Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter beszéde 2010. szeptember 11-én, a felnémeti Jakab kovácsmester szobrának avatásán.
„Levett sisakkal állok előttetek, vérben és tűzben, szent halállal meghalt vitéztársaim. Lelketek már ott van a csillagokon túl, az örök hazában; porotokat áldja a jelen és a maradék. Meghajtom a vár zászlaját előttetek, ti megdicsőült hősök. A hazáért haltatok meg. Istentől várjátok jutalmatokat. Isten veletek! Az örökkévalóság világosságában, Szent István királyunk orcája előtt találkozunk!”
Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Ünneplő Közönség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
E szavakkal búcsúzik Gárdonyi Géza halhatatlan regényében a vár kapitánya, Dobó István az utolsó általános roham után az elesettektől. Most, 458 esztendő múltán, amikor Eger város, és benne Felnémet közönsége új szobrot állít, hogy megemlékezzen a vár védőiről, idézhetnénk-e méltóbb szavakat ezeknél?
Mit remélhetett ez a 2000 ember sokszor tízszer annyi ellen? Két jól felszerelt hadsereg ellen, amely azon a nyáron a Magyarország legfontosabb és legerősebb várai közé tartozó Temesvárt és Szolnokot is bevette? Amelyek ellen nem tehettek semmit Lippa, Drégely, Szécsény, Gyarmat, Hollókő és Buják védői? Miért vetették meg a lábukat? Miért kapaszkodtak ezekbe a kőfalakba?
Miért esküdtek meg az egy élő Istenre, hogy vérüket és életüket a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelik? Arra, hogy sem erő, sem fortély meg nem félemlíti őket? Arra, hogy sem pénz, sem ígéret meg nem tántorítja őket? Arra, hogy vár feladásáról sem szót nem ejtenek, sem szót nem hallgatnak? S végül miért esküdtek meg, hogy magukat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adják?
Minden bizonnyal úgy gondolkodtak ők is, mint gróf Zrínyi Miklós, aki felteszi a kérdést az Áfium végén, s meg is felel rá: „Elfussunk? Nincs hová!” Nekik ez a város, és ez a falu jelentette a hazát, az otthont, a családot. Az életet, amelyért akkor is érdemes harcolni, ha ez a harc nagyonis reménytelen. A vár azt a lehetőséget, a vár védők csapata pedig azt a közösséget jelentette, ahol harcolhattak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Dobó István és az egri hősök története mindannyiunk számára a hazaszeretet története. Ha szabad így mondanom, a sikeres hazaszeretet története. Az értékekhez való mindhalálig ragaszkodás, a tudás, a hozzáértés, a bölcsesség, az elszántság és a végsőkig való kitartás diadala. Annak a példája, hogy érdemes ragaszkodnunk ahhoz, ami a mienk!
Újra és újra fel kell idéznünk Dóbó Istvánnak és az egri hősöknek a történetét. Fel kell fedeznünk, meg kell értenünk, meg kell tanulnunk és életre kell váltanunk az ő igazságukat.
Az életét a honalapító és városalapító Szent István óta leélt 40 nemzedék úgy építette fel és úgy tartotta meg ezt a hazát meg ezt a nemzetet – minden gyengesége, hibája, bűne és balítélete mellett – hogy értette ezt az igazságot. Mindig akadtak Dobó Istvánok, akik magasra emelték a zászlót, és mindig akadtak felnémeti Jakab kovácsok, akik bátran és életüket nem kímélve harcoltak ez alatt a zászló alatt. Nekik köszönhetjük, hogy ma van hazánk. Mert ha ellenségeinken múlt volna, bizony ma más nép állna itt, nem a magyar.
Méltónak kell lennünk ehhez az örökséghez!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez a szobor, a Felnémetbe való Jakab mester szobra nagyon fontos igazságra irányítja rá a figyelmet. Ő ugyanis egy kétkezi munkát végző, békés életet élő, tisztes ipart űző ember volt, aki fegyvert ragadott otthona védelmében. A katonai erények, a katonai hagyományok nem csak kevesek erényei és hagyományai, hanem minden, a hazáért, a közösségért tenni kész öntudatos polgár erényei és hagyományai.
Ez azt jelenti – ha a mára fordítjuk a tekintetünket – hogy a honvédség nemzeti intézmény: mindannyiunk közös ügye és feladata. Ezért az egész nemzet az egész társadalom segítségére, támogatására szüksége van, ha el akarja látni a maga feladatát. Most, amikor újjászervezzük a honvédelem egész rendszerét, és benne a Magyar Honvédség tartalékos állományát, különösen fontos, hogy tudatosítsuk ezt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A történelem közösséget teremt: megmutatja, hogy összetartozunk. Most azért gyűltünk össze, mert volt egy művész, aki szobrot állított. Volt egy közösség, egy város – és nem mellesleg! – egy polgármester, amelynek fontosak ezek a hagyományok. S ma itt állunk: találkozunk, ünnepelünk és emlékezünk.
Csak az a közösség, az a város, és az a nemzet járhatja biztos léptekkel a boldogulás ösvényeit, amely tud fontos dolgok miatt találkozni, tud fontos dolgokat ünnepelni, és tud fontos dolgokra emlékezni. Ma, tisztelt Hölgyeim és Uraim, meghajtott fejjel emlékezünk a vérben és tűzben, a hazáért meghalt hőseinkre. S amint Gárdonyi írta: Szent István királyunk orcája előtt találkozunk!
Felnémet
(Forrás: hendecsaba.fidesz.hu)
