Emlékeznünk kell minderre. Antall József itt a hegyen 20 esztendővel ezelőtt ezt mondta: „Szeretném a lelkére kötni az öregeknek: élményeiket, családi történetüket és emlékeiket adják tovább a gyermekeiknek, unokáiknak! - idézünk Hende Csaba beszédéből.

Tisztelt Klára Asszony! Kedves György és Péter! Tisztelt Miniszterelnök úr! Tisztelt Ünneplő Közösség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Fontos dolog, hogy időről időre felkapaszkodjunk a hegyre. A hegyen mindig közelebb van az ég, tisztább a levegő és messzebbre lehet ellátni. Időről időre ki kell szakadnunk a hétköznapokból – ha csak egy mód van rá –, hogy emlékezzünk és a dolgokat a szokásos csatazajtól távol szemléljük, a maguk értékén értékeljük.

A Somló hegy bevonult a magyar történelembe. Egy fiú innen nézte végig a szovjet hadsereg bevonulását Magyarországra: látta az utakon előrenyomuló harckocsikat, a lángba boruló falvak füstjét. Tudta: egy új korszak kezdődik el. Innen indult el a völgybe, hogy találkozzon a hódítókkal és vállalja azt a sorsot, amelyben az egész nemzettel osztozott.

És aztán egy karrierje csúcsán álló férfiú innen indult el Prágába, hogy aláírja a Varsói Szerződés megszüntetéséről szóló egyezményt. Bizonyos értelemben innen indult új utakra a nemzet, amelynek sorsában ez államférfi nem csak osztozott, hanem minden erejével annak jobbra fordításáért dolgozott – mindhalálig. Akkor és ott mindenki tudta, hogy egy új korszak kezdődik el.

Kedves Barátaim!

Mit jelentett a megszállás? Mint mindennek, ennek is több síkja van. Mindenekelőtt a szabadság és a jog uralmának teljes hiánya. A mindent megmérgező ideológia hazugsága. 1956 levert felkelése, meggyilkolt és rabságra vetett hőseink. Megnyomorított emberi életek milliói.

Államéletünk e korban egy gyarmat államélete, amelyet kollaboránsok irányítanak a megszálló hatalom és egy életidegen, emberellenes ideológia nevében. És a kollaboránsok itt is – mint mindig – igyekeztek túllihegni és túlszárnyalni gazdáikat. Az ideiglenesen 40 esztendőn át hazánkban állomásozó szovjet hadseregnek köszönhetően végezték, végezhették el a létező szocialisták a magyar társadalomnak egészen az alapokig történő lerombolását, közösségeinek szétverését.

A megszállás hatalmas gazdasági értékektől fosztott meg bennünket: a magyar urán és az alumínium kincs, a számolatlanul elvitt mezőgazdasági javak ellenértéke gazdaggá tehette volna az egész nemzetet. De a szovjet megszállás beszivárgott a hétköznapi életbe is. Se szeri se száma nem volt a hódítók erőszakoskodásainak, a kifosztott pincéknek és füstölőknek, megbecstelenített lányoknak és asszonyoknak. Így éltünk 40 esztendőn át.

Aztán eljött az az idő, amikor belső ellentmondásai alatt megroppant és összeroskadt a létező szocializmus Vlagyivosztoktól egészen az Elbáig. Eljött az idő, hogy újra a siker reményében próbálhattunk tenni szabadságunkért. Hatalmas pillanat volt.

Antall Józsefnek az egykori kisfiúnak és az akkori felelős miniszterelnöknek nem remegett sem a keze, sem a lába. Bátran beszélt a megszállókhoz: „Ha leveszik a kezünkről a bilincset, mi baráti jobbot tudunk nyújtani Önöknek.” Elképesztő bátorsággal ő terjeszti elő a Varsói Szerződés és a KGST megszüntetéséről szóló javaslatokat – és a próbaként megkopogtatott fal beszakadt, majd leomlott. És a szovjetek mentek. És néhány hónap után a Szovjetunió népeinek a kezéről is lehullt a létező szocializmus bűnben fogant diktatúrájának, vagy amint a nagy elnök, Ronald Reagan emlegette, a Gonosz birodalmának bilincse. Borisz Jelcin és Antall József végül a pillanat nagyságához méltó nagyvonalúsággal megegyezett, és a két nemzet, a magyar és az orosz valóban kezet fogott. Szabad, egyenjogú nemzetként fogott kezet.

„Győzött a béke, a szeretet, a barátság”. Ezt nem egy elfogult ünnepi szónok túlzó szavai állítják, hanem egy kemény katona, az ellenségből lett barát, Viktor Silov altábornagy mondja erről a nagy és múló pillanatról.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Elmaradt a nagy ünnep: a megszabadulás átélésének pillanata. Pontosabban keveseknek adatott meg. Ünnep helyett a ránk dőlő diktatúra romjaival, törmelékével bajlódtunk és magától értetődőnek vettük a rendszerváltoztatás eredményeit – pedig mindegyik csoda volt! Csoda volt, hogy szétesett a Gonosz birodalma. Csoda, hogy kivonult a szovjet hadsereg. Csoda, hogy létrejöttek az első szabad választások. Csoda, hogy kiépült a jogállam. Csoda, hogy a Kelet-Európai hullámverésből baj és veszteségek nélkül kerültünk ki. Ne feledjük, az 5 szomszédos országból 7 lett – és csak 2-nek maradt meg a korábbi neve.

