereléseket, harci eszközöket tekinthetnek meg az érdeklődök. A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége. Magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt olyan messze a hazájától, mint akkor.
Emlékezés a magyar királyi 2. hadseregre
A Honvédelmi Minisztérium katonai filmstúdiója három részes stúdióbeszélgetést készített dr. Szakály Sándor történész, dr. Szabó Péter történész és Sára Sándor filmrendező részvételével:
- „a magyar királyi 2. honvéd hadsereg felállításának katonapolitikai körülményeiről”,
- „a Don-kanyarba érkező hadsereg súlyos veszteséggel járó hídfőharcairól”,
- „a szovjet áttörésről, a magyar királyi 2. honvéd hadsereg pusztulásáról”.
(MTI; kormany.hu)