A XV. Szőregi Rózsaünnep jó alkalom arra, hogy a nagyközönség is megismerhesse, milyen különleges és értékes tevékenységet folytatnak az itt élő emberek – mondta Tóth Katalin, a vidékfejlesztési tárca helyettes államtitkára a rózsatermesztéséről híres szegedi városrészben tartott rendezvény megnyitóján.
A mai napon Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTV kérdésére elmondta, hogy nem ért egyet a Jobbik államosítási törekvéseivel. A Vidékfejlesztési Minisztérium megvédi a gazdákat minden olyan szerveződéstől, aki el akarja venni tőlük a földet, korruptnak nevezi őket vagy éppen civilnek tettetve magukat, de közben az MSZP szakértői páholyában üldögélve okoskodnak. Elutasítjuk a Jobbik termőföld államosítási programját.
Nova gyümölcsöskertjének értéke abban áll, hogy megőrzi és életben tartja a földművelési, gyümölcstermesztési, gasztronómiai hagyományokat, megmenti a megfoghatatlan értékeinket, újjászervezi és építi a közösséget, segít átörökíteni a régi tudást, elülteti a felnövő generációban a haza, a föld és a munka szeretetét – hangsúlyozta köszöntőjében V. Németh Zsolt a II. Tündérkerti Találkozón.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Kodály Zoltán szobrának koszorúzását követően megnyitotta a XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált.
Kilenc nap alatt 15 határon túli színtársulat több mint 20 színházi előadását mutatják be a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválján. A jubileumi rendezvényt Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg június 21-én.
Az európai és a magyar gazdaság kilátásait tekintette át Orbán Viktor miniszterelnök és Federico Ghizzoni, az UniCredit bankcsoport vezérigazgatója pénteken Budapesten.
Az Országgyűlés 2013. június 21-i ülésén egyhangúlag jóváhagyta az ír népnek az európai uniós lisszaboni szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv kihirdetését. Martonyi János külügyminiszter javaslatára egy politikai nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben a parlament elismerését és megbecsülését fejezi ki az ír népnek „azon bátor lépéséért, hogy kiállt a tagállami szuverenitás és identitás mellett”.
Magyarország Külügyminisztériuma üdvözli a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlése által június 21-én elfogadott nyilatkozatot „a magyar polgári lakosság ellen 1944-1945-ben a Vajdaság területén elkövetett cselekmények elítéléséről”.
Legkésőbb a fűtési szezon kezdetéig minimum tíz százalékkal csökken a gáz és a villamos energia ára - jelentette be Fónagy János pénteken Pécsen.
A varsói magyar nagykövetség épületében mutatták be a "Mi történik Magyarországon?" című, lengyel nyelvű tanulmánykötetet. A könyvbemutatón Latorcai János, a magyar parlament alelnöke, előadásban foglalta össze a magyar reformfolyamat kiindulópontját, s eddigi eredményeit. Közlemény.