Hiszem, hogy igenis megtörhetjük Trianon átkát a lelkekben, és építhetünk együtt egy olyan Kárpát-medencét, ahol a közösségek a jót követve tartoznak egybe! Azt kívánom, hogy sikerüljön végre elindulnunk egymás felé! Hende Csaba honvédelmi miniszter e gondolatokat a nemzeti összetartozás napján, a Sárvári Hagyományőrző Íjász Egyesület szervezésében megtartott Szent Korona-ünnepen mondta.
Az ünnepség díszvendégeként Hende Csaba - a Szent Korona másolatának a Magyar Koronaőrök Egyesületének tagjai által kísért díszfelvonulását követően - a város főterén mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta: a huszadik század nemzetünk számára a nagy harcok ideje volt, amelyekben újra meg újra felmerült a nemzethalál lehetősége, kétségessé vált a magyarság megmaradása. „Ezekben a harcokban csak az előttünk járók kitartása, hősiessége, bátorsága vezethetett át minket”- fogalmazott a miniszter, majd kiemelte: „ne feledjük azokat a helyeket sem, ahol Trianon után a megmaradásért folyt a harc. Az utódállamok börtönei, munkatáborai, temetői sokat láttak ezekből a harcokból, akárcsak a templomok, iskolák, a művészeti és kulturális színtér intézményei”- mondta a tárcavezető.
Hende Csaba hozzátette: lassan feledésbe merülnek a hősök, akik megmaradtak magyarnak, és nem hagyták a templomot, az iskolát, ragaszkodtak az anyanyelvükhöz, őseik hitéhez – ahhoz, hogy összetartozunk! „Akkor sem tagadtak meg minket, amikor 2004. december 5-én egy eszement politika és egy eszelős politikus műveként nem tudtunk kellő erővel kiállni mellettük az állampolgársági népszavazáson. A mai nap, a nemzeti összetartozás napja az övék!”- mutatott rá a miniszter.
Hende Csaba úgy fogalmazott: a Szent Korona azt testesíti meg, hogy mi, magyarok összetartozunk, megtestesíti az ország területének sérthetetlenségét és az alkotmányos jogokon alapuló, törvényes magyar államot! „Ezért nemcsak értékes kincs a múltból, hanem összetartó kapocs, ami magában hordozza mindazt, amit a nemzet közössége jelent. Nagyon erős, élő szimbólum”- hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. Beszédében emlékeztette az ünnepség résztvevőit arra, hogy május 30-án a Magyar Honvédség újonnan megalakult elit egysége, a Honvéd Koronaőrség átvette legfontosabb nemzeti ereklyénk őrzését.
„A magyarság jövőjét az dönti el, hogy itt és most mit teszünk meg egymásért, városunkért, nemzetért, vannak-e közös álmaink, tetteink, műveink, alkotásaink! Az, hogy részt veszünk-e egymás életében, és miként”- emelte ki Hende Csaba, aki a Szent Korona másolata előtt Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatait idézte arról, mit is kellene tennünk a Kárpát-medencében. „Böjte Csaba Szent István-terve alkalmat ad arra, hogy megtaláljuk az egymás felé vezető utakat, hogy szebb, tisztább és boldogabb életet éljünk. Ennek értelmében első lépésben a szebb, élhetőbb, európaibb Kárpát-medence érdekében saját portánkat, városunkat kell rendbe tennünk, aztán a települések mentén lévő utakat, ennek során pedig szembetalálkozunk majd a másik településről induló jószándékú magyarokkal- utalt Böjte Csaba gondolataira a honvédelmi miniszter. „A Szent István-terv megvalósítására épülő mozgalom hamarosan zászlót bont, hogy tehessünk valamit együtt a magyarság és a Kárpát-medence felvirágoztatásáért: valami szépet, jót, nagyszerűt, magasztost, mindenki a maga eszközeit bedobva a közösbe. Aki úgy érzi, tehet majd valamit ezért az ügyért, azt nagyon sok szeretettel várjuk közénk!”- fogalmazott a miniszter, aki beszéde után emléktáblát avatott Kondora István polgármesterrel a Hősök emlékművénél.
A honvédelmi miniszter a sárvári ünnepséget megelőzően Szombathelyen, a Premontrei Gimnázium dísztermében megrendezett trianoni emlékműsor vendégeként mondott rövid beszédet. Rámutatott: a trianoni döntés nem pusztán történelem, hiszen a mai napig mindig visszaköszön. Hozzátette: ezen a napon ugyanakkor inkább ne a tragédiákra emlékezzünk, hanem arra, hogy június 4. egy éve, az új Országgyűlés egyik első döntése értelmében a nemzeti összetartozás napja, és ugyanígy lehetséges ma már a határon túli magyarok kettős állampolgársága is. „Azokra gondoljunk, akik a közben eltelt évtizedekben, a 20. század gerincroppantó viharai közepette is megőrizték összetartozásunkat, nyelvünket, történelmünket, dalainkat, cserepekre tört közös életünk valamennyi darabját, akár a szegénység tudatos vállalása árán is. Ők Trianon igazi hősei!”- fogalmazott Hende Csaba.
A tárcavezető kiemelte: „Trianon hatalmas csapás volt, de végül mégis sikerült túlélnünk, és lassan-lassan igenis legyőzzük. Trianon legyőzhető, ha hisszük, hogy összetartozunk, és e hit nyomán megmozdulunk a közös jó érdekében. Most rajtunk a sor, hiszen a hazát a magyar állam önmagában soha nem menthette meg, csakis a nemzet. A hazát csak a nemzet tudta felépíteni, és ehhez mindenkire a maga helyén van szükség!- hangsúlyozta Hende Csaba.
(kormany.hu; Zrínyi Média- Draveczki-Ury Ádám)