Az ulti olyan, mint az élet: csak ritkán jók a leosztott lapok, általában inkább közepesek vagy ennél is rosszabbak, de ezekkel is lehet nyerni, talán ezért is kedveljük annyira. Ez nem szerencsejáték, hanem egy rendkívül szofisztikált, kifinomult szellemi sport – mondta Hende Csaba Budapesten, a Stefánia Palotában december 17-én.

A honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség első amatőr ultiversenyén hangsúlyozta: az ulti hungaricum, sehol máshol nem játsszák a világon, csak a Kárpát-medencében. Az esemény apropója az volt, hogy újra kiadták az 1917-ben megjelent hadsegélyező kártyát, e replikával játszottak a verseny résztvevői.

„Jövőre lesz száz éve, hogy kitört az első világháború, az a nagy háború, amelynek a hőseit láthatjuk ezeken a kártyalapokon” – fűzte hozzá a tárcavezető.

Annak idején jótékonysági célokat szolgált a Piatnik nyomdában készült, hadsegélyező által megrendelt kártya, hiszen a paklik árából egy bizonyos összeget a hadiárvák és -özvegyek kaptak – mondta Hende Csaba, hozzátéve: most hasonló céllal adták ki újra a lapokat, az eladásból származó bevételből a hadiözvegyek és hadiárvák szervezete is részesül.

Fotó: Besenyei Gergely

Bozsonyi Károly, a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője az eseményen elmondta: „újragyártottuk, újra forgalmazzuk a kártyát, és jótékony célokat szolgálunk vele”. Az ultiversenyt a HM Zrínyi Nonprofit Kft. a Magyar Ultiszövetséggel együttműködésben szervezte, a rendezvényre harmincnál is többen jelentkeztek. A verseny lebonyolításában a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum is közreműködött. A kártya eredetijét az elmúlt években a HIM-ben őrizték. A Stefánia Palotában a történelmi hangulatról a Honvéd Együttes színészkara, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző csoportja gondoskodott.

Az eredeti lapokat a Brünnben, 1876-ban született Kóber Leó tervezte, aki hírnevét hangulatos élet- és zsánerképekkel, karikatúrákkal, valamint reklámgrafikákkal alapozta meg. A hadsegélyező kártyán a gyártó Piatnik védjegye, a lovas zsoké látható, utalva a céghez tartozó sikeres versenyistállóra. A bécsi székhelyű, ma is működő vállalatot 1824-ben alapították, s az évek során a családi vállalkozás Európa egyik legjelentősebb kártyagyárává fejlődött. Sorra alapította leányvállalatait az Osztrák–Magyar Monarchia nagyobb városaiban. Budapesten 1896-ban vetették meg lábukat, miután felvásárolták az Első Magyar Kártyagyár részvényeit.

Az első világháború után a játékkártya továbbra is megmaradt a reklám és a politikai propaganda eszközének. A második világháború alatt a hadikártya újjáéledt, igaz más előjellel: megpróbálták felhasználni a harci szellem bomlasztására. A németek 1941-ben Anglia felett nagy mennyiségű kártyát dobtak le, amelyen gúnyrajzok ábrázolták az angol hadvezetést és a közállapotokat.

A Magyar Honvédség első amatőr ultiversenyét Janikó Gyula nyerte, megelőzve Kaló Miklóst és Papp Józsefet. A díjakat a HM Currus Zrt, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, illetve a HM Zrínyi Nonprofit Kft. ajánlotta fel.

Az újra kiadott hadsegélyező kártyák megvásárolhatók a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Budapest, Kerepesi út 29/B. szám alatti telephelyén, a cég térképboltjában, a Fillér utca 14-ben, valamint a rövidesen induló internetes boltjában.

(honvedelem.hu)