Az Európai Unió védelmi miniszterei szerint az ukrajnai helyzet több mint nyugtalanító, de az Athénben tartott kétnapos informális tanácskozásuk során a közelmúltban Bosznia-Hercegovinában történt zavargások miatt is aggodalmukat fejezték ki, továbbá a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult humanitárius válsághelyzetre is felhívták a figyelmet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken telefonon az MTI-nek.

Napirenden kívül, de természetesen az uniós védelmi miniszterek is kitértek az ukrajnai helyzetre. Hende Csaba azt mondta: egész Európából mélységes aggodalommal figyelik az eseményeket. Ezzel együtt reménykednek abban, hogy megszületik a békés, politikai megoldás - mondta Hende Csaba.

Mint kifejtette: a tanácskozás első napján, csütörtökön az Európai Tanács decemberi döntéseinek utókövetése volt napirenden. Pénteken a folyamatban lévő műveletekről egyeztettek, külön kitérve a Szomáliában, Maliban és Bosznia-Hercegovinában folytatott katonai tevékenységre.

Hende Csaba elmondta, hogy sokan aggodalmukat fejezték ki azok miatt a gazdasági, társadalmi feszültségekre visszavezethető zavargások, tüntetések miatt, amelyek az elmúlt időszakban Bosznia-Hercegovinában zajlottak. Mindennek még nincs katonai aspektusa, de készen kell állni a megfelelő reagálásra - szögezte le Hende Csaba, megjegyezve: ez is azt igazolja, hogy a Nyugat-Balkán stabilizációja nem befejezett ügy. Helyes döntés volt, hogy meghosszabbították az EUFOR Althea művelet mandátumát - tette hozzá.

Péntek délelőtt külön ülés keretében tárgyaltak a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzetről. Mint a tárcavezető kiemelte: a menekültek száma a térségben már 800 ezer körüli. A kialakult humanitárius válsághelyzet a régió biztonságát fenyegeti. Ezzel kapcsolatban Hende Csaba megjegyezte, hogy a magyar kormány a közelmúltban döntött arról, hogy hat, váltási időszakban 12 törzstiszttel vesz részt ebben a műveletben.

A 26 millió eurós költségű uniós misszió parancsnoka egy francia tábornok lesz. A küldetés egyelőre egy három hónapos fejlesztési szakaszra, majd egy hat hónapos bevetési időszakra szól. Francia diplomáciai források szerint "a műveletben összesen akár 900 katona is részt vehet", amely majdnem a duplája annak, amiről eddig a hivatalos közlemények szóltak. Az Eufor RCA elnevezésű művelet keretében a Közép-afrikai Köztársaság fővárosát, Banguit és annak környékét, ahol több mint 70 ezren élnek, ellenőrzi majd az európai többnemzetiségű erő.

Hende Csaba kétnapos görögországi útja során Martin Stropnicky cseh védelmi miniszterrel is négyszemközti megbeszélést folytatott a visegrádi együttműködés aktuális kérdéseiről.

(MTI)