Nagy sikerrel mutatkozik be a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a huszadik VOLT Fesztiválon Sopronban. A június 30-ig tartó eseményen már eddig is sok fiatal kereste fel a honvédség sátrát, ahol érdekes programok, tájékoztatók várják az érdeklődőket.
A honvédség megnyitotta a „Seregnyi lehetőség pontja” elnevezésű bemutatóhelyet a VOLT Fesztiválon, ahol szombatig rengeteg program, valamint információs sátor és médiakamion várja az érdeklődőket.
Utóbbiban egy valósághű repülőgép-szimulátort is kipróbálhatnak a fiatalok. Mindezek mellett lézerlövészet, KatonaSuli-kérdőív kitöltése, Pózolj! fotófal, valamint tájékoztatók várják az érdeklődőket minden nap.
Június 26-án, kedden délután kettőkor megtörtént a kapunyitás, s már az első nap délutánján a Magyar Honvédség sátra és médiakamionja volt a legnépszerűbb látványosság. Legtöbben a lézerfegyveres céllövöldét és a repülőgép-szimulátort próbálták ki, s közel harmincan kitöltötték a honvédségi totót. Az egyetemisták közül sokan érdeklődtek az Önkéntes Tartalékos Rendszer lehetőségeiről.
Június 27-én, szerdán a rendszeresített fegyverekkel, a MISTRAL légvédelmi rakétarendszerrel, valamint az alakulat parancsnokával, Könczöl Ferenc alezredessel készített beszélgetéssel mutatkozott be a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred.
A Magyar Honvédség Seregnyi lehetőség pontja elnevezésű standjához ellátogatók – ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, illetve az MH Ludovika Zászlóalj honvédtiszt-jelöltjei, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság képviselői, valamint a HM Sajtóiroda és a HM Zrínyi Média Kft. munkatársai fogadják az érdeklődőket – már közel kétszáz kérdőívet töltöttek ki, s a lézeres céllövöldét is több százan próbálták már ki.
A fesztivál ideje alatt számos „katonás” programot tekinthetnek meg a fiatalok, többek között megismerkedhetnek a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar munkájával. Június 28-án, csütörtökön az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ, pénteken az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, a zárónapon pedig az Önkéntes Tartalékos Rendszer mutatkozik be.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)