RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Egységes elektronikus iratkezelési rendszert vezettek be a közigazgatásban

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2013. június 25. 13:01

Június végén lezárul az „Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelés megvalósítása” című projekt, amelynek keretében egy korszerű, gazdaságos, a vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelelő, egységes, központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszert vezettek be nyolc minisztériumban, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél. Közlemény.

A dunai védvonalak teljes állami kezelését javasolja a vízügy

Belügyminisztérium, 2013. június 25. 12:55

A vízügyi szolgálat jogszabály-módosítást javasol annak érdekében, hogy a Duna völgyében ne lehessenek önkormányzati védvonalak, csak államiak - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője a dunai árvízi helyzetet értékelő sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor is részt vesz Horn Gyula temetésén

Miniszterelnökség, 2013. június 25. 12:33

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz Horn Gyula néhai kormányfő temetésén - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

Megújul a takarékszövetkezetek integrációja

Kormányzat, 2013. június 25. 12:11

Elfogadta és a parlament elé terjesztette a kormány a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának átalakításáról szóló törvényjavaslatot - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő kedden. A megújulásnak köszönhetően létrejön majd egy új integráció, ennek egyik eleme a Takarékbank, a másik az úgynevezett integrációs szervezet - ismertette Vojnits Tamás kormánybiztos a kormányszóvivői tájékoztatón.

Állami támogatás könyvtárak gyűjteményeinek fejlesztésére

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. június 25. 11:33

Nyilvános könyvtárak gyűjteményeinek fejlesztésére 632 önkormányzat kapott támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumától, összesen 240 millió forint értékben.

Szijjártó Péter az ecuadori külügyminiszter-helyettessel tárgyalt

Miniszterelnökség, 2013. június 25. 10:38

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár kedden fogadta Marco Albuja Martínez ecuadori külügyminiszter-helyettest – tájékoztatta az MTI-t az államtitkár sajtófőnöke, megjegyezve, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom az idén meghaladja az 5 millió dollárt.

TÁJÉKOZTATÓ - Egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének 2013. évi szabályairól

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2013. június 25. 10:24

MEGJELENT!

43/2013. (VI.24.) EMMI rendelet az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól.

Igénylési határidő: június 28. péntek

Államtitkári látogatás a Gönyűi Erőműben

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Energiaügyért Felelős Államtitkárság, 2013. június 25. 10:11

Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár Katona Zoltán, az E.ON Erőművek Kft. ügyvezető igazgatójának meghívására érkezett a Gönyűi Erőműbe, 2013. június 21-én.

Karcagi birkafőző fesztivál

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2013. június 25. 10:11

Százhetvenhárom főzőhelyen készül az immár hungarikumként jegyzett kunsági birkapörkölt szombaton a karcagi birkafőző fesztiválon, amelynek két napon át tartó rendezvényeire a korábbi évek tapasztalatai alapján több ezer embert várnak.

Takács Szabolcs: folytatni kell a keleti nyitás politikáját

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. június 25. 9:39

Már eddig is jó eredményeket ért el a kormány a keleti nyitás politikájával, de még sok a kiaknázatlan lehetőség a kapcsolatépítésre, ezért következetesen folytatni kell a megkezdett lépéseket – mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.