Magyarország érdekeit leginkább egy befelé az integrációt erősítő, kifelé a nyitottságát megőrző, demokratikusan, átláthatóan és hatékonyan működő Unió szolgálja- fogalmazott Hende Csaba Bécsben, a„Magyarország az Európai Unióban” címmel tartott előadásán.
„A történelem kemény leckéi arra tanították meg az olyan határvidéki embereket, amilyen magam is vagyok, hogy óvakodjanak a meggondolatlan rögtönzésektől, a túlságosan nagyra törő tervektől. Ám arra is megtanítottak, hogy amennyiben egy elfogulatlan, éretten megfontolt tényeken és az emberek magasrendű érdekein alapuló döntés új, netán forradalmi lépésekre késztet minket, fontos, hogy szilárdan kitartsunk mellette, még akkor is, ha e lépések meggyökeresedett szokásokba, évszázados ellentétekbe és berögződött gyakorlatba ütköznek.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Robert Schumann, az európai integráció atyja hagyta ránk ezt a gondolatot. Az Európai Unió ebben a szellemben épült fel lépésről lépésre, és sikereit mindig ennek a szemléletnek köszönhette.
Most, amikor megköszönöm Önöknek megtisztelő meghívásukat és kitüntető figyelmüket, arra teszek kísérletet, hogy a rendelkezésemre álló időben körüljárjam Magyarországnak az Európai Unióban betöltött szerepét, és közös jövőnket Európában. Egy olyan témáról fogok néhány gondolatot megosztani önökkel, amely bennünket, politikusokat és a politika iránt érdeklődőket különösen érdekel, és amelyről – európaiként – nagyon nehéz elfogultság nélkül beszélni.
Büszkék vagyunk múltunkra, kultúránkra, parlamentáris hagyományainkra, és néha elfelejtjük, hogy a világ többi részére korábban kisugárzott hatásunk, a múltunk, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a mai, globalizált és rendkívül dinamikusan változó világban megőrizzük korábbi kiemelt szerepünket. Egyesek Nyugat-Európában nehezen tudják elképzelni, hogy Európán túl is van élet, azt meg végképp nem vagy csak nehezen, hogy a világban a meghatározó döntések egyre inkább Európán kívül születnek meg.
Az Európai Unió kétség kívül egy rendkívül sikeres európai vállalkozás, mely korábban elképzelhetetlen eredményekkel büszkélkedhet. A politikusok megértették az idők szavát, és elkötelezték magukat egy egységes Európa mellett. Mindannyian tudjuk, hogy az európai történelem háborúk sorának története. Tudjuk, hogy az európai nagyhatalmak – az Egyesült Királyság kivételével, amely a kontinensen lévő hatalmi egyensúly fenntartásában volt érdekelt – hegemóniára törekedtek az egész modernkor során. Korábban Franciaország, később az egyesített Németország igyekezett uralma alá vonni Európát. Az európai államok folyamatos egymásnak feszülése végül azt eredményezte, hogy a második világháborút követően két nem európai állam, az Egyesült Államok és a Szovjetunió vált Európa domináns hatalmává. Roosevelt elnök Európát egyenesen „nyugdíjba kívánta küldeni”. Megítélése szerint Európa velejéig romlott volt, amin csak külső hatalmak tudtak segíteni. Az agresszív szovjet politika feltartóztatása miatt az Egyesült Államoknak végül szüksége volt Nyugat-Európára, majd annak legnagyobb gazdasági potenciáljával rendelkező államára, a Német Szövetségi Köztársaságra.
