Az új pályamodellek világos, egyértelmű követelményeket támasztanak, átlátható előmenetelt biztosítanak, az egyén kezdeményezőkészségétől, teljesítményétől függenek- fogalmazott Dr. Szarka Gábor a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke a Humánstratégiai road-show újabb állomásán beszélt erről szeptember 8-án.
Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke részletesen ismertette, hogy a bevezetés előtt álló új humánstratégia jegyében milyen szakaszai vannak egy katonai pályafutásnak és milyen döntéseket kell ezalatt az időszak alatt meghozni. Kiemelte: a régebbi rendszerrel szemben az újban a katonák lényegében maguk dönthetnek a pályájuk, a sorsuk alakulásáról. „Világos és átlátható rendszert kívántunk létrehozni” – jelentette ki Szarka Gábor. – Ebben konszenzus alakult ki nemcsak a honvédelmi tárca, a Honvéd Vezérkar és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság között, de a katonai alakulatok parancsnokai és a honvédség vezénylő zászlósai között is. Igaz, azoknak is meg kell találni a helyét, akik már évek, évtizedek óta a haderőben szolgálnak. Önök pedig készüljenek fel arra, hogy nem mehetnek huszonöt év katonai szolgálat után nyugállományba- fogalmazott a kabinetfőnök.
Az új pályamodelleket úgy jellemezte Szarka Gábor, hogy azok világos, egyértelmű követelményeket támasztanak, átlátható előmenetelt biztosítanak, az egyén kezdeményezőkészségétől, teljesítményétől függenek. Vázolta azok lényegét, valamint megerősítette, hogy határozottan elkülönül egymástól a hivatásos és a szerződéses katonai pálya. Az altiszti és a tiszti hivatás között sem lesz mindennapi az átjárás. „Mást várunk el egy tiszttől, és mást egy altiszttől” – indokolta a döntést Szarka Gábor.
A tájékoztató során többször is elhangzott a „verseny” kifejezés, ami eddig nem volt mindennapos a katonai hivatás gyakorlásában. Ezután azonban „mindig a legjobbak kerülhetnek magasabb beosztásba, a teljesítmények objektív megítélésével. A jobb teljesítmény komolyabb karrierrel, az pedig magasabb juttatásokkal jár”- jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke.
Az illetményekkel kapcsolatban Szarka Gábor tájékoztatott: azok a beosztástól, rendfokozattól, a szolgálatban töltött időtől és a különleges igénybevételtől függenek majd. A tervek szerint folyamatosan emelkedő illetményeknek ösztönözniük kell a mobilitást és figyelembe kell venniük a munkaerő-piaci helyzetet is. A kabinetfőnök szólt az elismerések, ösztönzések rendszeréről és kiemelten foglalkozott a kitüntetések erkölcsi értékének helyreállításával. „Célunk, hogy a kitüntetés valóban érték legyen a jövőben” – fogalmazott. A 2013-tól életbe lépő humánstratégiáról még elmondta, hogy bevezetésével nem fognak visszamenőleg lehetetlen követelményeket támasztani a régóta szolgáló katonákkal szemben. „De önöknek már maradéktalanul teljesíteniük kell az előírt követelményeket” – közölte a hallgatókkal. „Mindenkinek tudnia kell magáról, hogy mire képes, mire alkalmas, és azt is, hogy mit kell tennie ezért. A cél, hogy a legképzettebb, legalkalmasabb tisztek kerüljenek a magasabb beosztásokba és lépjenek elő. Tehetség, szorgalom, teljesítmény, és szabad az út önök előtt. S ne feledjék: aki jobb, az nyer!”- fogalmazott Szarka Gábor kabinetfőnök.
(kormany.hu; Zrínyi Média-Zilahy Tamás)