A kormány célja, hogy ez év végéig az összes szerződés létrejöjjön a Földet a gazdáknak program keretében meghirdetett 250 ezer hektár állami terület bérbe adására - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára kedden Pécsen.
Autómentes Nappal zárult le az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozata 2013. szeptember 22-én. Az idei évben rekordszámú hazai önkormányzat regisztrált a Mobilitási Hét nemzetközi honlapján, összesen 129 helyhatóság kapcsolódott be az egyhetes kampányba. Ezzel nemzetközi összehasonlításban dobogós helyre került Magyarország, 47 ország közül csak Ausztria és Spanyolország előzte meg hazánkat.
Büszkék vagyunk arra, hogy az Izsákon megrendezésre kerülő Négyesfogathajtó Európa-bajnokságnak a Vidékfejlesztési Minisztérium 75 millió forinttal a nemzeti főtámogatója – mondta Budai Gyula, az agrártárca parlamenti államtitkára.
A Magyarország és Csehország közötti gazdasági együttműködésről tárgyalt kedden Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Milan Hovorka cseh ipari és kereskedelmi miniszterhelyettessel - tájékoztatta az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t.
A kormány a közösségi közlekedés működésének finanszírozására újabb 7 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít a költségvetésből a fővárosnak - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek kedden.
A tárca támogatja a tojástermelők koronás védjegyének használatát, amennyiben a termelők megegyeznek abban, hogy ezzel akarják a vásárlók számára jelölni a magyar tojást - mondta Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének közgyűlésén kedden Budapesten.
Az Alaptörvény rendelkezésével összhangban államtitkárságunk társadalmi véleményezésre bocsátja az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályba lépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetű romák foglalkoztatásának elősegítéséről kötött együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kedden Budapesten.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium „Egy Bárkában Weöres Sándorral” című összművészeti esttel folytatja a Weöres Sándor Centenáriumi Év programsorozatát szombat este. A Bárka Színház színművészei, Gados Béla, Ilyés Róbert, Kardos Róbert, Parti Nóra, Szabó Emília, Varga Anikó és Seress Zoltán mellett, olyan nagyszerű művészek csatlakoztak a produkcióhoz, mint Ladányi Andrea, Mispál Attila, Borlai Gergő, Gryllus Samu és a Hungarian Soundpainting Orchestra Zenekar, Bordos László Zsolt és Beck Zoli, valamint a 30y zenekar. Az előadást követően Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Dr. Steinert Ágota irodalomtörténész mondanak köszöntőt. Közlemény.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg tizenegy ország részvételével a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) gazdasági miniszteri találkozóját a Nemzetgazdasági Minisztériumban. A résztvevő országok gazdasági vezetői tanácskoztak többek között a válságkezelés eszközeiről, a pénzügyi stabilitás és gazdasági növekedés kérdéseiről, továbbá a kis- és középvállalkozások versenyképességének és nemzetközivé válásának erősítéséről is.