A történelem a második világháború végeztével ugyancsak feladta a leckét Európának, amely kettészakadt. Az egyik fele egy sohasem látott zsarnokságban töltötte mindennapjait, a másik fele lerombolt és szétbombázott gazdasággal nézett szembe e zsarnokság fenyegetésével. Az egyik fele elvesztette szabadságát, a másik fele, hogy ne veszítse el teljesen, szabadságának egy részéről önként lemondott, amikor elhatározta, hogy a kölcsönös érdek és a kölcsönös bizalom jegyében egyesíti erejét. Ezek a nemzetek tudták: vagy megtalálják a közös élet, az együttműködés útjait, vagy Európa talán soha nem fog önmagára találni. Nem szavakra, de közös tettekre volt szükség. Olyan tettekre, amelyeket csak közösen, egymás érdekeinek messzemenő figyelembevételével lehetett végrehajtani.
Úgyhogy Európa mégsem „vonult nyugdíjba”. Sőt a nyugat-európai országok létrehozták a Közös Piacot, amelyből évtizedekkel később kialakult az Európai Unió. Az évszázadokon átívelő ellenségeskedést stratégiai együttműködés váltotta fel, és mára az integráció rendkívül magas fokára jutottunk el. Az eredmények önmagukért beszélnek, ugyanakkor az egyre mélyülő világgazdasági válság alapvető, strukturális problémákra is ráirányította a figyelmünket. A továbblépés érdekében az európai államoknak a szuverenitásuk további elemeiről is le kellene mondaniuk, ami nehezen egyeztethető össze történelmi örökségünkkel. Egy mély gazdasági válság, illetve az eddigi eredmények feladásával járó kudarc elkerülése azonban rendkívüli lépésekre sarkallhatják a politikusokat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Honvédelmi Miniszterként az Európai Unióval összefüggésben természetesen a közös európai biztonság- és védelempolitikával foglalkozom, így előadásom is erre a területre kíván koncentrálni. A téma rendkívül összetett és igen kényes, ugyanakkor alapvető fontosságú kérdésekkel van tele. A terület összetettségének alapvetően két oka van. Elsőként kell említenem, hogy már létezik egy rendkívül hatékony, sokszor jelesre vizsgázott szervezet, a NATO, mely egyes tagállamok szemében értelmezhetetlenné teszi a védelmi kérdések EU-ban történő felvetését. Jó példa erre Dánia, aki a fenti okok miatt távol marad az Unió közös biztonság- és védelempolitikájától. A másik fontos szempont pedig a külpolitikának és különösen is a honvédelemnek a szuverenitáshoz való szoros kapcsolódása. Nem véletlen, hogy ezek a területek egyelőre még nem váltak közösségi politikákká az Európai Unióban.
Ami az első kérdést illeti, valóban több nemzetközi szervezet alkotja Európa biztonsági struktúráját: a NATO, az EU és az EBESZ, hogy csak a nagyobbakat említsem. Ahhoz, hogy az Európai Uniónak sikeres közös biztonság- és védelempolitikája legyen, elsősorban a helyét, szerepét és a többi szervezethez való viszonyát kell tisztáznia ebben az összetett biztonsági struktúrában. Bizonyos eredmények születtek ugyan ezen a téren, de sajnálatos módon a szükséges áttörés még nem született meg. Elég csupán a NATO és az Európai Unió kiegyensúlyozatlan kapcsolatára gondolni. Elgondolkodhatunk azon, hogy vajon egy ilyen nagy horderejű ügyben, mint a NATO-EU kapcsolatok, az európai államok miért nem állnak a sarkukra, és miért nem tesznek semmit annak érdekében, hogy az érdemi előrelépést megakadályozó kisebb tagállamok kompromisszumkészségét javítsák. Nem kívánok ennél mélyebben ezzel a témával foglalkozni, de számomra sokszor úgy tűnik, hogy mi, európaiak sem tudjuk igazán, hogy mit is akarunk a biztonság- és védelempolitika területén csinálni. Ezzel együtt elmondhatjuk, hogy az Európai Unió jelenleg is fontos stabilizációs