Az eddigi legnagyobb repülőshowt szervezte meg idén a Honvédelmi Minisztérium (HM) a két év kihagyás után augusztus első hétvégéjén ismét megrendezendő nemzetközi repülőnapra, Kecskemétre - mondta a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, a szervezőbizottság elnöke az MTI-nek.
Martonyi János külügyminiszter a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adta át Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományfőnöknek (tartományi miniszterelnöknek) 2013. július 14-én este Bécsben.
Rapcsák András néhai hódmezővásárhelyi polgármesterre, országgyűlési képviselőre emlékeztek születésének 70. évfordulója alkalmából vasárnap az alföldi városban.
Tovább bővülhet Magyarország és Szerbia mezőgazdasági együttműködése, ebben egyetértett Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára és tárgyalópartnere, Danilo Golubovic, a Szerb Köztársaság Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériumának államtitkára vasárnapi megbeszélésén a vajdasági Felsőhegyen.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója az Országos Erdészeti Egyesület 144. Vándorgyűlésén vett részt Tatabányán. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kormányzat fontos feladatának tekinti a fő turistaútvonalak mellett található turistaházak felújítását.
A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton Budapesten, a Fidelitas országos kongresszusán hangsúlyozta: nem adminisztratív eszközökkel kell megakadályozni, hogy külföldre menjenek a fiatalok.
„Büszkék vagyunk Önökre, hogy a világ legnagyobb tehetségkutatója, a Britain’s Got Talent műsorában ilyen kiváló eredményt értek el. A rendkívüli árvízi körülmények közepette is sokat gondoltunk az Attraction csapatára” – fogalmazott a miniszterelnök.
A régi hagyományok és értékek megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár szombaton, a Nemzetközi Fazekas Találkozó és Vásár megnyitó ünnepségén, Magyarszombatfán.
Háromnapos hivatalos látogatásra érkezik vasárnap Magyarországra Szalman Kursid indiai külügyminiszter, megbeszélésének fő témája a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése lesz - közölte a Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 664 millió forintból felújított kapuvári belváros pénteki átadási ünnepségén példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amellyel a helyiek építik a várost és a közösséget.