Hende Csaba honvédelmi miniszter az MTV Az Este című műsorának vendége volt 2010 június 14-én. Szó szerinti leirat.
Műsorvezető: Újjá kell építeni a honvédséget. Ezt monda Hende Csaba az első, a Parlamentben tartott állománygyűlésen. A kérdés persze, hogy miből és főleg az, hogy hogyan. És itt is van a stúdióban Hende Csaba, honvédelmi miniszter, jó estét kívánok!
Hende Csaba: Jó estét kívánok!
Műsorvezető: Korábban kormányváltásoknál általában, ha le is váltották a vezérkari főnököt, fél- egy évig még hivatalban voltak. Nem szokott ennyire sürgős lenni az új kormányoknak. Ön viszont gyakorlatilag napokon belül leváltotta Tömböl László vezérkari főnököt, a helyettesét és még számos nagyon magas rangú katonai vezetőt. Miért volt ez ennyire sürgős?
Hende Csaba: Nos, a hivatalba lépésem napján meghallgattam a vezérkari főnök jelentését a fegyveres védelmi tervről, és rá két napra pedig egy másik jelentését a honvédség állapotáról. Utóbbiról nekem magamnak is azt hiszem a kedves nézőknek is van némi fogalma az elmúlt hónapok eseményei tükrében. S mindezek után hoztam meg azt a döntést, amit meg kellett hoznom. Nézze, az nem véletlen, hogy a törvény nem szab a miniszter ezen döntéseihez indokolási kötelezettséget. Azért nem, mert ezek részben katonai titkokat érintenek, részben pedig tiszti becsületet adott esetben. És legyen annyi elég ebben a körben, hogy köztársasági elnök úrnak és természetesen a miniszterelnöknek is tájékoztatást adtam akik ezt a tájékoztatást tudomásul vették.
Műsorvezető: Amire itt az előbb utalt és máshol a sajtóban konkrétabban is megfogalmazta, hogy azokról a korrupciós ügyekről is volt nagymértékben szó, és ezért érezte morális válságnak.
Hende Csaba: is, de nem csak. Is.
Műsorvezető: Merthogy ezek alapvetően a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó vezetők és nem a vezérkari főnök alá tartozó vezetők voltak.
Hende Csaba: Hát nézze, ez játék a szavakkal, a Honvédelmi Minisztérium az része a Magyar Honvédségnek, az nem két külön cég.
Műsorvezető: De nincsenek hierarchikus, alá- fölérendeltségi viszony van egymással.
Hende Csaba: Hát a vezérkari főnök, mint első számú katona minden magyar katonának a feljebbvalója, hogy tájékoztassam ez ügyben, tehát ebben az értelemben morális felelősséget visel minden egyes magyar katonáért.
Műsorvezető: Az Állami Egészségügyi Központ éléről pedig Szilvásy Istvánt váltotta le, szintén napokon belül és az ellenzék rögtön politikai leszámolást is kiáltott. Nyilván arra gondoltak, hogy Szilvásy György szocialista politikus testvéréről van szó.
Hende Csaba: Igen? Ők testvérek?
Műsorvezető: Ezt nem tudta?
Hende Csaba: De, tudtam.
Műsorvezető: itt miért volt ennyire sürgős azonnal lépni?
Hende Csaba: Az Állami Egészségügyi Központ az ország egyik legfontosabb, legmodernebb, legjobban felszerelt kórháza, amely a honvédség, a rendőrség, a MÁV, hiszen ezek kórházak egyesítéséből jött létre, személyi állománya, dolgozói mellett közel 2 millió odarendelt, oda tartozó magyar állampolgárt is ellát. Ehhez képest ennek az intézménynek az adósságállománya horribilis mértékű, jelenleg már meghaladja a félmilliárd Ft-ot is, 4 milliárd Ft-ot, bocsánat, és havonta mintegy félmilliárd Ft-tal nő a ráfizetés. Gondolja, hogyha egy jól vezetett intézmény lenne, akkor ez előfordulhatna? És még hány hónapig kellett volna engedni, hogy halmozódjon mondjuk ez a deficit.
Műsorvezető: Ami a hadsereg reformját illeti, ön megfogalmazta mikor felel meg a honvédség a nemzetközi elvárásoknak, annak dacára egyébként, hogy a NATO korábban elégedett volt Magyarország nemzetközi szerepvállalásával. Milyen fegyvernemeket kíván erősíteni? És milyen reformokra gondolt konkrétabban? Hogy a XXI. század kihívásainak, ahogy fogalmazott, jobban megfeleljen a honvédség.
Hende Csaba: Nem nemzetközi elvárásokról és nem külső személyek megítéléséről van szó, a magyar alkotmányról van szó, és a Washingtoni Szerződésről. Utóbbi a NATO-nak, a mi szövetségi rendszerünknek, mondjuk így az alkotmánya. A magyar alkotmány a magyar honvédség elsődleges feladatává a haza fegyveres védelmét teszi. Erre kell képesnek és alkalmasnak lennie. Míg a Washingtoni Szerződés pedig kimondja, hogy a tagállamoknak olyan védelmi erőt, olyan hadsereget kell fenntartaniuk és finanszírozniuk, amely ugyancsak alkalmas a közös feladatokban való részvételre és önmaguk megvédésére is. Nos, ezen követelmények egyikének sem felel meg sajnos teljes mértékben ma a magyar honvédség.
