Hende Csaba honvédelmi miniszter az MTV Ma reggel című műsorának vendége volt 2010. augusztus 19-én. Szó szerinti leirat.

Műsorvezető: Azt hallottam, hogy hét, azaz hetes darab, utánanéztem, hogy nem jól hallok-e, hetes darab tartalékos állományú van ma Magyarországon, tehát, hogyha bármilyen vészhelyzet előállna, hét darab embert tudna az ország mozgósítani.

Hende Csaba: A helyzet kicsit jobb: tizenöten vannak.

Műsorvezető: Ez egészen megdöbbentő, a tizenöt is megdöbbentő.

Hende Csaba: Igen. Így van.

Műsorvezető: Szeretném jelezni, hogy elvileg én is tartalékos állományba helyeztek leszerelésem után…

Hende Csaba: De a 2004-es új honvédelmi törvény megszüntette ezt az állománykategóriát. És hát, nagyon nehéz minősíteni, szavakat találni arra a helyzetre, hogy az azóta eltelt időben a leszerelt hivatásos, illetve szerződéses katonákat sem kérdezték meg arról, hogy nem akarnának-e esetleg, megfelelő feltételek mellett, tartalékosként, bármilyen természeti katasztrófa, vagy ne adj’ isten háborús helyzet esetére az ország rendelkezésére állni, és tartalékos katonaként biztosítani azt a kiképzettséget, azt a szaktudást, amit birtokolnak.

Műsorvezető: Ön azt mondja, hogy nehezen talál szavakat. Megtenné, hogy talál rá?

Hende Csaba: Nem szeretném…

Műsorvezető: Tehát azt hogyan kell értelmeznünk, hogy a 2004. előtti adatok is eltűntek?

Hende Csaba: 2004. előtt még a sorkötelezettség fennállt, és az általános hadkötelezettség keretében, tartalékos szolgálati kötelezettsége is volt minden katonaviselt férfinek. És akkor még volt bejelentési kötelezettség, tehát, ha valaki munkahelyet, vagy lakcímet változtatott, vagy újabb szakképzettséget vagy nyelvtudást szerzett, akkor – jól emlékszünk rá – be kellett jelentenünk ezt a hadkiegészítő parancsnokságnak, azért, hogy folyamatosan a honvédség tudomással bírjon arról, hogy hol vagyunk, kik vagyunk, mit csinálunk, baj esetén hol és hogyan tudnak minket elérni, illetve mire tudnak felhasználni, azon a katonai kiképzettségen túl, amit a sorkatonai szolgálatunk során megszereztünk.

2004-ben megszűnt ez a nyilvántartás, abban az értelemben, hogy nem frissítették és nem vezették. És mára tökéletesen elavult. Tehát ma baj esetén, bár háborús helyzet, úgy hívja ezt a törvény, hogy rendkívüli állapot esetére a hadkötelezettség természetesen föláll, csak, ugye, az a probléma, hogy körülbelül fél év kellene ahhoz, hogy hát a katonai hatóságok egyáltalán tudomást szerezzenek arról, hogy kik a hadra fogható tagjai a magyar férfi lakosságnak, akik egészségi állapotuk, stb., stb., körülményeik folytán egyáltalán szóba jöhetnek. És további újabb mintegy fél év kellene ahhoz, hogy őket a minimális szinten kiképezzék. Ez egy esztendő. Ugye, a mai technikai viszonyok között nehéz elgondolni, hogy egy év alatt semmi katasztrofális nem történne.

Műsorvezető: Miniszter Úr! Botrányok sorozata a honvédségnél. Amikor Ön átvette a tárcát, akkor nagyon gyors intézkedéseket tett ez ügyben.

Hende Csaba: Így van.

Műsorvezető: Ön nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy azért van szükség radikális lépésekre, mert az állomány, a hivatásos és a nem hivatásos állomány mindenkinek, akinek köze van a honvédelemhez, határon túl, itthon, azoknak ezek az ügyek a becsületébe gázolhatnak. Magyarul, aki egyenruhát visel, muszáj, hogy büszke legyen arra, amit csinál. Sikerült-e az állományt megnyugtatni? Mennyire elégedettek a katonák a változásokkal? Mert voltak olyan hangok, hogy ők még radikálisabb változásokat szerettek volna.

