Elhibázott és szerencsétlen döntésnek nevezte csütörtökön, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozása után Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy az ukrán parlament a napokban eltörölte a kisebbségek számára az anyanyelv használatának a jogát biztosító törvényt.

"Ragaszkodunk ahhoz, hogy az európai normáknak megfelelő jogi szabályozás szülessen, és hatályba is lépjen" - jelentette ki a honvédelmi tárca vezetője. A miniszter külön is tárgyalt Olekszandr Olejnikkal, az ukrán kormányt képviselő védelmiminiszter-helyettessel.

Hende tájékoztatása szerint Olejnik ígéretet tett arra, hogy továbbítja a magyar aggodalmakat az új ukrán kormánynak és a törvényhozásnak, amely biztosan nem fogja figyelmen kívül hagyni azokat, és a magyar szempontoknak megfelelő megoldást talál majd a problémára.

Hende Csaba elmondta, hogy tolmácsolta ukrán kollégájának a magyar kormány álláspontját, miszerint Ukrajna integrációs törekvéseinek a demokratikus értékeken, a kisebbségi és emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartásán kell alapulnia. Emellett tudatta azt is, hogy Magyarország a NATO és az EU tagjaként szilárdan támogatja Ukrajna határainak sérthetetlenségét, szuverenitását és függetlenségét, és úgy vélekedett, hogy a kárpátaljai magyar közösség a jövőben is a híd szerepét tölti be a két ország és a két nép között.

"A kárpátaljai magyar közösség sorsa Magyarország számára a magyar-ukrán kapcsolatok legfontosabb fokmérője" - hangsúlyozta a miniszter, aki szakértőkre hivatkozva azt mondta: az ott élő magyarok jogai a törvény visszavonása által súlyosan csorbulnak, és ezáltal a szovjet időknél is hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek.

Hende Csaba elmondta, hogy Olekszandr Olejnik a NATO-miniszterekkel folytatott megbeszélésen az 1994-es budapesti memorandumra hivatkozott, amelyet ez Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet budapesti ülése alkalmából írt alá Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Oroszország.

A nagyhatalmak ebben kötelezettséget vállaltak, hogy tiszteletben tartják Ukrajna függetlenségét és határait, nem támadják meg és nem fenyegetik agresszióval Kijevet, valamint nem gyakorolnak gazdasági nyomást Ukrajnára. Az ukrán politikus a magyar miniszter beszámolója szerint megerősítette országa elkötelezettségét a NATO-partnerség mellett, és kijelentette: Ukrajna visszatér az európai integráció útjára, és emellett jószomszédi viszonyra törekszik Oroszországgal. Olejnik ezen kívül egy szeptemberi NATO-ukrán csúcstalálkozó megtartására is javaslatot tett.

(MTI)