A HM Védelempolitikai Főosztály a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár közvetlen irányítása alatt működik és a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában jóváhagyottak alapján végzi az alábbi feladatokat.
- Magyarország védelempolitikáját érintő tárcaszintű kidolgozó és elemző munka, a biztonságpolitikai környezet és helyzet elemzése, állásfoglalások, elgondolások kialakítása, valamint ehhez kapcsolódóan a stratégiai szintű védelempolitikai alapdokumentumok, elsősorban Magyarország Biztonság- és Védelempolitikai Alapelveinek, valamint az ebből származtatott Nemzeti Katonai Stratégiának a kidolgozása.
- Az elméleti kidolgozói munka mellett – konkrét mandátumok kidolgozásával – aktívan részt vesz a védelempolitikai célok megvalósításában. Munkája során a főosztály a védelempolitika különböző területeit érintő feljegyzéseket, háttéranyagokat, tárgyalási témavázlatokat, felszólalási javaslatokat és előadásokat készít a honvédelmi tárca vezetői részére. Kiemelt fontosságot élveznek a NATO, az Európai Unió, illetve a regionális együttműködési fórumok magas szintű találkozói, amelyek tartalmi előkészítésében főosztályunk központi szerephez jut.
- A NATO és az Európai Unió védelempolitikát érintő döntéseiben a magyar érdekek megjelenítése érdekében főosztály mandátumokat biztosít a NATO és az EU magyar képviseletein dolgozó védelempolitikai szakdiplomaták számára.
- A főosztály feladata a Visegrádi Négyek, valamint a többi, védelempolitikai vetülettel rendelkező regionális együttműködés munkájához történő magyar hozzájárulás alakítása, az azzal összefüggő HM tevékenység koordinálása.
- A főosztály végzi a válságkörzetekre és a folyó műveletekre vonatkozó elemző, értékelő, illetve koordináló munkát. A megfelelő döntés-előkészítés érdekében rendszeres politikai egyeztetéseket folytat mind nemzeti szinten, mind pedig külföldi partnereinkkel. A műveleti részvételre vonatkozó védelempolitikai alapelvek és nemzeti álláspontok kidolgozása során kiértékelésre és feldolgozásra kerülnek a korábbi szerepvállalásaink során szerzett tapasztalatok.
- A főosztály felelős a honvédelmi tárca multilaterális együttműködésére vonatkozó irányelveinek kidolgozásáért, a multilaterális kapcsolattartás feladatainak tervezéséért, a Multilaterális Együttműködési Terv (MET) összeállításáért, illetve koordinálja annak végrehajtását.
- A főosztály hozzájárul az európai fegyverzetellenőrzési, leszerelési, non-proliferációs, illetve egyéb nemzetközi biztonságpolitikai egyezményekhez kapcsolódó feladatok végrehajtásához.
HM szerv szervezeti elemei:
- Védelempolitikai Osztály
- Művelet-stratégiai Osztály
HM szerv vezetői állomány
- Dr. Demkó Attila főosztályvezető
- Dr. Lázár Péter, Védelempolitikai Osztály, osztályvezető
- Szöllősi Antal mk. ezredes, Művelet-stratégiai Osztály, osztályvezető (főov. h.)
Tájékoztatásért felelős személy:
Dobis Szilvia
Művelet-stratégiai Osztály ügyintéző
Telefon: 474-1149
HM telefon: 220-81
Fax: 474-1183
HM Fax: 223-75
E-mail: [[[VqrBlNukPmqNFx2QZZG9iaXMuc3ppbHZpYUBobS5nb3YuaHU=]]]
HM szerv
Postacím: Budapest, 1885 Pf. 25
Telefon: 06-1-474-1326
Fax: 06-1-474-1183
E-mail: [[[OrUIoIBEGpUdxDSfN5OMyzcaG0udnBmQGhtLmdvdi5odQ==]]]
(HM)