Műsorvezető: Tehát milyen fegyvernemeket kívánna erősíteni, hiszen ezt megfogalmazta, hogy egyes fegyvernemek úgy érzi, hogy alul reprezentáltak.
Hende Csaba: Fegyvernemekről is lehetne beszélni, én hadd mondjam inkább azt, hogy a honvédség eltorzult szerkezetű. Nincs, én nem ismerek legalábbis olyan haderőt a világban, amely anyagi és személyi tartalék nélkül működne. Márpedig a magyar honvédségnek egyik sincs, egyikkel sem rendelkezik. Miközben a tervek több tízezer tartalékos katonával számolnak, baj esetére, miközben a gátakon, ha éppen nem háborús helyzet van, hanem árvíz van, akkor bizony elkelnének a tartalékos katonák is. És képzelje el..
Műsorvezető: ..tehát egy tartalékos állomány képzésére gondol.
Hende Csaba: Képzelje el azt a helyzetet, hogy ma Magyarországon 17 fő tartalékos katona van.
Műsorvezető: Honnan lesznek a tartalékosok? És mennyi idő alatt?
Hende Csaba: Hát ez egy nagyon jó kérdés, pl. azt a több mint 10 ezer szerződéses katonát, aki 2004, tehát a sorkötelezettség megszüntetése óta szerződéses, tehát profi katonaként szolgált a honvédségnél, esetleg nem kellett volna úgy elengedni a hadsereg kötelékéből, hogy egyidejűleg nem léptették be őket a tartalékos állományba.
Műsorvezető: Most vissza fogják őket hívni, vagy lehetővé teszik?
Hende Csaba: Meg fogjuk kísérelni. Meg fogjuk kísérelni és gondolom, hogy az újonnan belépő tartalékosoknál már szerződési feltétel lesz az, hogy természetesen a szerződött ideje, mondjuk a 6 éve lejártával automatikusan tartalékos állományba kerül. És ezért, ezért a rendelkezésre állásért, ezért a készenlétért, meg fogja kapni évente egy-két illetve három havi mértékben, most csak mondok példát, hogy, hogy képzelhető ez el. A tartalékos szolgálati idejétől függően emelkedő mértékben, tehát meg fogja kapni azt a havi beosztási illetményt, amit egyébként behívása esetén, amely beosztást betöltene.
Műsorvezető: Ez nyilván sok ezer emberről lenne szó, 4000-ről volt korábban szó.
Hende Csaba: Erre van most egy parlamenti határozat, én ezt első lépésként megfelelőnek találnám, amikor átvettük a tárcát, ennek a előkészületei már folytak, hiszen többpárti egyetértés volt tavaly a parlamentben arról, hogy ez valóban tűrhetetlen helyzet és meg kell csinálni.
Műsorvezető: A kérdés éppen ezért nem is annyira az, hogy legyenek-e tartalékosok, hanem az, ami minden mással kapcsolatban is, ami reformként itt felvetődik, hogy miből fogják finanszírozni, hiszen ez is drága, minden más is drága. Tárgyalt a pénzügyi kormányzattal már arról, hogy mennyivel több pénzt biztosítsanak a honvédségnél?
Hende Csaba: Természetesen, egyeztettünk már a kormányülésen és azt kell mondanom, hogy a számomra megnyugtató módon igen pozitív hozzáállással találkoztam a kormányon belül.
Műsorvezető: Vagyis mire számítsunk?
Hende Csaba: Hát nézze, a hadsereghez és a háborúskodáshoz, de mondjuk úgy, hogy a honvédséghez Montekukkoli szerint is három dolog kell.
Műsorvezető: Pénz, pénz és pénz.
Hende Csaba: Azt tudjuk jól. Na most, pénz azért van, hiszen 300 milliárd Ft körül van a honvédelmi költségvetés, az rengeteg pénz. Nem vagyok benne teljesen biztos, sőt egészen biztos vagyok abban, hogy nem a leghibátlanabb és legtökéletesebb módon költötték el ezt a pénzt.
Műsorvezető: Lesz több belőle vagy ezt kell majd okosabban elkölteni?
Hende Csaba: mind a kettőben reménykedem, utóbbiban biztos vagyok, hogy okosabban kell elkölteni, tisztességesebben, átláthatóbban, és sokkal-sokkal takarékosabban. Nyilván nem lesznek 60 millió Ft-os borbeszerzések, meg ma tudtam meg, hogy egy 40 millió Ft-os reprezentációs kerettúllépés van a minisztériumban. Folyt az eszem-iszom, dínom-dánom. Hát ilyesmi a mi időnkben nem lesz, pogácsa, meg ásványvíz, az lesz.
Műsorvezető: Nyilván fogunk még összegekről is meg haderőreformról is beszélgetni, köszönöm, hogy ma itt volt.
Hende Csaba: Köszönöm szépen.