Több mint háromszázötven fővel készül a 30. Balaton-átúszásra a 11. „Úszó Erőd”. A Magyar Honvédség állománya és hozzátartozóik együtt vágnak neki a távnak július 7-én tíz órakor. Az erőd parancsnoka idén is dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök-helyettese lesz. A távot teljesíti Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is.
Az erőpróba július 7-én, szombaton lesz. Bár a szervezők tartalék napokkal is készültek, idén a meteorológusok jelentése alapján mégis zöld utat adtak az indulásnak. Napsütéses idő várható, nem lesz olyan erős a szél, amely meghiúsíthatná az úszást.
A rajt Révfülöpön, a sportpálya mellett lesz, a cél Balatonbogláron a Platán-strandon. Utóbbi helyszínen az érdeklődők az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonazenekari térzenéjét hallgathatják meg, bemutatkozik az MH Budapest Helyőrség Dandárhoz tartozó Különleges Díszelgő Csoport. Az MH 5/24 Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj közelharc-bemutatót tart több alkalommal ezen a napon, az MH Hadkiegészítő Központi Nyilvántartó Parancsnokság pedig Balatonbogláron „Toborzó pontot” üzemeltet.
(HM Sajtóiroda)