A kommunizmus bűneit soha nem lehet megbocsátani, az áldozatokat pedig soha nem szabad elfelejteni – mondta Fodor Lajos február 25-én, szombaton Esztergomban. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen vett részt.
Az érseki palota előtt található Mindszenty József emléktáblánál mondott beszédében Fodor Lajos hangsúlyozta: „a kommunizmus bűneit soha nem lehet megbocsátani, az áldozatokat pedig soha nem szabad elfelejteni” . A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára kiemelte, hogy a kommunizmus az emberiség történetének talán legnagyobb ördögi kísérlete volt. Hirdette, ígérte, hogy megvalósítja a valódi anyagi és szellemi egyenlőséget, a legszegényebbeket is felemelve, ezáltal teremtve meg a teljes szabadságot. A földi mennyország helyett azonban a világi pokol valósult meg, a szabadság helyett a zsarnoki rendszer épült ki.
Fodor Lajos hangsúlyozta: Mindszenty József hercegprímás élete, hite, munkássága állhat előttünk példaként, az, hogy az ország, a nemzet ügyéért harcolni nemcsak a politikusok felelőssége. „Ő nem egy hatalom ellen, hanem az emberekért, miértünk harcolt, fegyverek helyett szavakkal. Bár hamis vádak alapján letartóztatták, bebörtönözték, de elnémítani nem tudták”- fogalmazott a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára.
Kiemelte: ne gondoljuk, hogy a rendszerváltozás után születetteknek, a ma ifjúságának a kommunizmus csak egy fejezet kell, hogy legyen a történelemkönyvekben. Az idősebb generáció kötelessége átadni, a fiataloké pedig befogadni mindazt az ismeretet, amelynek segítségével ezt a szomorú örökséget nem felejtjük el. „Mindig emlékeznünk kell, azért, hogy a jövő nemzedéke olyan Magyarországot építhessen tovább, ahol szabadság, béke és biztonság uralkodik” – zárta beszédét az államtitkár.
Az eseményen a Honvédelmi Minisztérium nevében Fodor Lajos helyezett el koszorút a Mindszenty József emléktáblánál.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)