szerepet játszik Európában. A stabilizációs szerepet azonban elsősorban nem biztonság- és védelempolitikájának köszönheti, hanem puszta létének, és partnerségi politikájának. Itt elsősorban a szomszédságában lévő európai országok számára kínált tagsági perspektívára, gazdasági támogatásra és egyfajta követendő minta megjelenítésére kell gondolnunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mint azt korábban már említettem, a kül-, a biztonság- és különösen a védelempolitika az egyes nemzetállamok szuverenitásának legalapvetőbb kifejezőeszközei. Nem véletlen, hogy ezek a területek nem váltak EU közösségi politikává, és továbbra is kormányközi alapon működnek, ahol a döntéseket konszenzussal hozzák. A tagországok külpolitikájában sokszor markánsan meglévő különbségek miatt, valamint egyes országok speciális érintettsége okán különösen a jelentősebb világpolitikai súllyal rendelkező tagállamok rendszerint a közös kül- és biztonságpolitikán kívül érvényesítik érdekeiket. A partikuláris érdekek tehát még mindig felülírják az összeurópai érdekeket. Sajnos a kérdés egyelőre nem az, hogy mikor lesz ebben radikális változás, hanem az hogy Európában, annak összes történelmi örökségével lehet-e egyáltalán ilyen jellegű változás.
Magyarország abban érdekelt, hogy az Európai Unió a közös biztonság- és védelempolitika területén is sikereket tudjon felmutatni. Érdekeltek vagyunk benne több oknál fogva is. Elsőként erős Európa részei szeretnénk lenni, és egy erős Európa szerves részét kell képeznie egy hatékony közös biztonság- és védelempolitikának. Az európai államok önmagukban nem tudják felvenni a versenyt a világ feltörekvő hatalmaival. Amennyiben ezen a területen nem tudunk egységet mutatni, akkor a gazdasági integráció eredményei ellenére továbbra is politikai törpe marad Európa. Másodsorban érdekünkben áll, hogy az európai államok csökkentsék lemaradásukat az Egyesült Államoktól a katonai képességek területén. Látva a gazdasági válságból fakadó forrásszűkülést, ennek leghatékonyabb módja a koordinált együttműködés, mely a párhuzamosságok elkerülésére törekszik. Egy hatékony együttműködés által Európa nem csupán katonai függőségét – ha szabad így mondanom – rászorultságát, tudná az Egyesült Államokkal szemben csökkenteni, hanem általa a szoros transzatlanti kapcsolatok fenntartását is biztosítani tudná.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az európai integráció sorsdöntő szakasz előtt áll: úgy látjuk, hogy az Unió fejlődése stagnál, fokozatosan veszít súlyából, miközben a belső intézményi kérdésekre sem sikerült megfelelő választ adnia. Európa vagy integráltabbá és hatékonyabbá teszi a tagállamok védelmi együttműködését a költségvetési megszorítások ellensúlyozására, vagy még inkább lemarad versenytársaitól. Vagy közösen megoldjuk a problémákat, vagy egy olyan fragmentáció indulhat el, amely akár már közös vívmányainkat is veszélyeztetheti.
Az Európai Unió története mindazonáltal azt mutatja, hogy éppen ezek a kihívások erősítik fel az integrációs folyamatokat. Véleményem szerint mindenképpen optimizmusra adhat okot, hogy Európa eddig mindig sikerrel vette az akadályokat, és, talán azt is mondhatjuk, hogy megerősödve került ki a válsághelyzetekből. Mint említettem, összességében egy sikeres vállalkozásról beszélhetünk, amely hihetetlen előrelépésről tett eddig is tanúbizonyságot. Számtalan eredménnyel büszkélkedhetünk, gondoljunk csak a közösségi politikákra vagy közösségi vívmányainkra. A realitásokhoz azonban hozzátartozik, hogy a védelmi kérdésekkel olyan területhez értünk, amely szuverenitásunk legmélyét érinti.