Csoda volt, hogy Magyarország nem omlott össze az adósságcsapdában vergődve. Hiszen tapasztalatlanok voltunk mindabban, amit 40 esztendeje csak a létező szocialisták csináltak. Ez is a szabadság ára volt – éppen úgy mint hőseink áldozatvállalása a diktatúra idején. Nagy árat fizettünk a szabadságért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Emlékeznünk kell minderre. Antall József itt a hegyen 20 esztendővel ezelőtt ezt mondta:

„Szeretném a lelkére kötni az öregeknek: élményeiket, családi történetüket és emlékeiket adják tovább a gyermekeiknek, unokáiknak! (…) Meg fogják tudni, hogy mit jelent a hétköznapok igaz magyar történelme, az egyszerű magyarok millióinak története; hogyan élték meg a múltat, a harctereket, a háború utáni időket, a Rákosi-rendszert, a Kádár-rendszert. És akkor majd megértik egymást a nemzedékek, akkor meg fogják érteni azt, hogy mit jelent a történelmi, politikai és családi folytonosság. Enélkül nincs magyar nemzet! Ha megszakad az emlékezés, akkor nem fogunk összetartozni, nem tudunk erőt meríteni a múltból ahhoz, hogy a jelen nehézségeit át tudjuk élni.”

Kedves Barátaim!

Emlékeznünk kell tehát a hazáért kiomlott vérre és a földre hullott könnyekre, a szenvedésre és a helytállásra. Emlékeznünk kell arra, hogy milyen drága és értékes dolog a szabadság. Emlékeznünk kell mindazokra, akik értünk is megfizették a szabadság árát, és méltónak kell lennünk az ő áldozatukhoz. Emlékeznünk kell, sőt újra fel kell fedeznünk – talán nem túlzás, ha azt mondom – társadalmi méretekben a múltunkat.

Emlékeznünk kell arra, hogy összetartozunk. Emlékeznünk kell, hogy összetartozzunk!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Antall József pályafutása rövidre szabatott, mégis olyan örökséget hagyott ránk, amelyet csak a legnagyobbak. Itt, ezen a hegyen 20 esztendővel ezelőtt elmondott beszédében így vázolta fel a teendőket:

„Ezen a vidéken nemcsak bátorság volt mindig, hanem józanság is. Látástól vakulásig tudtak dolgozni a földeken, s mintaszerű mezőgazdaságot teremtettek, törzskönyvezett jószágokkal, elsőrendű borral, kivitelre termeltek és tenyésztettek. Ennek a vidéknek újra olyannak kell lenni, mint volt egykoron, hogy a mai körülmények között újra az elsők lehessünk. (…) Újra kell kezdenünk itt valamit, mégpedig bízva egymásban, egymás kezét fogva, s elhatározva azt, hogy ez az ország a harmadik megpróbáltatást, 1945 és 1956 után az 1989–90-es fordulatot nem hagyja többé ellopni hazug ármánykodóktól!”

Ha ezekre a szavakra gondolunk, máris kitetszenek 20 esztendőnk nagy adósságai. A létező szocialisták, ha el nem is tudták lopni, de hosszú évekre el tudták dugni a fordulatot. El tudták dugni, és megpróbálták elinflálni azokat az értékeinket, amelyek révén megváltoztathatjuk a dolgokat. Tetteik és kormányzásuk nyomán az összetartozásba, az egymásba vetett bizalom megrendült. Ez törvényszerűen vezetett el nem csak egy az országot mélyen megrendítő válsághoz, de a létező szocializmus végéhez is. Mert kedves barátaim, talán nem túl nagy merészség, ha azt mondom itt, 20 év múlva, hogy a létező szocializmusnak vége van. Ami jöhet helyette – ha jön helyette egyáltalán valami – már csakis más lehet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mivel bíztathatjuk magunkat ezekben a nehéz időkben? Azzal mindenképpen, ha széttekintünk innen a Somló hegyéről, hogy a 20. századnál nehezebb idők bajosan jöhetnek. És bizony azokat is túlélhettük, mert voltak olyan embereink, mint a Somló környékén élők, és olyan államférfiaink, mint az Antall család férfiai. Voltak olyan embereink és államférfiaink, akik minden veszélyben megállták a helyüket, és megtették a nemzetért, amit meg kellett tenniük. Így volt ez két világégés poklában és így volt ez 1956 könnyes és dicsőséges, megrendítő és éjfekete óráiban is. És a veszély múltával mindig újra tudtak kezdeni mindent. Egy éve nekünk is újra kellett kezdeni mindent.

Tisztelt Ünneplő Közösség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Újra és újra vissza kell térnünk az olyan csúcsokhoz a nemzet életében, mint 1991. június 30. volt itt a Somló hegyen. Ilyenkor érezhetjük meg, hogy milyen közel van a fejünk felett az ég, milyen tiszta is a szabad levegő, a szabadság levegője, és valóban messze elláthatunk. Láthatjuk a múlt és a jelen, sőt a jövendő távlatait.

Kívánom mindannyiunknak, hogy legyünk méltóak Antall József örökségéhez, a reánk hagyott küldetéséhez: a szabadsághoz, és egy összetartozásában erős, kemény munkájától virágzó nemzet képéhez.

Somló hegy, 2011. június 30.

(HM Sajtóiroda)