A Magyar Honvédség tizenkét, aknák elleni védelemre kialakított páncélozott harcjárművet (MRAP) kapott kölcsön kiképzési feladatokra az Egyesült Államok hadseregének európai parancsnokságától, a járműveket november 26-án, kedden vette át a honvédelmi miniszter a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjétől.

Forrás: honvedelem.hu

Hende Csaba a hajmáskéri Bakony Harckiképző Központban tartott – képesség-bemutatóval egybekötött - ünnepélyes eseményen elmondta: a 2010-ben jelentősen romlott afganisztáni biztonsági helyzet miatt a legkorszerűbb, a katonák életének megóvásában legnagyobb biztonságot nyújtó eszközöket kértek az Egyesült Államok kormányától. Hasonló járművet évek óta használnak a magyar katonák műveleti területeken, és az eszközök nagyban hozzájárultak a veszteségek minimalizálásához - tette hozzá.

Hende Csaba (fotó: Nagy Lajos, MTI)

A miniszter hangsúlyozta: a járművek kezelése nagy gyakorlatot igényel, ezért volt szükség további 12 harcjárműre, amelyekkel Magyarországon szerezhetnek jártasságot a magyar katonák.

Kérdésre válaszolva közölte: jelenleg mintegy 200 magyar katona szolgál Afganisztánban. Számuk jelentősen csökkent, miután a tartományi újjáépítési csoportban vállalt szerep és a kabuli nemzetközi repülőtér védelme befejeződött. Jelezte, hogy 2014 végén - mai formájában - befejeződik az afgán misszió, és 2015 elejétől a kiképzésre és a tanácsadásra összpontosító kiküldetés kezdődik, mintegy 100 magyar honvéddel.

(fotó: Nagy Lajos, MTI)

M. André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője beszédében rámutatott, hogy Európa és az Egyesült Államok szövetségesi kapcsolata a közös értékek védelmét szolgálja. A NATO jelenleg három kontinensen több mint 50 partnerország támogatásával védi a békét, és Líbiától Afganisztánig több millió ember biztonságát szavatolja - fűzte hozzá.

Az ügyvivő szólt arról is, hogy Magyarország a szövetségesi rendszerben értékes partner. Példaként említette a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erőt (ISAF) és a Légi-kiképzés Támogató Csoportot (Air Mentor Team). Kiemelte: a katonák előzetes felkészítése biztosítja a túlélési esélyek nagyfokú növelését. Megjegyezte: Afganisztán után is lesznek kihívások, és a magyar katonák MRAP-en végzett gyakorlásnak köszönhetően képesek lesznek arra, hogy ezeknek megfeleljenek.

(fotó: Nagy Lajos, MTI)

A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a 12 harcjármű Magyarországra szállítását és javítási költségeit az amerikai fél állja, a Magyar Honvédség az üzemeltetésért felel. A járműveket a Bakony Harckiképző Központ mellett az Altiszti Akadémián is használják majd.
A Navistar International által gyártott MaxxPro Plus MRAP járművek üres tömege 17 tonna. A harceszközök alján található speciális páncél miatt a járművek akár hét kilogramm robbanóanyag által kiváltott robbanásnak is ellenállnak.

(MTI)