A váltóállításhoz hasonlította a szaktárca államtitkára azt a folyamatot, amely a felsőoktatásban következik. Klinghammer István szavai szerint a minőség és a hasznosság irányába igazítják az egyetemeken, illetve főiskolákon folyó képzést.
Átadták a magyar artistaképzés új bázisául szolgáló Hungária Cirkuszcsarnokot a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kht. (MACIVA) Hungária körúti Művésztelepén pénteken délután.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkára szerint Klebelsberg Kunó kultuszminiszterként olyan változásokat valósított meg, amelyek mind a mai napig példaként szolgálhatnak a köznevelésben dolgozók számára.
Magyarország Ukrajna európai útválasztásának fő támogatói közé tartozik az Európai Unióban. A Vilniusi Csúcstalálkozóhoz közeledve örömmel nyugtáztuk az ukrán társadalom és politikai körök erősödő támogatását az Ukrajna és az EU közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésére, valamint a szükséges reformok elfogadásában elért előrehaladást.
Nem jó, hogy Magyarország "egy lábon áll" azáltal, hogy exportja döntően az Európai Unióba irányul, ezért nyitnia kell Ázsia felé - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az NHK japán közszolgálati televíziónak adott, pénteken adásba került interjújában, amelyből honlapján részleteket tett közzé a tv-csatorna.
Olyan otthont, közös magyar hazát szeretnénk felépíteni, ahol kíméletlen létharc helyett tisztességes, becsületes verseny folyik, amely nem csak a gazdaságból, hanem az emberekből a legjobbat hozza ki – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az 50 éves Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola jubileumi ünnepségén, pénteken Lentiben.
A szombathelyi mérnök-képzés megteremtése érdekében a Nyugat-Magyarországi Egyetem három oldalú megállapodást írt alá Szombathely Megyei Jogú Város polgármesterével és a Nyugat-Pannon térség meghatározó járművállalatai (a BPW Hungária Kft., a DELPHI Magyarország Kft., az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft., a Jabil Circuit Magyarország Kft., a LUK Savaria Kft. és az Opel Szentgotthárd Kft.) képviselőivel. Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár az együttműködési megállapodás záradékát aláírva támogatásáról biztosította a szombathelyi mérnök-képzés indítását.
A nyugdíjemelés és a rezsicsökkentés jelentőségét emelte ki Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, amikor köszöntötte az Idősek határokon átívelő vetélkedője döntőjének résztvevőit.
A társadalom felét alkotó nők erőforrásaival hatékonyan kell gazdálkodunk, mert akkor a gazdaság még eredményesebb lesz. A nők gazdasági szerepvállalása nem csupán esélyegyenlőségi, hanem versenyképességi kérdés - mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen Kecskeméten.
Jövőre is folytatódik a pályakezdők elhelyezkedését segítő támogatási program - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Nyíregyházán, ahol a Dönts jól, jövőd a tét elnevezésű pályaválasztási kiállítás díjait adta át, majd az átalakított szakképzés lehetőségeiről tartott előadást.