A gazdasági és pénzügyi világválság eddig talán soha nem látott kihívások elé állította nemcsak az európai gazdaságokat, de az európai védelmi szférát is. A válság nyomán kialakult helyzetben, amikor a tagállamok védelmi kiadásaik csökkentésére kényszerülnek és egyre nehezebb a vállalt kötelezettségek teljesítése, a közös védelmi célkitűzések megvalósítására is kevesebb jut. Az Európában tapasztalható pénzügyi korlátok rávilágítottak arra, hogy a meglévő forrásainkat költséghatékonyabban, koordináltabban és szervezettebben kell felhasználnunk.
Megítélésem szerint, az egyetlen előrelépési lehetőséget a fokozott védelmi együttműködés jelentheti. Tudomásul kell vennünk, ugyanakkor, hogy ez a tagállamok szuverenitásának csökkenésével járhat együtt, ami sokak számára, különösen egy konszenzusos alapon működő európai döntéshozatali rendszerben, „normális körülmények között” csak nehezen lenne elfogadható. A tagállamok saját védelmi ipara, kutatása, és ezek közvetlen hatása a helyi gazdaságra szintén a kooperáció ellenében hat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A védelmi együttműködés erősítésére, a képességek költséghatékonyabb fejlesztésére számos lehetőség kínálkozik, pl. a kutatás és technológiai fejlesztés vagy a közbeszerzések javítása és a piaci korlátok enyhítése terén. De hatékonyabb együttműködésre van szükség a védelmi iparban is, hiszen egyetlen uniós tagállamban sem tartható fenn a védelmi ipar csupán nemzeti alapon. Nagyon fontosnak tartom a képességek csoportosítására és megosztására irányuló, az Európai Unióban és a NATO-ban egyaránt napirenden lévő kezdeményezéseket. A képességek csoportosítása és megosztása már egyszerűen nem lehetőség, hanem szükségszerűség. Finanszírozási szempontból is át kell gondolnunk, hogy melyek azok a területek, tevékenységek vagy akár képességek, melyek esetében a közös finanszírozás kiterjesztése révén hatékonyabban tudjuk támogatni a közös biztonság- és védelempolitikai célkitűzéseket, a közös védelmet.
Magyarország az európai integráció mélyítése, a közösségi politikák erősítése mellett a transz-atlanti együttműködés erősítésére is kiemelt figyelmet fordít. A transz-atlanti és az európai biztonság oszthatatlanságának erősítése, a közös fenyegetésekkel szembeni hatékony fellépés feltételeinek megteremtése és az európai-amerikai cselekvési egység erősítése kiemelt érdekünk. Uniós elnökként is tapasztalhattuk, hogy a közös értékeken alapuló transzatlanti szövetség továbbra is nélkülözhetetlen nem csak a transzatlanti térség, hanem az egész világ stabilitása szempontjából is.
Meggyőződésünk, hogy a világunkban jelenleg végbemenő gyors és nagyszabású geopolitikai változások egyre fontosabbá teszik a közös értékeket valló országok és nemzetek szoros együttműködésének fenntartását a biztonság- és védelempolitika területén is. A transzatlanti közösség ereje éppen a közös értékek – a szabadságjogok, a demokrácia és a jogállamiság – iránti feltétlen elkötelezettségében rejlik.
Az elmúlt hatvan esztendőhöz hasonlóan jelenleg is nagy szükségünk van a szoros transz-atlanti együttműködésre. Ezt jól példázta a 90-es évek délszláv háborúinak megoldása, de említhetnék egy közelmúltbeli példát is, nevezetesen a líbiai válság „megoldását”, amely úgyszintén nem lett volna lehetséges az Egyesült Államok határozott fellépése nélkül. Líbia ugyanúgy tanulsággal szolgál Európa számára, mint Koszovó jó néhány évvel ezelőtt. A helyzet azonban nem sokat változott. Úgy tűnik, hogy nem vontuk le a megfelelő tanulságokat. S ebből a helyzetből, ebből az ördögi körből éppen azért nehéz kilépni, mert Európa adottnak veszi biztonságát és stabilitását. A háború, a fenyegetettség érzése Európában a múlté, külső fenyegetés hiányában a polgárok nem látják a védelmi kiadások szükségességét. Egyre kevésbé lesz fontos a védelem a polgároknak, így egyre nehezebb a védelmi kiadások szükségességét indokolni.
