Liszt Ferenc egyik késői, alig ismert művének, a csak töredékeiben fennmaradt Szent Szaniszló oratóriumnak lemezbemutató koncertjét tartotta a Honvéd Férfikar június 26-án este Budapesten, a Ciszterci Szent Imre Templomban.

A Strausz Kálmán vezette férfikar, a Budapesti Stúdió Kórus, az Óbudai Danubia Zenekar és Fidelio Média ezzel a különleges művel és a hozzá kapcsolódó lemezzel tisztelgett a 200 éve született Liszt Ferenc emléke előtt.

A vasárnap esti műsorban – s a lemezen is - a Honvéd Férfikar mellett Wiedemann Bernadett énekelte Szaniszló anyjának szólamát, Szent Szaniszló szerepében Haja Zsoltot, Merész Boleszláv szerepében pedig Kovács Istvánt hallhattuk. Közreműködtek még Nagy László Adrián orgonán, az Óbudai Danubia Zenekar, a Budapest Stúdió Kórus női kara. Vezényelt Strausz Kálmán.

Liszt tizenhét esztendőn keresztül írta e torzóként is monumentális, majd másfél órás művet. A koncert hűen tükrözte a darab egyediségét, hiszen a bemutató – az előadók erőfeszítésének szép példájaként – kiemelkedett a bicentenáriumi évforduló eseményei közül, s egyben a magyar EU-elnökség hivatalos programja is volt.

Liszt Ferenc egy minden korábbinál hatalmasabb, négy részből álló művet kívánt írni. A jelenetekből elkészült részben az első, a másodikból és a harmadikból nem maradt fenn semmi, és a negyedikből is csak néhány tétel készült el. A csak zongora letétben komponált tételeket meghangszereltették, így azok is teljes értékű oratóriumrészletekké váltak. A mű zenei nyelvezete adekvát az idős Liszt, jövőbe mutató modern, zenei megoldásaival, amelyek különösen jól érvényesültek a templom falai között. A művet sem Magyarországon, sem pedig Európában nem mutatták még be. Legalábbis a szakemberek nem bukkantak ilyen előadás nyomára.

A Szent Szaniszló oratórium egyes tételei szemléletesen tükrözik azt a változást, amely Liszt Ferenc művészetének utolsó húsz esztendejében végbement. Ez volt utolsó műve, amely befejezetlensége ellenére is – vagy tán éppen ezért – egyedülálló alkotás. Ebben követhető ugyanis leginkább nyomon az az út, amelyen a zeneszerző a római korszak egyházi stílusának „modális-kromatikus szintézisétől az egyre rövidebb lélegzetű kései művek szikár disszonanciáinak jövőbe mutató próféciájáig eljutott” – állítják a zenekritikusok.

(kormany.hu; Zrínyi Média - Zilahy Tamás)