A zászló értékét mindig egy közösség adja, melyet egész életetekkel szolgáltok, a haza, amelynek védelmére készültök, a nemzet, melynek színei ott láthatók a zászlón- fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj csapatzászló-adományozási ünnepségén. Az eseménnyel kezdetét vette a kétnapos II. Ludovika Fesztivál a budapesti Orczy-kertben.

Fotó: Csudai Sándor/ Magyar Hírlap

Ma zászlószentelésre jöttünk össze… ilyenkor az alakulat, mint közösség megáll Isten és a nemzet színe előtt és szolgálatra jelentkezik. A zászló értékét mindig egy közösség adja, melyet egész életetekkel szolgáltok, a haza, amelynek védelmére készültök, a nemzet, melynek színei ott láthatók a zászlón- fogalmazott Hende Csaba beszédében.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

A honvédelmi miniszter kijelentette: az a feladatunk, hogy megújítsuk a honvédelem egész rendszerét és a Magyar Honvédséget. Mint fogalmazott: mire e munka a végére ér, a honvédelem ügye újra nemzeti ügy lesz, a honvédség pedig olyan nemzeti intézmény, amelyet minden magyar ember szeret és tisztel! „Ez a küldetés kemény, keserves munka, amit csak lépésről lépésre vihetünk véghez, és nem számíthatunk más csodára, csak ami bennünk, bennetek van”- mutatott rá. A tárcavezető hangsúlyozta: akik a Magyar Honvédségben szolgálnak, megmaradtak katonának, megőrizték tartásukat, a zászló becsületét és saját becsületüket. Emellett kiváló szakmai tudással rendelkeznek, és mindhalálig elkötelezettek a nemzet ügyei iránt. „Száz nap múlva tisztként léphettek közéjük ti is. Váltsátok valóra a szót: a hazáért, mindhalálig!”- zárta beszédét Hende Csaba.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

A köztársasági elnök feleségét – akinek nagyapja és édesapja egyaránt katona, ludovikás tiszt volt - az MH Ludovika Zászlóalj zászlóanyának kérte fel. Schmittné Makray Katalin miután ünnepélyesen felkötötte a szalagot a zászlóra, úgy fogalmazott: aki a katonaságot választja, élethivatást választ! Az egyenruha olyan méltóságot ad, ami nem korlátozódik a napi elvégzendő feladatok idejére. Az államfő felesége hangsúlyozta: a hazát sokféleképpen lehet védeni. „Fegyverrel, derék kiállással, jó erkölccsel, példamutató tisztességgel. Testben és lélekben is erősnek kell lenni. A honvédelem nem pusztán hadtudomány és haditechnika, hanem hazaszeretet és helytállás is, amelyet fel kell ajánlani a nemzetnek!”- tette hozzá.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Schmittné Makray Katalin azt mondta, kiváló kezdeményezésnek tartja a honvédelmi vezetés részéről az MH Ludovika Zászlóalj létrehozását, hiszen a Ludovika régen is úgy tanított, hogy közben nevelt is. A megjelent honvédtiszt-jelöltekhez szólva úgy fogalmazott: talán a nemzetközi harctéren kell majd helyt állniuk, talán természeti csapások idején mentik majd az embereket, de akárhogy is, egy ország áll mögöttük, akik bíznak bennük, és számítanak bátorságukra, erejükre, tudásukra, emberségükre. „Óvják, vigyázzák a zászlót, hiszen az jelkép, minden hazáját szerető honpolgár szemében szent!”- zárta beszédét a köztársasági elnök felesége.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke - a VIII. kerület polgármestere - rövid köszöntőjében kiemelte: polgármesterként büszke arra, hogy a Ludovika épülete a Józsefvárosban áll, hiszen az létezése óta a honvédelmi nevelés és egyben a nemzeti függetlenség egyik legfontosabb szimbóluma, ahol a nemzet legkiválóbb fiataljai részesültek szigorú erkölcsi és katonai nevelésben.

Molnár Zsolt alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka emlékeztette a vendégeket arra, hogy az Orczy-park sok szállal kötődik a tisztképzéshez, hiszen annak idején még tisztavatásokat is tartottak itt. A honvédtiszt-jelöltektől azt kérte - akár végzősök, akár az alsóbb évfolyamokon tanulnak -, hogy legyenek büszkék az alakulatra és hagyományaira. Molnár Zsolt kihangsúlyozta: a zászlóadományozás mindig is az együvé tartozás, a bajtársiasság, a közös cél jelképe volt. „Igyekezzenek méltóvá válni a Ludovika névhez, ami kötelez!”- zárta beszédét az alezredes.

Az ünnepélyes csapatzászló-adományozással hivatalosan is kezdetét vette a II. Ludovika Fesztivál Budapesten, a józsefvárosi Orczy-parkban. A fesztivál egész hétvégén tart, hiszen szombaton és vasárnap az érdeklődők a magyar hadikultúra hagyományait ismerhetik meg változatos programok segítségével.

(kormany.hu; Zrínyi Média-Draveczki-Ury Ádám)