Ha megtennénk mindent, amire képesek vagyunk, szó szerint saját magunkat is elkápráztatnánk- idézett Thomas Alva Edisontól Hende Csaba honvédelmi miniszter az egervári Nádasdy-Széchenyi várkastély látogatóközpontjának átadásakor.
Jórészt uniós pályázaton nyert pénzből újították fel az 1100 lakosú Zala megyei Egervár reneszánsz várkastélyát, amelyben egy élményturisztikai látogatóközpontot is kialakítottak. A 638 millió forintos beruházás átadási ünnepségén Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében kiemelte: Egervár fontos szerepet játszott a magyar történelemben.
Az itteni vár is része volt annak a rendszernek, amely több mint 100 esztendőn keresztül óvta hazánk lakosságát. Az egervári katonák hősiessége is hozzájárult, hogy a hódító seregek hosszú-hosszú időn át nem tudtak betörni Magyarország területére.
A felújított Nádasdy-Széchenyi várkastély látogatóközpontja különlegesség a maga nemében, mivel egy hiteles helyszínen, kutatások alapján, élményszerű módon – Magyarországon elsők között visual guide-os, okostelefonos alkalmazás segítségével- mutatja be az egykori reneszánsz váréletet. A honvédelmi miniszter az avatóünnepségen ígéretet tett arra, hogy az állam nem hagyja magára a látogatóközpont üzemeltetésében, fenntartásban az egervári önkormányzatot, azaz számíthatnak pénzügyi segítségre, ami annak köszönhető, hogy Magyarország az elmúlt 3,5 évben jobban teljesít.
A gazdasági mutatók folyamatosan javulnak: az ipari termelés 5, %-kal, míg a GDP 1,7 5 %-kal emelkedett az utóbbi esztendőben. Az infláció mértéke pedig 1% alatt van. Az avatóünnepségen jelentette be Szíjártó József, Egervár polgármestere, hogy egy újabb projekt keretében szállodai szolgáltatást is terveznek a várkastélyba.
(Honvédelmi Minisztérium)