Márpedig, hogyan lehet Európa releváns szereplő a 21. században hiteles védelmi képességek nélkül? Ütőképes, autonóm európai képességek kialakítása nélkül az Európai Unió nem lesz képes hatékonyan fellépni a térségünk biztonságát, stabilitását veszélyeztető fenyegetésekkel szemben. Az Európai Unió világpolitikai tekintélyének növelése megköveteli a válságkezelő képességek fejlesztését és a válságkezelésben, a globális kihívások kezelésében való fokozottabb részvételt. Az Európai Uniónak – az Egyesült Államok egyenrangú partnereként – késznek és képesnek kell lennie arra, hogy egyre határozottabb szerepet vállaljon mindenekelőtt a közvetlen érdekszférájához tartozó térségekben, de szükség esetén attól távolabb is. Ehhez Európának saját elhatározásából vagy többet kellene költenie a védelmi szektorra, vagy az európai országoknak össze kellene fogniuk, és közösen, összehangolt, koordinált módon fejleszteni képességeiket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az Európai Unió már számos kísérletet tett a katonai képességek koordinált fejlesztésére, az európai védelmi integráció alapjainak megerősítésére. A 2009 végén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés is alapvetően ezt a célt szolgálta. Az európai védelmi integráció elmélyítése, a közös biztonság- és védelempolitika megerősítése szempontjából a Lisszaboni Szerződést mérföldkőnek tartjuk. A szerződés legnyilvánvalóbb védelmi aspektusa éppen a közös védelem kialakítására vonatkozó célkitűzés, illetve az Európai Biztonság- és Védelempolitika közössé válása. A Szerződés számos újítást tartalmaz, melyek összességében szintén az európai védelmi integráció erősítése irányába mutatnak. A Lisszaboni Szerződés azonban – minden pozitívuma ellenére is – csupán szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy az Európai Unió a nemzetközi kapcsolatok terén meghatározó tényező maradjon. A Szerződés „pusztán” a jogi, politikai kereteket határozza meg, és rajtunk, tagállamokon múlik, hogy meg tudjuk-e tölteni tartalommal.
Jelenleg az Európai Unió a Szerződésben lefektetett szabályok szerint működik, és a Szerződés gyakorlati megvalósításának kezdeti lépéseit éppen a magyar uniós elnökség tette meg.
Engedjék meg, hogy néhány szóban kitérjek a magyar EU-elnökségre, hiszen történelmünk során első ízben tölthettük be az Európai Unió elnöki tisztét. Magyarország – az integráció elkötelezett támogatójaként – a tagállamok felé azt vállalta, hogy elnöksége alatt azon fog dolgozni, hogy a magyar elnökség végén Európa erősebb legyen, mint amikor átvettük az elnökségi stafétát. Az erős elnökség erős közös pénzt, erős közös politikákat és erős, egymással együttműködő intézményeket foglal magában. A Kormány az európai uniós tagságból kötelezően fakadó elnökségi céljait a szerint határozta meg, hogy az Európai Unió számára legfontosabb, napirenden szereplő aktuális kérdésekben előrehaladást érjen el, és tisztességgel helytálljon a váratlan helyzetek kezelése során is.