Hende Csaba: Hát, én úgy gondolom, hogy az az első napokban és első hetekben bekövetkezett személycsere-sorozat, amely minden esetben szakmai és morális alapokon nyugodott, tehát semmiképpen nem politikai tisztogatásról beszélhetünk, hiszen a politikát, mint olyat, pártpolitikai értelmében véve a lehető legtávolabb kell tartani a honvédségtől, mert ezt megköveteli ennek a nemzeti intézménynek a jellege. Más módon nem tud működni. Szóval, ezek a személycserék, én úgy gondolom, kellően gyorsak voltak és kellően mélyrehatóak.

Nézze, az elmúlt napokban a Katonai Biztonsági Hivatal körüli botrányoktól volt hangos a sajtó, a romagyilkosságokba belekeveredett egyik gyanúsított korábban kapcsolatban volt informátorként a Katonai Biztonsági Hivatallal. És bizonyos mulasztások történtek, amelyeket már tavaly, a kormányváltás előtt a nemzetbiztonsági bizottság – melynek akkor tagja voltam – is megállapított. Nos, mindezen eseményeknek is nyilván szerepe volt abban, hogy a hivatalba lépésem harmadnapján a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatóját, mindkét helyettesét is leváltottam. És új embereket neveztem ki, kívülről hozott, új vezetőket. A rákövetkező egy hónapon belül 53 további ezredes és más, hasonló szintű középvezető cseréjére került sor a Katonai Biztonsági Hivatalnál. És ez összesen egy nem egészen 300 fős testület. Tehát…

Műsorvezető: És még nem beszéltünk az egyetemről. Miniszter Úr!

Hende Csaba: Tehát az ennél mélyre hatóbb változást nem hiszem, hogy bárki kívánhatott volna. Sajnos indokolt volt.

Műsorvezető: Mindenki arra volt kíváncsi, hogy vajon mennyire tűnhetnek el, de hát a nagymértékű személycserék, azok azt mutatják, hogy amit, bizottságban, ugye, felvetettek, vagy amik témák voltak és megállapítások voltak, az egy dolog. De más dolog ellenzékben és más dolog kormányon lenni, amikor intézkedni kell.

Hende Csaba: Hát igen, működtetni is kell…

Műsorvezető: Kérdéses volt, hogy az intézkedéshez maradnak-e elég bizonyítékok, ha úgy tetszik. Ön többször mondta azt, hogy attól tart, hogy még mindig több csontváz van a szekrényben. Ezt meg tudja továbbra is erősíteni?

Hende Csaba: Igen, hát, a tárca gazdálkodásának, a tárca tulajdonában lévő cégek világának az átvilágítása még folyamatban van, és félek, hogy itt még számos visszaélésre fog sor kerülni, de hát nincs más választásunk, csak előre tudunk kimenni a csőből. Minden ügyet fel kell tárni, mindenkit el kell számoltatni, és amennyi pénzt az esetleg ellopott, elsikkasztott pénzekből lehet, azt vissza kell szedni az érintettektől. Valóban, ahogy Ön mondta, rendkívül fontos, hogy a, a honvédség és a Honvédelmi Minisztérium becsülete, morális tartása helyreálljon, hiszen nemcsak a katonáknak kell büszkének lenniük az egyenruhájukra, de az országnak is büszkének kell lennie újra a honvédségére. Ahogy az van minden rendes európai országban. Én most jöttem Lengyelországból, és azt kell mondanom, hogy ott a katonai hivatásnak, a katonatisztnek, a tiszthelyettesnek is olyan társadalmi megbecsültsége van, amelyik vetekszik bármelyik magasan kvalifikált értelmiségi szakmával.

Műsorvezető: Jó. Ha Ön hallaná, hogy mennyi témát dobnak az én fülembe föl, rengeteg dologról kell még beszélnünk, próbáljuk is meg. Ha már szóba hozta Lengyelországot, én is sok tekintetben irigylem őket, ami az ő honvédelmüket illeti. Azok a változások, amelyeket, tisztavatásnál, külsőre formainak tűnő változások, amiket szívesen vesz elő a sajtó, azok például azt célozzák, hogy valóban legyen meg ez az érzelmi, morális többlet, ami egyébként ennek a hivatásnak az ellátáshoz szükséges?

Hende Csaba: Igen. Igen.

Műsorvezető: Miért támadja akkor ezt, vagy miért kezeli a sajtó egy része Ön szerint ezt ilyen malíciával?

