2013. november 28-án a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatáspolitikáért felelős Államtitkárságának szervezésében a V4 országok kormányzati, munkavállalói, illetve munkaadói képviselői és nemzetközi szakértői részvételével szeminárium került megrendezésre „Vállalati gyakorlati képzési rendszerek a V4 országokban” címmel. A rendezvény fővédnöke Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár volt.
Az élelmiszeripar fejlesztése a legfontosabb az új uniós költségvetési időszakban, az erre fordított források a több százmilliárd forintos nagyságrendet is elérhetik 2020-ig Magyarországon, mivel az ágazat érdeke az, hogy minél magasabb feldolgozottságú mezőgazdasági termékek kerüljenek a belföldi és az exportpiacra – mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Előreláthatólag 2014 tavaszán várhatók ítéletek azokban a perekben, amelyek a - magát állatvédő szervezetnek feltüntető - Négy Mancs ellen folynak - tájékoztatta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára az MTI-t.
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) előtt álló egyik legnagyobb kihívás, hogy miként tudnak minél többen kijutni a nemzetközi piacokra - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy keddi budapesti kkv-szakmai konferencián.
Az állam Eger önkormányzatától 3,2 milliárd forintos fennmaradó adósságot vállalt át - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke keddi sajtótájékoztatóján a hevesi megyeszékhelyen.
Az emberi erőforrások minisztere azt kérte, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága támogassa a kormánynak azt a szándékát, hogy a kötelező óvodáztatás ne 2015 szeptemberében, hanem már jövő ősztől életbe léphessen.
A piac szerepe fontos, de nem elsődleges az energiaárak alakításában, ebben a kompromisszumos megállapításban tudtak egyetérteni brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok versenyképességi ügyekben illetékes tárcavezetői - közölte kedden magyar újságírókkal Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
A Fővárosi Vízművek víztisztító berendezését utaztatja ki a Fülöp-szigeteki Cebuba a magyar Külügyminisztérium, hogy segítse a Haiyan tájfun által sújtott területen élőket.
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár fontosnak tartja, hogy megismerjük múltunkat, gyökereinket, szerinte az ember akkor válik "egésszé".
Országszerte mintegy 270, önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlant, legelőként, szántóként használható egykori lőteret, gyakorlóteret ad át az idén a Magyar Honvédség a Nemzeti Földalapnak hasznosításra – jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter a Nógrád község határában lévő, használaton kívüli lőtéren tartott sajtótájékoztatón.