Budapest Főváros Kormányhivatal Védelmi Titkársága - felismerve a kerületeknél a védelmi igazgatásban dolgozó szakemberek továbbképzésének szükségességét - felkészítést szervezett a kerületi önkormányzatok közbiztonsági referensei részére június 4-6. között. Célja, a közelmúltban kiadott új szabályzók áttekintése és az eddigi munka során felmerült kérdések közös értelmezése volt.

A korábbi néhány órás elméleti ismeretekre összpontosító képzésekkel szemben most a résztvevők számára igen komoly aktivitást igénylő, csapatépítő elemekkel ötvözött programot állított össze a védelmi titkárság.

(fotó: HM Védelmi Hivatal)

A főváros kerületeinek képviselői hétfőn délelőtt kezdték meg a munkát a katasztrófavédelem isaszegi kiképzőbázisán. A közbiztonsági referensek az őket legjobban érintő négy - előre meghatározott - témakört dolgozták fel munkacsoportokban. Munkájukat az adott téma kiválóan felkészült külső szakértői segítették a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a HM Védelmi Hivatal, a Budapest Főváros Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, valamint a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Nyilvántartó Katonai Központ állományából.

A második nap a csapatépítéssel telt. Mindez Kovács Péter tűzoltó alezredesnek, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezető pszichológusának irányításával történt. Lehetőség nyílt egymás jobb megismerésére, a csapatban való munkavégzésre és a kommunikáció hatékonyságának növelésére.

Dr. Pesti Imre kormánymegbízott, a Fővárosi Védelmi Bizottság elnöke látogatta meg a felkészítést, meghallgatta a védelmi titkárság munkatársainak és a munkacsoport-vezetőknek a jelentéseit az eddig végzett munkáról, valamint kiemelte a védelmi igazgatás fontosságát és a jelenlévők személyes felelősségét.

(fotó: HM Védelmi Hivatal)

A zárónapon a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ szakcsoportvezetője átfogó tájékoztatást adott a védelmi referensek előtt álló képzési- és vizsgarendszerről. Varga Ferenc tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője ismertetőt tartott a katasztrófavédelem rendszerének átalakításáról, a főváros veszélyeztetettségéről, valamint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a kerületi önkormányzatok együttműködéséről.

Az esemény zárásaként a védelmi titkárság munkatársai értékelték az eltelt három napot. Kiemelték, a mostani felkészítés egy hagyomány megteremtésének a kezdete csupán, amely révén tovább növelhető a főváros lakosságának biztonsága.

 

(HM Sajtóiroda; HM Védelmi Hivatal)