Hende Csaba: Nem tudom.

Műsorvezető: Most nem mondom a jelzőket, amiket olvastam, de hát olvasni lehetett érdekes megközelítéseket.

Hende Csaba: Nézze, leginkább azt a mozzanatot támadják, amelyet évtizedek után, ősi magyar hagyományként a tisztavatás, eskütétel körében visszahozunk, és holnap a nagyközönség láthatja. Ez az a mozzanat, amikor a fiatal tisztek életük célját három szóban összefoglalva, kardjukat kirántják, és azt kiáltják, hogy „a hazáért mindhalálig!”. Hát, Szerkesztő úr, akinek ezzel problémája van, hangsúlyozom, hogy a Ludovika Akadémia közel 200 éves fönnállása, alapítása óta több mint 200 év telt el, de a működése, az rövidebb, tehát az évszázados hagyománnyal, akinek problémája van, azzal én nem tudok mit kezdeni. Akinek a hazával van problémája, azzal sem tudok és nem is akarok mit kezdeni. És aki meg azt sérelmezi, hogy egy katonatiszt élete legfontosabb pillanatában, amikor leteszi az esküt, azt fogadja meg, hogy amíg csak él, a hazáját fogja szolgálni, hát, akinek ez nem tetszik, az…

Műsorvezető: Miniszter Úr! Hát, most mit játsszuk ezt a színjátékot, voltam én Önnel úgy külföldi misszióban, ahol találkoztam olyan magyar katonákkal, akik meggyőztek engem arról, hogy bármikor odaadják az életüket a hazájukért, ha erre szükség van.

Hende Csaba: Ez így van.

Műsorvezető: Azért az esküjüket, ezt megtették. Az nagyon nagy kérdés, hogy a haza mit tesz értük. Azért nagyon régóta életpályamodellről beszélgetünk. Azt gondolom, hogy itt jó lenne végre dűlőre jutni.

Hende Csaba: Minden normális hadseregben a stabilitás, a kiszámíthatóság és a garantált előrejutás az egész rendszernek a mozgatója. Ehhez azonban az kell, hogy kialakuljon egy szilárd és stabil haderőstruktúra. Tehát egy olyan honvédség legyen, amely nem változik évről évre. Mondjuk, ahogy az elmúlt tíz évben évről évre csökkent, odáig, hogy a végén már kezét-lábát vágták le, már nincs harckocsizó, már nincsen tüzérség, és sok minden elveszett. Ilyen körülmények között, amikor alakulatokat szüntettek meg egyik évről a másikra, miközben előző évben még fölújították a laktanyájukat – lásd Tapolca, lásd Szombathely –, a következőben megszüntették, nyilván nem lehetett életpályamodellben gondolkodni, hiszen nem tíz-húsz-harminc évre, hanem egy-két-három évre sem lehetett előre látni.

Abban a pillanatban, hogy megszületik az az elhatározás – és ez az Országgyűlésnek a kompetenciája és a kormányé, hogy milyen honvédségre van szükség, és ezt stabilan készek és képesek is vagyunk fenntartani és finanszírozni, onnantól kezdve tudjuk, hogy hány tisztre van szükség a következő öt évben évenként. Amikor a fiatal tiszt belép, akkor, akkor lehet egy olyan rendszert kialakítani, hogy tudni fogja, hogy tíz év múlva, húsz év múlva meghatározott feltételek bekövetkezése esetén mi lesz vele, hova juthat el. Ha továbbképzi magát, ha nyelvvizsgát szerez, ha különleges jártasságot, képzettséget szerez, vizsgákat tesz le, akkor milyen előmeneteli lehetősége van.

Műsorvezető: Azok a fiatal tisztek, akik most esküt tettek, azok számíthatnak arra, hogy nem kell úgy elmenniük a hadseregből, hogy kettétört az életük, hogy csalódottak abban, amit választottak élethivatásukul? Tehát számíthatnak-e arra, hogy az ő életükben bekövetkezik az, hogy megbecsültebb és tisztázottabb életfeltételekkel tudjanak szolgálni?

Hende Csaba: Ez a legfontosabb ambícióm. Ezért dolgozunk mindnyájan a minisztériumban.

Műsorvezető: Én akkor ezt az ő nevükben ígéretnek veszem, és megköszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat.

Hende Csaba: Köszönöm szépen a lehetőséget!