Átadták csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ klinikai demonstrációs egységét, ahol a gyakorlati helyzet szimulálásával mindennapi beavatkozásokra és a legszélsőségesebb körülmények között, például harctéren megsérült emberek ellátására is felkészítik az egészségügyi dolgozókat.

Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében azt mondta: az új részleg lehetővé teszi, hogy olyan orvosokat és ápolókat képezzenek, akik ha szükséges, a harctereken, a válságövezetekben, külföldi missziókban is meg tudják állni a helyüket. Ezzel együtt az egész magyar egészségügy szereplőinek képzésében fontos szerepet vállalnak. A problémahalmaz, amelyet átvettek, tartalmazta "a Gyurcsány-Bajnai-éra egészségügyi és katonai katasztrófájának teljes tárházát" - mondta.

Az intézmény a rendelkezésre álló eszközökkel már a kezdet kezdetén sem tudta ellátni feladatait, és a helyzetet nehezítette "a vezetési struktúra zavaros volta és a korrupció". Ezt kellett a rendelkezésre álló rendkívüli szerény anyagi eszközökkel a betegek ellátása és a felhalmozódott emberi és szakmai értékek megőrzése mellett gyökeresen átalakítani.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Hende Csaba elmondta, hogy a kórház teljesítménye 17 százalékkal nőtt, úgy, hogy majdnem felére esett vissza az a hiány, amellyel átvették az intézményt. A miniszter szerint a Honvédkórház megújításának befejezése "még odébb van", de az első, legnehezebb lépéseket már megtették. A következő feladatok között Hende Csaba a sürgősségi ellátás megújítását, a várakozási idő radikális csökkentését említette. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy az egészségügyi képzésben a gyakorlati helyzetek szimulálása kiemelt fontosságú.

Az államtitkár is kitért arra, hogy amikor átvették az egészségügyet, szembesültek azzal, hogy az évek során milyen romboláson ment keresztült különösen az ápolók és szakdolgozók gyakorlati képzése. Ennek újjáépítése során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az új módszer gyakorlatközpontú legyen, az egészségügy szereplőinek hasznos és alkalmazható tudást adjanak, továbbá hogy a képzést visszavigyék oda, ahol a gyakorlat is zajlik.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Szócska Miklós megköszönte, hogy a Honvédkórház elsőként vállalta egy ilyen képzési egység kialakítását, amely a nemzeti egészségügyi szolgálat és a honvédegészségügy közös munkájával valósult meg. A beruházás 62 millió forintba került. Ebből 32 millió forintot a HM EI Zrt., 15 millió forintot az MH Egészségügyi Központ biztosított, míg a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 15 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez.

Az egészségügyi központ parancsnoka, Szabó István dandártábornok megnyitó beszédében elmondta: csaknem egyéves munkával a GYEMSZI segítéségével és a HM EI Zrt. hathatós támogatásával hozták létre a klinikai demonstrációs egységet, amely az egész magyar egészségügyet szolgálja. Az új részlegben az egészségügyi dolgozók az általános ápolási, szakápolási, szakasszisztensi, valamint speciális katona egészségügyi feladatok ellátását is gyakorolják, hogy a legválságosabb helyzetekben - akár katasztrófaelhárítási feladatok közben - és a legszélsőségesebb körülmények között - akár a harctéren is - készségszintű tudással rendelkezzenek - fejtette ki Szabó István parancsnok.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Török Krisztina, a GYEMSZI főigazgatója példamutatónak nevezte azt a munkát, ahogyan magyar forrásból, magyar ötlet alapján, a GYEMSZI szakembereinek irányításával a klinikai egység elkészült.

Rauh Edit, a GYEMSZI főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy óriási szükség van a szimulációs oktatás kiterjesztésére. Elmondta, hogy a GYEMSZI fenntartásában lévő kórházak közül már több jelezte is, hogy szívesen részt venne a fejlesztésben.

(MTI)