A magyar elnökség legfontosabb célkitűzéseit, négy prioritás mentén fogalmaztuk meg: a.) a gazdasági növekedés elősegítése a gazdasági kormányzás erősítése révén, valamint a munkahelyteremtés és társadalmi befogadás előtérbe helyezésével; b.) a közös politikák megerősítése azok hatékonyságának és versenyképességének növelésével, alapvető értékeik és kohézióteremtő képességük megőrzése mellett; c.) az Unió polgárközelibbé tétele; d.) a bővítési folyamat felelősségteljes folytatása és hitelességének fenntartása. Ezeken a területeken mind jelentős eredményeket tudott a magyar elnökség felmutatni.
A Lisszaboni Szerződés rendelkezéseivel összhangban Magyarország a közös biztonság- és védelempolitika terén elsősorban támogató szerepet határozott meg a maga számára, segítve a megalakult Európai Külügyi Szolgálat tevékenységét és elősegítve a Szerződés mielőbbi gyakorlatba ültetését. Ezt a célkitűzést a folyamatosan változó, intézményi bizonytalanságok és működési zavarok által is jellemzett környezetben is sikerült elérni.
A Lisszaboni Szerződés életbe lépésével és az Európai Külügyi Szolgálat felállásával talán egyedülálló lehetőség kínálkozik arra, hogy az európai integráció új, minőségi változáson menjen keresztül. A tagállamok közötti együttműködés köteléke szorosabbá váljon, mint bármikor korábban. A belső kohézió azt is lehetővé teszi, hogy az EU mint globális szereplő ne csak a gazdaság, de a politika színpadán is egyre nagyobb súllyal hallassa hangját a világban, és értékeit közvetlen szomszédain (Keleti Partnerség, Unió a Mediterrán Térségért) túl a világ más részeibe is közvetítse és képviselje.
Egyes vélemények szerint ahhoz, hogy az Európai Unió hatékonyan végre tudja hajtani a feladatait, meg kell határoznia a stratégiai érdekeit és a politikai célkitűzéseit. Erre egy európai külpolitikai stratégia lenne a legalkalmasabb, amely az Európai Unió külkapcsolati rendszerének valamennyi dimenzióját magában foglalná és amelyet rendszeresen felülvizsgálnának. Egy átfogó uniós külpolitikai stratégia mellett érvelők egy „európai védelmi fehér könyv” kidolgozását is szorgalmazzák, ill. általában a védelmi dimenzió erősítését, ideértve pl. a védelmi miniszterek szerepének további erősítését, a védelmi miniszteri ülések számának növelését, vagy akár a téma magasabb, állam- és kormányfői szintre emelését.
Magyarország az elnökségi feladatokat sikeresen látta el. Ez a pozitív folyamat és az elnökség alatt felhalmozott rendkívül szerteágazó tapasztalatok új lehetőségeket kínálnak érdekérvényesítésünk számára. Az elnökség sikeres lebonyolítása után a magyar uniós koordinációs rendszer középpontjába a hatékony és eredményes magyar érdekérvényesítést kell állítani. Arra kell törekedni, hogy a rendelkezésünkre álló összes érdekérvényesítési lehetőséget ki tudjuk használni. Európa-politikánkat a kormányprogram mellett azok a hangsúlyos uniós kérdések kell, hogy meghatározzák, amelyek Magyarország jelenlegi kihívásaira és célkitűzéseire is képesek megoldást kínálni (adósságcsökkentés, munkahelyteremtés és gazdasági növekedés támogatása). De az európai integrációhoz való viszonyunk, valamint európai jövőképünk, vagyis az, hogy milyen Európai Uniót akarunk, Európa-politikánk egyaránt fontos elemét kell, hogy képezzék.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sikeres tagállami működésünk egyik alapfeltétele, hogy az összes napirenden lévő kérdésben legyen magyar álláspont. Azonosítanunk kell a magyar álláspont mellett és vele szemben álló partnereket, érdekeket. Alkukat kell tudnunk kötni, hiszen a számunkra nem fontos ügyekben adott támogatásunkkal tágítani tudjuk mozgásterünket. A hatékony nemzeti érdekérvényesítés további kiinduló pontjaként aktívabban kell részt vennünk az uniós döntések előkészítési folyamatában.
