A HM Jogi Főosztály a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlen irányítása alatt működik és a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában jóváhagyottak alapján végzi az alábbi feladatokat.
- Szakmai javaslatoknak megfelelően előkészíti, szerkeszti a honvédelmi tárca hatáskörébe tartozó jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit.
- Végzi a központi államigazgatási szervek által készített jogszabály-tervezetek és egyéb kormányzati anyagok belső egyeztetésével, jogi véleményezésével kapcsolatos feladatokat, jogi és szakmai észrevételeknek megfelelően összeállítja.
- Végzi a határátlépéssel járó csapatmozgások, nemzetközi békeműveletekben és humanitárius segítségnyújtásban való magyar katonai részvétellel kapcsolatos kormányzati, illetve országgyűlési közjogi engedélyezési feladatokat. Előkészíti a honvédelmet érintő nemzetközi szerződéseket, és nemzetközi megállapodásokat, végzi azok belső és tárcaközi egyeztetésével kapcsolatos feladatokat, közreműködik a kapcsolódó diplomáciai eljárásban
HM szerv szervezeti elemei:
- Kodifikációs Osztály
- Koordinációs Osztály
- Nemzetközi Jogi Osztály
HM szerv vezetői állomány
- Dr. Balogh András József alezredes, főosztályvezető
- Dr. Szekendi Gyöngyvér, főosztályvezető-helyettes
- Kodifikációs Osztály, osztályvezető
- Koordinációs Osztály, osztályvezető
- Dr. Hegedüs Zoltán alezredes, Nemzetközi Jogi Osztály, osztályvezető
Tájékoztatásért felelős személy:
Dr. Balogh András József alezredes
főosztályvezető
Telefon: 474-1167
HM telefon: 220-27
Fax: 474-1318
HM Fax: 221-27
e-mail: [[[npLNAwvFvcffjg8jczZ1N3maG0uamZAaG0uZ292Lmh1]]]
HM szerv
Postacím: Budapest, 1885 Pf. 25
Telefon: 474-1167
Fax: 474-1318
e-mail: [[[ySJujZbGVoOgUowt5zNMwmaG0uamZAaG0uZ292Lmh1]]]
(HM)