Nem az a dolgunk, hogy megjósoljuk a jövőt, hanem az, hogy megteremtsük. A jövő megteremtése pedig azzal kezdődik, hogy együtt megfogalmazzuk, milyen jövőt akarunk, ezután megtervezzük, milyen lépéseket kell tennünk az eléréséhez – fogalmazott V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Vidékfejlesztés a fókuszban című szakmai konzultáción a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
Varga Mihály dél-koreai látogatásának célja, hogy további magyarországi befektetésekre ösztönözze a dél-koreai cégek képviselőit, a koreai partnereket. A miniszter hétfőn Jun Szang Dzsig dél-koreai kereskedelmi, ipari és energiaügyi miniszterrel és Jon O Szog miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel valamint a jegybank elnökével tárgyalt.
A földprogramban eddig 110 ezer hektár állami földet hasznosítottak és 3000 haszonbérleti szerződést kötöttek, az állami földek meghirdetése és a pályázatok elbírálása folyamatos - mondta Fazekas Sándor hétfőn sajtótájékoztatón.
Út a diplomához címmel jelent meg pályázati kiírás, amelyre hátrányos helyzetű, önköltséges képzésben részt vevő, nappali, esti vagy levelező tagozatos hallgatók jelentkezhetnek. A tanulók ösztöndíjban vagy önköltség-támogatásban részesülhetnek. Pályázni december 23-án éjfélig lehet.
Magyar kulturális intézet nyílik a jövő év elején Belgrádban: egyebek között erről állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök Ivica Dacic szerb kormányfővel hétfőn Bukarestben – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Hatvan évvel ezelőtt a magyarok, a magyar labdarúgók világra szóló győzelmet arattak. Olyan győzelmet, amire nemcsak hatvan évig, hanem valószínűleg az idők végeztéig emlékezni fogunk, emlékezni fog a nagyvilág – jelentette ki dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Magyar Labdarúgó Szövetség megemlékezésén a Puskás Stadion toronyépületénél. 1953. november 25-én, az évszázad mérkőzésén, a magyar válogatott 6-3-ra legyőzte Angliát, elvéve ezzel az angolok 90 évig tartó hazai veretlenségi sorozatát.
Tisztelettel kell adóznunk mindazoknak, akik az őshonos állatfajták megtartásáért korábban is mindent megtettek, s akiknek köszönhetően ma van még egyáltalán miről beszélnünk – fogalmazott Bognár Lajos helyettes államtitkár Matolcsi János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum hajdani főigazgatója, mezőgazdasági mérnök emlékére rendezett nemzetközi konferencia megnyitóján.
A szociális és gyermekjóléti szolgáltatások állami támogatásának feltétele a finanszírozási rendszerbe történő befogadás. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal a befogadásról szakhatósági állásfoglalást ad ki az adott területre szolgáltatási típusonként, a költségvetési források és a területi lefedettség figyelembevételével meghatározott befogadható kapacitások alapján.
Magyarország jól jár a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló közös uniós költségvetéssel, minden számítás szerint az első három olyan tagállam között van, amelyeknek a legelőnyösebb a büdzsé - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára 2013. november 25-i sajtótájékoztatóján a Parlamentben.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében és a Kiotói Jegyzőkönyvben résztvevő országok 2013. november 11-22. között Varsóban megrendezett éves csúcstalálkozójának elsődleges célja az új globális éghajlatvédelmi megállapodással kapcsolatos szakpolitikai koncepciók megvitatása volt. Közlemény.