A hatékony nemzeti érdekérvényesítéshez elengedhetetlen továbbá a tagállami fővárosokban működő magyar nagykövetségek fokozottabb bekapcsolása az uniós döntés-előkészítés rendszerébe, aktív és strukturált kapcsolatrendszer kiépítése és fenntartása az Európai Parlament képviselőivel, a civil társadalommal éppúgy, mint a tudományos műhelyekkel vagy a gazdasági élet képviselőivel. Nemzeti érdekeink hatékony uniós képviselete szempontjából hosszú távon is érvényes célként kell megfogalmaznunk a többi tagállamban annak tudatosítását, hogy hazánkra fontos uniós (és globális jelentőségű) kérdésekben oda lehet és oda is kell figyelni.
Magyarországot az Európai Unió intézményeiben olyan tagállamként tartják számon, amely kiáll az alapvető közös európai értékek mellett, támogatja az európai építkezés továbbvitelét a közös értékek és célok alapján, kész konstruktív vitára a közös célok, a közös politikák és a költségvetés jövőjéről, továbbá elkötelezett az Unió nyitottságának megőrzése mellett, különös tekintettel a bővítési folyamat sikerességére és jövőjére. Az uniónak hiteles európai perspektívát kell kínálnia az azonos értékeket valló európai országok számára.
Az elmúlt időszak eseményei jelentős hatást gyakoroltak az Európai Unió helyzetére és szerepére. Az Európai Unió folyamatosan külső és belső kihívásokkal szembesül. Meggyőződésem, hogy a különböző gazdasági, politikai, biztonsági kihívásokra a legnagyobb eséllyel a tagállamok összefogásuk által adhatnak megfelelő választ. Mint említettem, a nemzeti szuverenitások miatt ez nagyon érzékeny területnek számít, ugyanakkor a tagállamoknak ezen a területen is – nemzeti érdekeik figyelembe vétele mellett – képeseknek kell lenniük a hatékony együttműködésre.
Magyarország támogatja az Európai Unió globális szerepének erősítését. Ha hozzá tudunk járulni egy erősebb és egységesebb unió megteremtéséhez, akkor ezzel valójában nemzeti érdekeinket is érvényesítjük! Meggyőződésem, hogy Magyarország érdekeit leginkább egy befelé az integrációt erősítő, kifelé a nyitottságát megőrző, demokratikusan, átláthatóan és hatékonyan működő Unió szolgálja!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„A történelem kemény leckéi arra tanították meg az olyan határvidéki embereket, amilyen magam is vagyok, hogy óvakodjanak a meggondolatlan rögtönzésektől, a túlságosan nagyra törő tervektől. Ám arra is megtanítottak, hogy amennyiben egy elfogulatlan, éretten megfontolt tényeken és az emberek magasrendű érdekein alapuló döntés új, netán forradalmi lépésekre késztet minket, fontos, hogy szilárdan kitartsunk mellette, még akkor is, ha e lépések meggyökeresedett szokásokba, évszázados ellentétekbe és berögződött gyakorlatba ütköznek.”
Emlékezzünk Robert Schumann gondolatára. Ez a gondolat kiállta az idő próbáját. Most az a közösség, amelyet ez a szellem hívott létre és ez a szellem tartott meg, újra komoly kihívásokkal teli időket él át. Azt gondolom, csak akkor kerekedhet felül ezeken a kihívásokon, ha nem meggondolatlan rögtönzésekkel és túlságosan nagyra törő tervekkel, hanem éretten megfontolt tényeken és az emberek magasrendű érdekein alapuló döntéseket hozva próbálja meg legyőzni azokat.
Azt kívánom mindannyiunknak, legyünk részesei ennek a hatalmas vállalkozásnak!
(HM Sajtóiroda)