A Magyar Országos Orvosszövetség és a Honvédorvosok Tudományos Testülete által 1942-ben emelt, majd a Nemzeti Fórum által tavaly felújított Magyar Katonaorvosok Hősi Emlékművénél tartott közös koszorúzó megemlékezést a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Fórum november 3-án, csütörtökön a józsefvárosi Ludovika téren.
Dr. Fejér László, a Nemzeti Fórum egészségügyi munkacsoportjának vezetője mondott köszönetet az adományokért, s hozzátette: a fórum kiemelt figyelmet fordít hőseink, így a katonaorvosok emlékének ápolására, különös tekintettel azokra, akik életüket áldozták hazánkért.
Dr. Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, Józsefváros polgármestere emlékező beszédében először azt vetette fel: miként maradhat hű hippokratészi esküjéhez háborús környezetben az ifjú orvos, akinek testvérét, szüleit szeme láttára ölték meg a megszállók pribékjei? Az orvosi hivatást tekintve kiemelte: a doktorban egy személyben kell tisztelnünk a honvédő hősi halottat s a gyógyításra esküdő önzetlen lényt – az embert!
„Az orvosok, az orvostanhallgatók szerepe, felelőssége mindenben más volt. Gondolkodás, politikai elkötelezettség nélkül kellett tenniük a dolgukat: gyógyítani, ellátni… Nincs mérlegelés. Szike van, szaktudás, imádság és remény. Nem tettek, nem tehettek mást. az embernek egy élete van. Hős orvosaink azt próbálták menteni.” Végül Kocsis Máté így zárta beszédét: „…megtaláltam a választ kérdésemre: köszönöm, hogy hűek maradtak hippokratészi esküjükhöz.”
Dr. Schandl László orvos, dandártábornok, a Honvédkórház–Állami Egészségügyi Központ főigazgatója tisztelgett emlékező gondolatokkal a hősi halált halt katonaorvosok és ápolók emléke előtt. Beszédében kiemelte: az első világháborúban a történelmi Magyarországról 3,8 millióan vonultak be hadiszolgálatra, s hazánk embervesztesége majdnem 700 ezer halott, 800 ezer súlyos sebesült, munkaképtelenné vált férfi volt. Aztán a kiütéses tífusz is pusztított. Egyszóval, iszonyatos veszteségek és mérhetetlenül temérdek önfeláldozó gyógyító munkát végeztek az orvosok és az ápolók. A Honvédkórház főigazgatója a második világégés veszteségeinek irdatlan számait, majd 1956 tragikus statisztikáját is számba vette, egyszersmind rámutatott az egészségügy áldozatos tevékenységére. Sajnos, e két történelmi sorsforduló orvos áldozatairól még becsült adataink sincsenek – vonta meg a mérleget Schandl László, hozzátéve: a hivatásos és önkéntes egészségügyiek a tűzvonalban álltak helyt.
Dr. Ferenczi István, a Péterffy Sándor utcai kórház, mint az ’56-os forradalom és szabadságharc egyik fő egészségügyi bázisának volt főigazgatója. elsősorban a mentésre és gyógyításra özönlő önkénteseket emelte ki, „akik a környékről érkeztek s lefoglalt teherautókból mentőkocsikat alakítva mentették a magyart, az oroszt, a katonát, a civilt, sőt november 4-e után is folytatták a gyógyítást, az ellenállást a kórház alagsorában”.
A megemlékező beszédeket követően a Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Fórum, Józsefváros, valamint több társadalmi szervezet képviselője helyezte el az emlékezés és a kegyelet koszorút.
(kormany.hu; Zrínyi Média)